HÍREKKONCERTEKBLOGBIOLEMEZEKMÉDIABOLTVENDÉGKÖNYVKONTAKT

blog

10.04.10 1:24 am
-Ági
Cím: itt valahogy minden valami másnak a helye
Az, hogy beteg vagyok, egy dolog. Az, hogy beteg az ország - egy másik. A tüdőgyulladás, azért mégis csak túlzás, nem? Éljen a blog! - írta egy régi , kedves barát, és tényleg: miért ne éljen? Csak, mert a szívem fáj, hogy megtörténhetett, ami megtörtént? Hogy egy diktátorhajlamú, önismeret nélküli csávó a miniszterelnök? Az sem mentség erre, hogy vélhetőleg folyamatosan bizonyíania kell valakinek, így szocializálódott - az ő baja. Az ő baja a mi bajunk. Egy közöségben, tudhattam, tudhattuk volna, nincs olyan, hogy ő baja! MI bajunk van? Elég sok Mikszáth-ot olvastam mostanság, hogy annyira azért ne lepődjek meg a történéseken. Hogy derengjen, mi bajunk van! Nem minha nem látnám be az összes többi politikai törekvés gyengéit. A gyengeségeinket. A társadalom olyan, mint egy test, szervezet pontosabban, s ennek a szervezetnek a sejtjeit, szöveteit az emberek alkotják, az egyének, a személyiségek, akiknek meg külön, egyenkénti történetük van. Azeknek a történetekneka mátrixában föltünnek különféle karakterek, akik olykor hatalmas előnyhöz jutnak, akkorához, amiről , mégha meg is harcoltak ezért az előnyért, kiderül, hogy nem tudnak mit kezdeni. Ekkora lehetőségre nem volt koncepciójuk, amekkorához jutottak. Elképzelem a jelenlegi miniszterelnököt, ahogy , ki tudja mióta, de azóta biztos, hogy kipottyant a pirosbársonyszékből, minden reggel arra ébred, hogy miniszterelnök akarok lenni, és azzal is fekszik. Leszek! Nem csak akarok, de leszek is!
A Kontroll Csoport idén szilveszterkor lesz 30 éves. Igazán "méltó", de legalább is autentikus, archaikus környezete lesz a megemlékezésnek a Fidesz éra! Ez az akarnokoskodó, tettrekész álszenteskedés, ez a központosítási kedv, olyan ismerős, mintah a szagát is újra érezném a 30 évvel ezelőtti, reménytelen reggeleknek... Elkezdődött valami, ami emlékeztet valamire...ahogyan elkezdték az idei autósmentes napon a bringásokat a rendőrök vekzálni...!Sinya a Tilosban elképedve számolt be róla ( a hajtáspajtás és a critical mass egyik nagyfiúja, amúgy cuki , hogy mit műveltek velük, hogy kifejezetten arra hajtottak a rendőrök hogy szivassák őket, értelmetlenül, miközben ez egy demonstráció, amit egyébként az autósok idén is nagyívben leszartak. ( tiszt a kiv.). De a legurvább az volt, ahogy Sinya döbbenten elsírta szintte magát, hogy tavaly, meg tavaly előtt már milyen szépen összecsiszolódtak, a critical mass megmozdulások és a rendőrök, hogy az elmúlt évtizedben mennyire jók lettek, normálisak a kapcsolatok! Hogy, mint mondja, tavaly már Európában voltunk, és, hogy EGYSZERŰEN NEM ÉR_TI! Betelóztam, hogy bocsika, nem úgy volt, hogy tavaly egy másik kormány volt még? Ezt most kérdem, kérdi, vagy...Na, akkor azért kicsit felhúztam magam. Hé, skacok, semmi összefüggést nem láttok még most sem? Bassza meg, ez a húsz év erről szólt, hogy kitapostuk azt a rögös utat, amin a demokrácia felé cammogunk, ahol a közösség ügyeiben NEM DÖNTHETNEK a közösség feje felett! Az a sok szarakodás, amin annyit sírtatok, hogy ilyen gecik, olyan gecik a politikusok, az a sok macera, mind oda vezetett, hogy egyre jobban tudtuk, mert senki nem állt az utunkba, hogy hogyan képviseljük az érdekeinket. Volt sok érdekember, de be lehetett szólni, és lehetett haladni. Civilkedni kellett, persze, ami macerás, de megérte, eljutottunk valahova, tartunk valahol és ez az elmúlt 20 évben a közös erőfeszítéseink eredménye. Erre most megjelenik Orbán, aki annyi szart kavart az elmúlt 8 évbe, ami felér a közösség elleni izagatással, hogy egymásnak ugrassza az " embereket", akiket, csak a tv-ben hív embereknek, egyébként csak szavazókként számítunk neki, szóval jön, valahonnan vidékről, ami jó hely, maradhatott volna ott, dologzhatot volna kis falujáért, de mindegy, feljön Budapestre, amit egy-két- száz év alatt néhány generáció felépített, tehát nem a FIDESZ szarta a fővárost, és van pofája azt mondani, cinikusan, hogy tőle datálódik, hogy végre Budapest Magyarország fővárosa! Demagóg, gőgös, szereptévesztett ürge...Most olvasom, Philip Roth-tól a Schilock hadműveletet - tanítani kéne egyébként töriórán, egész közép-kelet-európában, - szó esik (sic!) benne Hitlerről. Klasszikus felvetés, hogy mi lett volna, ha Hitler festőművészkedésben éli ki narcisztikus ambícióit. Orbán lehetett volna nagy focista, de , sajna, nem lett.
Koncertek: Bardo a hajón, október 27-én, és október 23-án is lesz egy ünnepi, Kiss Tibivel és Palya Beával, mert Vagesz Kloradó kid filmjének lesz egy díszbemuatója, mi meg abban énekelünk. Jenő is fellép ( ő a saját átmeneti bandájával, Kirschner az állandó, a többit nem tudom), Najmányi Forradalom c. dalát adja elő. Izgi. Én a Nem én vagyokkal, a Háború van holnap békével, Térey Gyönyörű gyárával, meg a Holdfényes májusokkal...Istenbizony kezdem magam újra a régi hangulatban érezni. Eladok, eladok, mindent eladok...az eszemet nem, azt nem adom, eliszom inkább, eliszom, ez Laci. És tényleg, a szocializmus utolsó éveit, eszmélésem, kamaszkorom és ifjuságom, valamint az átmenet évtizedének éveit átittam, mintha át akartam volna menteni öntudatlanul, tudattalanul valamit arra az időre, ahol értelmük lesz a dolgoknak. A demokráciában volt miért kijózanodni. És most ezt akarja elvenni tőlem, ezt az értelmét a létezésemnek egy ORBÁN?????? Shit! Ideje van az éneklésnek!



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


08.20.10 2:03 pm
-Ági
Cím: A Nagy Hazafiús Svindli
A Magyar KétfarkuKutya Part - és nem Párt (sic!)- politikai törekvései bizonysággal szolgálnak arra nézvést, hogy a hatalom akarásával a hatalom játékszabályainak elfogadása milyen észrevétlenül befojásolja a személyiség "integritását", hogy hogyan válik lojálissá mindeközben a legradikálisabbnak tűnő erő is a fennálló hatalommal. Az MKKP az előző nyolc évben mint " ellenzéki erő" volt jelen a közéletben - most, a jelenlegi hatalmi együttállást és játékszabályokat legitimálva száll játékba, és nyilvánvalóan a rájuk "szavazók" is, bár még mindig "fű alatt", azaz még mindig nem nyíltan, még mindig a radikális anarchista jelmezében lépnek a jelenlegi hatalom konszolidálóinak sorába.
Végül is harmadik lehetőség nincs: vagy kívül maradsz, vagy belépsz egy klubba. ( Vö.: a LEHET MÁS A POLITIKA illúziója kontra politikai gyakorlat!)
Az MKKP-ra voksolók többsége ezelőtt is liberalizmus ellenes volt, eddig is a konzervatív jobboldalt, vagy a még szélsőségesebb erőket támogatta - testben és /vagy lélekben.
"Felejthetetlen élmény" volt számomra, figyelmeztető jel - lám, az előérzet, melyet a minapi magánlevelében is Kovács Gergő, az MKKP agytrösztje nemes egyszerűséggel paranoiának titulált, valóban azt jelezte, ami bekövetkezett -, mikor 2009 március 15-én, a Gödör beli BARDO koncert első taktusainál a talpig kokárdába öltözött Rác kertes időktől datált haverok váratlanul elhúztak. A szokásos ünnepi Beszélő est - melynek része volt a koncertünk - végeztével ismét megjelentek, széles vigyorral az arcukon.
- Mi történt? - kérdeztem kicsit meghökkenve, hogy váratlanul visszatértek -, ég a ház, hogy így elrohantatok ...? Azt hittem, a koncertünkre jöttetek!
- Elkezdődött a Bazikika előtti naggyűlés, oda mentünk! - szabadkoztak, szemmelláthatóan felajzva az ott történtektől.
- A Jobbikos beszédekre rohantatok el....? - kérdeztem hüledezve, bár tudtam a fiúkról, hogy az elmúlt nyolc év nemzeti ünnepeit nagyjából ebben a szerelésben és ebben a szellemben futkosták végig. Az egyikük, számora ismeretlen rajongóm némi daccal a hangjában és némiképp vállveregetősen, sőt, mondhatni cinikusan azt válaszolta:
- Mi szeretjük a Jobbik-osokat! - Majdhogynem kacsintott is hozzá...vagy kacsintott is, afféle cnkosságot selytetve, hogy én is tudom, ő is tudja, hogy eszköz a Jobbik csupán, majdan eldobható eszköz a "nemes" hazafiúi, azaz Fidesz-es cél érdekében. A Gyurcsány kormány megdöntésére használt eszköz, azaz: Orbánt hatalomra segítő eszköz. Az, hogy a régi, általuk is megvetett kommunista diktatúra nyelvén szóltak, hogy ugyanis " a cél szentesíti az eszközt", az nem zavarta a hazafiúkat.
Egyszóval nem csodálkozom az MKKP-rajongók jelenlegi kormányzattal való lojalitásán, legfeljebb azt "sérelmezem", hogy még mindig nem "merik" nyíltan vállalni az immár hivatalossá lett jobb- és szélsőjobbos politikai törekvésekkel szimpatizáló kedvüket, s hogy még mindig játszák a Vicces Anarchistát. Ez részben az MKKP populista játszmájának is következménye profin hatalombakerülési-kampányt folytatnak, a leendő szavazóik ingyen plakátolnak, akár a jó aktivisták - azt hívén, még mindig egy jó buli részesei, s hogy valamiféle ellenálló csapatnak a harcosai. Náluk csak Fidesz profibb: a kormányzó párt legnagyobb ( és csendes) örömére tapasztgatják az MKKP aktivisták összes párt programját " leleplező" - és önleleplező - tapaszokat, feliratokat a Fideszen túli pártok kampányplakátjaira. Igazi média hekk, a Fidsze ajándékba kapta, hiszen az akciózás csak is kizárólag a kormányzópárt malmára hajtja a vizet! A korányzópártot ui. az MKKP-sek nem kritizálják, s ha akarnák se tudnák nevetségessé tenni, hiszen annak a hivatalos kampánya még nem kezdődött el. Ha el kezdődik, az órásplakátokra nem lesznek veszélyes ezek nyúl-, azaz kétnyúlfaroknyi irányított, mozgalmi ál-tace-paok. Ál-tace-paok, hiszen nincs kit leleplezni Gyurcsány őszödi beszéde óta, főleg nem a jelenleg hatalmon lévő párto(ka)t! Mindenki tudja az őszödi beszéd óta, mi a stájsz, az is, akinek érdeke lett volna, hogy ne derüljön fény a NAGY POLITIKA SVINDLI-re, arra hogy semmi nem fordulhat jobbra az igéretektől, főleg nem, ha csak azért igér valaki, mert a választók cserébe beszavazzák a hatalomba! ( Azt igérni a MKKP részéről, hogy ő nem igér semmit, sőt, szintén megkésett szellemesség, hiszen az LMP ezzel a "vallomással" is tartozott az előző választási kampány idején - és nyert is az őszinteséggel! Az LMP azt is tisztába tette ezzel a gesztussal, hogy egy jó program még nem garancia a megvalósulásra.)


Az MKKP valóban úgy viselkedik a jelenlegi kormánypárt hatalomra jutásának tudhatósága óta, mint egy kiéhezett kutya: lelkesen farkat csóvál, egyszerre kettőt is, és sokadszorra is lerágja az odavetett csontokat. Az MKKP kampánya az öszödi beszéd meghekkelése - ez tényleg vicces, viszont nem több ennél. Egy viccpártra csak az anarchisták pazarolják a szavazatukat - viszont a hatalombakerülés kiheréli a parlamenten kívül potens anarchistát. Jelen esetben még több a veszteség : két farok - négy here...
Tegnap Pécsett voltam két napig: a város végre nagy nehezen magára talált, pedig az MKKP a pécsiek reményeinek kontójára, a maga népszerűségének növelésére még sokat lobbizott az eljövendő hatalom kezét nyalogatva, kutyamód odakapva, ahova még lehetett, holott akkor már az összes létező médiafelületen megjelent, hogy ellopták, elkúrták, etc. Mikor megnyitották a patópálosan kései Pécs2100 (?) oldalukat, "gratuláltam" Kovács Gergőnek, hogy volt olyan bátor még egyet rúgni a halottba! Nagy élvezet lehetett a késletetett ejakuláció!(sic!)
Gergővel egyébként volt néhány meccsünk , egyről szólnék csak, ami a nyilvánosságra is tartozik, bár lehet, hogy ő ezt nem így gondolja, de ha van vér a két farkában, kibírja!


Mikor a rasszista és náci törekvések szabad utat kaptak a társadalomban, hallgatólagos közmegegyezéssel, bosszú-hadjárat jelleggel mintegy a rendszerváltás előtti is utáni liberális erőfeszítésekre és azok kudarcaira, 2009-re már látható szörnyű következményekkel, a romák, a melegek elleni agresszió és egyéb, kifejezetten és kimondottan is rasszista megmozdulások elindulásakor, kértem a számomra még mindig párbeszédre alkalmas tetsző Kovács Gergőt ( MKKP , Kovács), hogy csináljunk valami MKKP-s kampányt a rasszisták, a nácik ellen. Olyan kioktatásban lett részem, hogy csak néztem. Egy 2009. májusi, mindenkire tartozó magánlevelezésbe engedek most bepillantást:

Kovács gergő:" Valóban ilyesztő a jobbik is meg a fidesz is, de nem ők csinálták ezt a sok szörnyűséget, hanem a kormány. Ezért nem értem, h hogy képesek az emberek ma is orbánozni meg szélsőjobbozni, ha nem ez a probléma. Ezért tarom röhejesnek a fidesz diktatúrázását, meg azért mert pont az mszp van tele olyan arcokkal akik a valódi diktatúrában, a komcsiban tevékenykedtek. (....)figyelj diktatúrát az mszp csinált, tele van kibaszott komcsikkal
azonkívül 7 éve ők vannak kormányon és elbaszták az egész országot
ezért elég a fidesznek azt mondani h elég, mert mindenki elhányja már magát az mszptől
ennyi "
Bárdos Deák Ági válasza (szintén 2009, májusban:
"Az mszp-szdsz előtt is volt élet, például megbukott egy fidesz kormány, kettőször vesztette el a választásokat.
vezetője, ahelyett, hogy lekopott volna, lassan a személyikultusznak abba a stádiumába hisztizi magát, amelyben, pl: Cseh tamás úgy nyilatkozik a Heti Válasznak, hogy ő nem fidesz, hanem orbánista.
Aztán:a fidesznek nem kell programot kínálnia : elég , ha jelszavakkal dobálózik.
A karizmatikusoktól mentsen meg az isten!
Persze, a te korosztályod nem tudja, hogy személyikultusszal + program nélküli kampánnyal hatalomra törő párt diktatúra hajthat , csak és kizárólag.
Azt tudtad, hogy orbán a hatalomra kerülésekor megváltoztatja az alkotmányt?
pedig 16 év karizma sem lesz pedig elég hozzá, hogy felemelje az országot.
Viszont, akkor majd nem lesz sehova mutogatás, ez is igaz. Minden egyszerű lesz - a karizmatikussal az élen, 1 párttal a fejünk fölött....ezt már egyszer, félévszázadon át, megéltük.

Na, azért remélem majd a diktatúra kipattantja a fejedből a következő szikrát.

A "még kisebb magyarországot!" jó volt.

A populizmus az populizmus - akkor is, ha egybeesik a saját kitaposott utaddal, ami kényelmes.


Meglátjuk:

Szia"

Bárdos Deák Ági utsó levele Kovács Gergőnek 2009. májusában, a szerinte Gyurcsány-Mszp-szdsz "diktatúra" idején:
"A diktatúra nem ilyen. Abban téged dutyiba zártak volna - nem vetted észre, hogy szabadon játszhatsz már néhány éve, ahogy tomicica ( polgártamás) is. Ő sem lett bekaszlizva. Ő is szabadon játszhatott. Azt csinált, amit akart - ez a demokrácia. Ezt csinálta az SZDSZ-MSZP, pedig a fidesz nagyon arra hajtott, hogy legyen már valami: addig hajkurásztatta a karizmatikus az utcán az embereket, hogy még rendőröket is rájuk küldette.
Őt viszont a nagy karizmával nem láttuk sehol, a forradalmi ünnepeken, kivéve akkor, mikor, mint ki jól végezte a dolgát a bujtogatás és a gyújtogatás között bevágódott az autójába.
Karizmatikus kordonbontó karizma a rendőrök és a mentelmi joga védelmében a szalon-forradalmárkodásra futotta.

Remélem az is tetszik, amit Morvai művel a kis bandájával.
Az is vicces, nem? Meg, hogy EU-s karrierre vágyik, miközbe a népének az EU-t szídja...ja, meg komcsizik. Hazudik nekik, de ahhoz kevés,hogy be is vallja : hazudtam reggel, hazudtam este.
Azt ugye tudod, hogy orbán is ugyanazt csinálja majd, mint azok, akiket ti lekomcsiztok: nem olvastad azt a beszélgetést, amit ugyanúgy kiszivárogtattak, mint a Gyurcsányét? Kéri László hívta meg vendégül egy "nyilvános-zártkörű" klubba. A karizmatikus kicsit ellazított, és elmondta, hogy ő sem tudja másképp csinálni, és majd úgy is csinálja. Ott például ő sem komcsizott.
Be is van most nagyon vadulva - de, mint látom, te is. Visszamenőleg esetleg a fél országot majd lámpavasra húzzátok? Elég sok nagypapi és nagymami fog lógni, a fél ország az volt ui. amit ti most kórusban le- komcsiztok. Vagy ezt se tudod?

Még egyszer mondanám, a romlás nem 7 éve kezdődött el.


Mivel nem éltél még diktatúrában, elmondanám, hogy ott nicsen utcai gyújtogatás - egyszer talán, de ami utána jön, az nem ilyen , mint itt volt, egy kis pénzbírság, etc.

Nem a komcsi a lényeg - a hatalommánia. Pinochet sem volt ám komcsi - tudtad?
Egyébként, azt hittem, hogy az SZDSZ kampánya téged is érint. Vagy már te is csak iszol?

Ha neked elég a fidesznek eleget mondani, akkor megkapod az eleget. Érdeklődéssel nézem majd a fejleményeket.

Figyelj...! Figyelnék, de mire?

De: maradok továbbra is a "legkisebb magyar" őszinte híve!"

Mi köze ennek a Kontroll Csoporthoz? Azonkívül, hogy egy Kontroll alapító tag gondolkodik ezeken a dolgokon, még az is, hogy a rendszerváltás összes tanulsága a Kontroll Csoport aktivitásának (is) a következménye, s a következményekért való felelősségvállalás rám is tartozik.
És természetesen azt gondolom, hogy nem az a kérdés " Miért hagytuk, hogy így legyen?", mert ez a lekiismeretfurdalás gyötörje azokat, akiknek van miért ilyenek danolni, hahha, sírni, írni, kérdezni!
A kérdés az, hogy szembe tudunk -e a rendszerváltás utáni illúziók szertefoszlásával nézni - azokkal együtt, akiknek voltak a rendszerváltással kapcsolatos illúzióik, akik magukon kívül mindig másokban csalódnak!
De: akik a politikai hatalomban óhajtanak ügyködni, azok nem illúziókat tápláltak, azok mindig is tudták - ha nem tudták, az elmúlt 20 évben megtanulhatták - hogy mi is az a játékszer, amit meg akarnak szerezni maguknak!
Az Élet persze számukra is véges. A kegyetlenség pedig számukra is TILOS - remélhetőleg ők is így gondolják!






Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


07.16.10 9:22 pm
-Ági
Cím: csillagszálló
Isten aprópénze

Valaki azt mondta, hogy elég lett volna három, na, jó, kettő nullát eltörölni.
- És nem az aprót kiszórni az ablakon.
- Á, ha még ott lett volna kiszórva! – tódították az okosok. - Akkor az ablak alatt állók, mert valaki mindig áll valamelyik ablak alatt, szépen elkapkodhatták volna.
- De így? Így csak be lettek az aprópénzek zúzva…- kontrázott egy bariton a sötétben.
- Milyen gáz, eltűntek az egyesek és kettesek…
- Viszont, soha sem voltak hármasok és négyesek, úgyhogy… - elmélkedett egy harmadik, a kezét lehelgetve.
Viszont az egyeseket mindenképpen meg kellett volna tartani, mert azok jelölték be a sorozatot, ebben mindannyian egyetértettek.
- Tanár úr, tanár úr – lépett a hordóban felpislákoló tűz közelébe egy vastag pokrócokba burkolózott asszony -, hagyja már a nosztalgiázást!
- De hát, akkor tegyünk úgy, mintha nem is lett volna az elmúlt kétezer év? – nézett bánatosan a tanár úrnak nevezett az asszonyra.
- Kétezer! – kurjantott közbe megvető hangsúllyal, köpve a mennyiségre, egy marcona kinézetű fiatalabb férfi - amennyiben a többiek kinézetéhez képest ez a jelző még megkülönböztető lehetett. A lángok közé sercintett, úgy folytatta: - És ami előtte volt? Az a mérhetetlen idő, ami mind, mind hozzáadott egy darabig a boldogulásunkhoz, hogy aztán…
- Hu, huúú, királyi többes! – huhogtak föl a körülálló többiek.
- …hogy aztán – intette a beszélő egy mozdulattal csöndre a zajongókat –, hogy aztán egy villámcsapásnyi idő alatt minden el is tűnjön. Lásd atombomba, etc.
- Ami igaz, az igaz – szipákolt a tanár úrnak nevezett, míg végre elfogadta a mellette álló nőtől a puhára gyűrögetett újságpapírlapot. – A rómaiak is, ha nem is egy villámcsapás alatt, de elég hatékonyan tüntettek el évezredes kultúrákat.
- Tanár úr - vihogott egy cingár, papundeklibe burkolódzó férfi –, a múlt egyik ereklyéjébe fújja az orrát, kulturális örökségünk méltatlanul szemétre vetett utolsóinak egyikébe, nem zavarja? – A tanár úrnak nevezett abbahagyta a trombitálást, s diszkréten belenézett a zsebkendővé gyúrt újságlapba. – Magyar Nem…– betűzte a feliratot, de a folytatás az enyészet részeként egy hiányt képezett az oldalon.
- És hol a magyar igen? – fintorgott a termetes asszony, aki a takonytörlésben segédkezett. – Tegye csak el, tanár úr – vetette oda a férfi kérdő pillantására válaszul.
- Letépek egy részt, a többit visszaadom, nézze, még tisztára száraz – nyújtotta felé az újságlap maradékának maradékát a tanár úrnak nevezett.
- Nem kell – mondta az asszony, s rongyai közt egy nyílást kitakarva, feltárta a kupacnyi, gombóccá gyúrt kollekciót. - Feltankoltam télire, ne aggódjon, tanár úr.
- Íme, a magyar igen – mondta a marcona kinézetű, szorítva egyet a spárga övön, ami ruházatát összetartotta. – Egyébként: én rendelkezem minden valaha volt aprópénzzel - tette hozzá váratlanul, és ünnepélyes arcot vágott a közleményhez.
- Igen? Úgy érti – fordult felé izgatottan a tanár úrnak nevezett, s vele az asszony is -, hogy az emberiség összes váltópénzéből van egy példánya?
A spárga öves méltatlankodva hördült fel, mint aki nem tűri, hogy a bolondját járassák vele.
- Ezt a feltételezést kikérem magamnak: nem kell hülyének nézni az embert, csak azért, mert nincs ráírva a pofájára az iskolája.
- Ne haragudjon – szólt békítőleg a tanár úrnak nevezett –, én nem úgy gondoltam, csak tényleg érdekelt…
Az asszony a spárga öves karjára tette a kezét.
- Ne kapja fel a vizet, fiatal barátom, maga még gyerek hozzá képest, látja… Meg ez egy – és közelebb hajolt a spárga öveshez, suttogóra fogva –, ez egy… FILOSZ.
- Na és aztán – morgott a marcona kinézetű –, ha filosz, attól még nem kell a másikból gúnyt űznie. Hogy gondolta, hogy az emberiség összes váltópénzét a zsebembe tudom tartani? – csattant újraéledő dühvel a hangja. - Hallja? Maga… maga filosz! Hogy gondolta?!
- Én csak…- védekezett meggyőződés nélkül másik –, én csak arra gondoltam, hogy… hogy maga is…
A többiek feléjük fordultak, kezüket, mint egy szeánszon, a hordó fölött tartva. A lángok narancsvörösre festették a tenyereket, a várakozás csendjének pillanata angyalt idézett a piszkos-rózsaszínűn füstölgő égboltra. A levegőben kérdőjelek tornyosultak.
- Ííígen? – nézett rá érdeklődve a marcona – Én is… mi?
- Hogy maga is… gyűjtő! – vágta ki magát a tanár úrnak nevezett.
A többiek felröhögtek.
- A bankár - tódították vihogva, és gurgulázva szállt a füsttel fel a hangjuk, a mocskosan omladozó város fölé. Fentről láthatóvá lett a rakéták hagyta űr labirintusa, s a füstölgő romok közt kotorászók hangyaszorgalmú derékhada. S még feljebb szállva a kacagással az egész Földet látni lehetett, ahogy zajongva a Mindenség teljes káosza felé kering. Isten tekintete az elmúlás és újjászületés képeit pásztázta.
- Szóval gyűjtőnek nézett. Ez jó. S hogy képzelt el, mint gyűjtőt, tisztelt… uram?
- Csak ironizáljon, kérem – adta a sértődöttet a tanár úrnak nevezett, de izgalmát nem tudta véka alá rejteni. Felvidult képpel, hadarva folytatta, lázba jőve, mint hajdan a katedrán, mikor diákjainak ecsetelte mindazokat a szépségeket, melyeket az Ember teremtett. Ennél a pontnál a tanár úrnak nevezett gondolatait egy váratlan hévvel, mondhatni a semmiből felkerekedett viharos széllökés szakította meg: a tűz körül sündörgők nyugtalan borzongással pislogtak felfelé, s eltűntek, mintha ott sem lettek volna. Hárman maradtak csak a hordónál.
- Az istenit! – szaladt ki a marcona száján, míg tekintetét ő is az égre szegezte –. Ez nem jó jel, ilyenkor mindig történik valahol, valami.
- A pillangó effektusra gondol, fiatal barátom – hunyorgott felé elismerően az asszony –, hát igen. Sose lehessen tudni: ki, mit mond…
- …vagy gondol …– tódította a marcona, sokatmondó pillantást vetve a tanár úrra.
- …na és? – vágott közbe a tanár úr kihívóan, és előkotort a zsebéből egy kis dohányt, amit némi marihuána morzsával a tenyerén egybeforgatott, a másik kettő várakozó pillantásaitól kísérve. A marcona egy kis kőpipát húzott elő a békés egymás mellett élés jegyében, amit spárga öve egyik fityegőjeként viselt. - Mi van, ha úgy gondolom, hogy ezt a sokféleséget, a civilizáció megannyi remekbe szabott vívmányát maga-magának köszönheti az ember?
- Miként a borzalmakat is… - tette hozzá az asszony, s hagyott legördülni az arcán egy könnycseppet.
- Azonképpen, ámen, de hogy jön ez ide?– nyögött fel türelmetlenül a marcona az övét babrálva. A vidám kis hang, gyerekes csörrenés, mely nem az élőtől, hanem az élettelen anyagtól való volt, odavonzotta a tekinteteket. A tanár úr és az asszony leplezetlen kíváncsisággal fordult a marconának nevezett ágyéka felé. - Tessék, itt vannak, megnézhetik – emelte meg öltözéke egyik lebernyegét gyerekes örömmel amaz. - Itt vannak – mutatta, mint egy operáció utáni heget.
- Ó – mondta a tanár úr megilletődötten, és közelebb hajolt a marcona hasához.
- Engedjen… engem is! – furakodott előre az asszony néhány másodpercnyi várakozás után. A marcona lélegzetét visszatartva, állát a mindenható vélt helyének irányába szegve kínálta láthatásra a portékáját.
- Mindent a szemnek…- tette hozzá vigyorogva, s riszált egyet a derekán.
- Ó - sóhajtott rá az asszony a gyermekkort időző csilingelésre, a régi szép, és nehéz, de élettel teli időket megidéző csörrenésre. - Az aprók…
A marcona a másik kettő fölé lógatva bozontos üstökét, próbált átlesni saját, hordónyi rongyköteggel áttekert hasán.
- Igen – törte meg az áhítat csöndjét, mely felidézte, ki tudja, milyen régről, a gyermek bűvöletét a fenyőfa közelében. A spárga övön, számos lelógó kötélkén egy- és kétforintosok, meg tíz-, húsz-, és ötvenfilléresek lógtak a közepükön átfúrva, de volt egy eredendően lyukas kétfilléres is, ami után megbabonázva nyújtották kezüket, hogy megérinthessék, legalább az auráját.
- Semmit a kéznek – nyöszörögte a tanár úr engedelmesen.
- A nagyapám – sóhajtott fel az asszony – suszter volt. Az Isonzónál kapott egy lövést. Az arca egyik felén ment be a golyó, s a másikon már jött is kifelé. Suszi, suszikám, így hívta a nagyanyám, mikor elérzékenyült… Tőle kaptam annak idején ilyen lyukas kétfillérest. Emlékeznek a mill és bill pengőkre? – élénkült fel hirtelen a hangja, ahogy a marcona visszarejtette kincseit az immár reverendás méltósággal tekeredő rongyok alá. Csak a kis kőpipát hagyta elől a zsinegjén lógva.
- Hogy jön ez ide? – horkant fel a marcona, tehetetlenül topogva. A tanár úrnak nevezett a kőpipával a kezében, a dohány és marihuána szálakkal bíbelődve, kétségtelenül pórázon tartotta. – Az papírpénz volt…
- De az aprónál is apróbb bizonyos értelemben, mert egyszer csak – jött izgalomba a póráz másik végén felszólaló-, a kevésnél is kevesebbet ért: semmit! És elég rövid idő alatt futotta be negatív karrierjét. Látszólag – tette hozzá elégedetten.
- Igaz – mondta a marcona, beletörődve méltatlan helyzetébe. Elgondolkodva nézte a tanár úr ügyködését, ahogy, az előbb még zsebkendőül szolgáló papírgalacsinból gondosan leválaszt egy miszliket, s egy pillanatra a lángok közé mártja. - Mindjárt felgyújtja nekem itt magát – ütötte ki a tanár úr kezéből a fellobbanó kis gyutacsot, mely reménytelennek látszott a dohányt meggyújtani, viszont annál alkalmasabbnak tűnt a tanár úr szemébe hulló hajgubancot megperzselni. – Folytassa inkább a megkezdett eszmefuttatást – tett hozzá, magához ragadva a kezdeményezést pipagyújtás ügyben.
- Ja, igen. A civilizáció, ha arra gondol… Nos, meggyőződésem, hogy Istent az ember teremtette.
- És ezt meg ki mondja?! – csattant fel az asszony, sokkal inkább a tanár úr ügyködésén, mint a kijelentésének igazságán felpaprikázva. - Nem kell benn tartani – vette át dermedt kézzel a pipát –, hányszor megmondtam már magának! Az csak – szippantott egy jó mélyet, ki engedve a füstöt majdhogy nem azonnal –, az csak a mítosz része. Hogy’ benn kell tartani.
- Lehet – rándított a vállán egyet a tanár úr. – Meglehet, hogy csak a mítosz része volt, de, mint tudjuk, a mítosz is a tudatmódosítás eszköze. Az én tudatmódosulásom a mítosz nélkül, talán… talán nem is működik.
- Maga már be is szívott – horkant fel a marcona, egy óriás slukkal folytatva a kört, szemét lehunyva, néhány másodpercnyi elrévedő hallgatás után eresztve ki a füstöt -, térjen a lényegre. Istenre. Mesélje el, hogy képzeli…
- Isten teremtését? – kérdezte az asszony engedékenyen, a marihuána füsttől ellazulva. A tanár úr megvárta, míg visszakerül hozzá a kőpipa, s tenyerét melengetve, pár pillanatnyi hatásszünetet tartott.
- Isten – sóhajtotta be egy gyors slukkal a kimondhatatlant –, egészen addig nem létezett, míg az Élet az Embert az első emberléptékűnél nagyobbnak tetsző feladat elé nem állította.
- Ha most az evolúcióról kezd el hablatyolni, hosszú körmondatokban, akkor én megyek is – nyújtózkodott a marcona, nyilvánvaló teatralitással: a madzagja, a végén a pipával, az asszony kezében volt.
- Maga csak maradjon itt nyugton, sőt, jöjjön már egy kicsit közelebb! – szűrte ellágyulva a szót a pipán át az asszony. – Látja? Ha távol áll, úgy nézek ki, mintha a számon keresztül lennék az ágyékéhoz pányvázva.
A marcona hirtelen jobb kedvre derült, s kezét az alig pislákoló lángok fölé tartva kontrázott:
- Maga aprópénzre váltja a tehetségét, asszonyom! – s kisfiúsan mulatva a másik méltatlankodásán, a tanár úr felé biccentett:
- Csapjon a lovak közé, uram!
A tanár úr méltóságteljesen meghajolt:
- Kezdjük onnan, amikor az ősember a semmi kis testével a mamut előtt találta magát, s első ízben, valamiért nem hátrált meg a fenevad elől. Az volt a fordulópont az Emberiség történetében. Nem is véletlen, hogy ez a pillanat maradt fenn a kezdetekből, örökre, a barlangok falán.
- Örökre? – a marcona kétkedő pillantást vetett rá. – Hol vannak már azok a barlangok? Ha jól tudom, az egyik nukleáris erőfitogtatás épp azt a környéket tüntette el barlangostul, mindenestül a Föld színéről: örökre!
- Kérem - szólt méltatlankodva a tanár úr –, ha maga mindig közbevág, sosem érek a végére.
- Folytassa tanár úr - szólt az asszony, szigorú pillantást vetve a marcona kinézetűre –, maga meg fogja be a száját. Tartsa benn a füstöt, vagy mit tudom én! Isten tehát…
- még nem létezett – nézett kihívóan a mocskos-rózsaszín égre a tanár úr -, de a feladat igen. Az annál inkább! Az éhség. A rettenetes, még számunkra is elképzelhetetlen éhség. Az állati.
- Kérem - szólt közbe a marcona az álszent stréber hangfekvését mímelve -, kérem tanár úr, mellőzze a hatásszüneteket. Mindjárt lemegy a Nap – tette hozzá ingerülten. Az asszony megriadt.
- Maga csak ne kísértse az Istent! Ha a nap lemegy, mindennek egy csapásra lőttek, maga is tudja. Úgyhogy kérem: még viccből se mondjon ilyet. Folytassa tanár úr! Tényleg, a tűz is mindjárt kialszik, és akkor megfagyunk, ha tovább ácsorgunk itt… Akkor mennünk kell. Folytassa, kérem.
- Igen, igyekszem rövidre fogni… Szóval az ember nekiindult, hogy élelmet szerezzen, de fagy volt mindenütt, sehol egy bogyó, a gyökeret meg, már megunta, és akkor jött egy hatalmas testtel megáldott… HÚSTORONY!
A marcona kinézetű elismerően csettintett, mire az asszony bokán rúgta, a tanár úr meg izgatottan tovább vitte szót:
- Rémisztő emlékek keltek az ősember homályos tudatában: hogyan találták vérbe fagyva a maradékát annak a hordatársnak, aki egyszer, nem olyan régen még, hogy teljesen feledésbe merülhessen, egy mamut áldozatává lett. Talán ennél a gondolatfoszlánynál földbe gyökerezett emberünk lába, talán ordított egyet utolsó erejével, talán egy error, egy zárlat az agytekervények közti információs rendszerben a „sarkon fordulni és elfutni” program helyett, épp ellenkezőleg, az „üvöltve rohamra!” programot indította be…- A tanár úr, mintha ő lett volna a rohamozó, kimerülten pihegett. A marcona elismerően füttyentett, az asszony lehunyt szemmel a lassan kihűlő hordó falát simogatta.
- Folytassa, kérem – suttogta maga elé, mire a tanár úr felvillanyozva, biztos léptekkel ment tovább.
- Ki tudja, hogy történt, de a mamut nem támadott, hanem megtorpant. És ez a megtorpanás elég volt ahhoz, hogy a sokk hatására a horda összes tagja felordítson, s a mamut a váratlan, addig sosem tapasztalt ingert vészjelzésként kódolva hátraarcot csináljon. A horda, mintha mágnes vonzaná…
- … éhség, nevezze néven tanár úr a tényeket, a szép szavakat meg hagyja másra: rám – szólt közbe a marcona az asszony keze után kapva.
- Kérem – csapta össze a tenyerét, mint egy megunt tankönyvet a tanár úr -, én abba is hagyhatom, ha jobb dolguk akadt!
- A horda a mamut után vetette magát, …és? – sistergett fel az asszony hangja, míg elkapta kezét a marcona érintése elől.
- S a mamut, a mondhatni fejvesztett menekülés közben, egy váratlanul beszakadó jégréteg alatti hasadékba szorult. A többi már szóra sem érdemes, tanult barátaim! – szögezte le idejét múlt fordulattal a tanár úr. – A többi már, hogy egy közhellyel éljek: történelem. De... de, de…! – tette hozzá titokzatos képpel, mire a marcona kinézetű, tán a tanult barátaim okán, közberikkantott:
- Elő a farbával, mert megfagyunk, és sehol egy mamut, aminek nyomába eredhetünk, úgyhogy éhen is halunk, ha napestig lógatjuk a lábunkat! A mese kedvéért – tette hozzá, közelebb nyomulva az asszonyhoz.
- Kérem, kérem – méltatlankodott a tanár úr, a sürgetéstől sértetten-e, vagy a másik kettő összebútorozásának lehetőségét latolgatva, ki tudja. – Ha jobb dolguk akadt, ám, tessék – tette hozzá, s újabb dohány és marihuána morzsák után kutatott.
- Ne csinálja ezt velünk! – suttogta türelmetlenül az asszony, aki időközben engedett a marcona udvarlásának – vagy csak a felkerekedő jeges szél volt, amitől könyörgőre fogta. - Tanár úr…
- Sőt: tanár úr, kérem! – kacsintott a marcona, s egy futó csókot lehelt az asszony fagyos orrára. – Ne duzzogjon, inkább örüljön a meséje aurájában megfogant lírai végkifejletnek.
- A maguk közti érzeményektől nem fogok elájulni, azt ne várják – hördült fel a tanár úr. - Maguk… maguk javíthatatlan álmodozók –hadarta indokolatlan felindulással -, csak azt kérem, hogy a jövőre vonatkozó idealisztikus, anakronisztikus és blaszfémikus ötleteiktől kíméljenek meg…
- Nézze tanár úr – vágott közbe a marcona kinézetű, az asszonyt és a pipát játékosan a tanár úrra tukmálva -, ha azt gondolja, hogy a birtoklási vágy hiábavaló ideája ütött szöget a fejemben, hát alaposan téved. Mi csak – tette hozzá az asszonyra pillantva – mi csak, és a csak itt nem lekicsinylő jellegű: barátok vagyunk.
Az asszony hallgatott, aztán hirtelen átkarolta a másik kettőt, és lágyan a fülükbe dúdolta:
- Barátság! Szerelem! Nyugodtan térjen rá, tanár úr, a története csattanójára. Nekem a boldogító vég mindig megér egy misét.
- Misémet a mesém végéért – turbékolta a marcona, s a tanár úr a megváltoztathatatlanba beletörődve folytatta:
- Hát jó, az elméletem, sőt hitem lényege az a felismerés, hogy eddig a pontig, nevesen az első mamut megfutamodásáig és zsákmányul ejtéséig az Isten képzet - The God Dillusion - nem létezett. Ettől fogva viszont az ember, a nagyszerű és rettentően kreatív ősapa, a képzeletében viharos gyorsasággal fejlődő, aki joggal gondolta, hogy nem ő volt, aki a mamutot visszafordította, viszont nem ismerte még a véletlen fogalmát, késztetést, sőt csillapíthatatlan kényszert érzett a helyzet leírására. A történtek megfogalmazására, ad absurdum: megértésére. Nos, az emberünk azt „gondolta”, és itt nem látja a tisztelt hallgatóság az idézőjelet, tehát mutatom – és mutatta – azt gondolta, hogy én, a kicsi, a jelentéktelen porszem nem lehettem a hatalmas mamut legyőzője! Hiszen, az ember arányérzéke már akkor is működött, s a józan ítélőképessége is, mint veleszületett ösztönén alapuló tapasztalata. Ősünk, zárójelben megjegyzem, vélhetőleg még az én fogalmával sem operálhatott. Viszont akkor ki volt, kérdezte, mi volt, aki a mamutot megfutamította? Ki volt, aki a mamut méltó ellenfele lehetett, aki nagyobb volt még a mamutnál is? Na? Ki lehetett? Szó nem volt rá: addig! Először persze a szó is képbe lett fogalmazva, mint azt a barlangrajz is mutatja. Hiszen a beszéd előtti korszakban vagyunk! Az illető erő emberléptékűnél nagyobbnak tűnt: s ez a hozzáállás, a tudományos gondolkodás előtt évezredekkel, kétségtelenül az ember ego-tudatának hiányát is tükrözi. És akkor még nem is beszéltem a katarzisról, az élményről, amely, mintegy „megvilágosodásként” – s itt a tanár úr megint mutatta az idézőjelet – érte Ősapánkat.
- Vagy ősanyánkat – nyújtózkodott az asszony, immár nyíltan a marconához simulva.
- Vagy Ősanyánkat, bár ő gyereket ringatott a barlang mélyén, miközben mindezek megestek a mamuttal és az Ősapánkkal – hagyta rá kissé tanár bácsisan a tanár úr, mire a marcona szólásra emelkedett, azaz tornyosult, titkon az asszony karját megszorítva.
- Nézze tanár úr, már megbocsájtson egy pillanatra, de az az igazság, hogy van abban valami, amit a Zizi mond…-
- Zizi?! – kapta fel a fejét elképedve a tanár úr. – Csak így, per Zizi vannak már? Egy röpke emberiség-öltőnyi idő alatt ide jutottak?!
- Ne zsémbelődjön kedves uram - nézett rá az asszony állati szelídséggel a tekintetében.
- És főleg ne vágjon közbe – szólt ellentmondást nem tűrést mímelve a marcona, fél szemét vágyakozva az asszonyon tartva. A tanár úr megadta magát a túlerőnek, és egy újabb adagot tömött a pipába.
- Hallgatom, madám - szólt némi pátosszal a hangjában.
- Kicsit túlreagálja ezt az egészet, nem gondolja? – veregette meg barátságosan a hátát a marcona. Az asszony a tűz fölé hajolt, s egy látnok, egy múltba látó hangján folytatta:
- Ha a férfiak harcoltak a mamuttal, a vadászat, az állat feldarabolása, a nagy zabálás után nyilván kimerült álomba is zuhantak, míg az asszonyok tovább elmélkedhettek a történteken. Így, talán mégis ők jutottak arra a felismerésre, hogy emberüknél valami nagyobb erőnek kellett lennie, ami legyőzte a mamutot.
- Az örök feminista tehát innen datálja magát? – szólt közbe ridegen a tanár úr, a szolidaritás jele után kutatva a marcona tekintetében, mindhiába. – A szerelem vakká, süketté és antiszociálissá tesz! – szippantott zordan a pipába.
De az asszony már győzelemittasan folytatta:
- Hiszen a férfi, lássuk be, aprócska és törékeny volt, épp akkorka, mint maga az asszony, a gyermekét ringató. S, ahogy ott feküdt az asszony mellett, szuszogva, mocskosan, kifacsarva, mint egy rongy-, azaz, szőrkupac…- Az asszony hangja itt elakadt: a marcona kinézetű közelebb húzódott hozzá, s a mozdulattal közelebb vonta a madzagvégen füstbe burkolódzó tanárurat is. Az aprópénz függők még utoljára megcsörrentek az övön, mielőtt az asszony keze rájuk simult, hogy végleg beálljon a Csönd. Az a bizonyos.
- Ma alacsonyan szállnak az angyalok – dünnyögték a soha többé el nem sötétülő és fel nem kéklő, piszkos rózsaszínű ég felé fordulva. Az elkótyavetyélt lehetőségre, az aprópénzre váltott szerencsére gondoltak: arra, hogy a teremtett Isten talán mégis egymás javára képzelte el az Embert és a Föld nevű bolygót, s azonképpen az asszonyt meg a férfit is. Egyszer. Régen.



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


07.16.10 9:13 pm
-Ági
Cím: 1980
Idén lesz ( szilveszterkor) 30 éves a Kontroll Csoport! Wahorn András házában volt az első (Ős- Kontroll) koncert.1980. dec. 31. Ha valaki ott volt, meséljen! Milyen volt, esetleg , ha van képe ( foto, video) az is jó!



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


07.16.10 8:58 pm
-Ági
Cím: csillagszálló
Kávé és cigaretta


A cigarettát abbahagyta, a kávét, talán soha nem is nem fogja. Pedig mindkettőt egyszerre kezdte el, ha kezdetnek számít a gyerekkori próbálkozás, amit aztán nem követett jó ideig – néhány évig – tett. Falusi nyaralásokon, a hatvanas évek második felében még állt apai nagyanyjának portáján a szín – igaz, már csak amolyan lomtárként üzemelt, telezsúfolva a paraszti élet addigra letűnt kellékeivel. A faragott támlájú, megkopott lócán kuporgott unokatestvéreivel, nagyvárosi rakoncátlanságával ejtve rokonságát szelíd ámulatba. Számtalan forró délutánon fantasztikus meséket szövögetve, titokzatos vágyakat korbácsolva a többiekben és magában, mesélt, városi szemmel romantikusnak tetsző helyszíneket választva a meséhez: a padlás lépcsőfeljáróját, a házak aljában levő pincéket, vagy, a falut átszelő országutat szegélyező árokpartot.
- Én voltam a rangidős és ez által a bandavezér, lány létemre – meséli az író. - Egyetlen unokanővérem félárvaként már nyolc-tízévesen háztartási munkákat végzett, míg édesanyja takarítónőként, vagy a téeszföldeken az idénynek megfelelő mezőgazdasági munkásként dolgozott. Ez a kislány esténként, mint egy fáradt öregasszony, a lelkes visszaemlékezések hallgatójaként részesült csak a nap fergeteges eseményeiből, ami, kizárólag rokoni szálakon szerveződő, alkalmi bandánkkal megesett. Néha, ha a porta végében csörgedező kis patakot szegélyező pályán futkostunk épp, mint az Orion űrhajó varangyokat üldöző legénysége, szánakozva konstatáltuk, hogy unokanővérünk a libák hajkurászásával elfoglaltan megint csak nem csatlakozhat mezítlábas, szertelen csapatukhoz. -
Meztélláb, ahogy odahaza, az író apjának falujában mondták, a porban és a zöldellő füvön, a falun átfutó betonúton, s a tallón, az éles kis lándzsákra lecsupaszított gabonaföldeken, cipő nélkül járt az író is nyaralásai idején, ahogy járt az egész falu népe, tavasztól őszig, ha esett, ha fújt, ha izzott a talpak alatt felporzó föld.
- Nem tudom, kinek a találmánya volt hetünk közül az újságpapírból sodort cigaretta és a kredenc széléről elcsórt kávézaccból újrafőzött kávé – ragadta nyakon az író a feledésbe merülni készülő képek egyikét-másikát. – Heten voltunk, mint a gonoszok. A Beta-had. Sosem felejtem el az égő papír, az akkor még ólommal nyomott Szabadnép, Népszabadság, Népszava füstjének ízét, s a híg kávéra hajazó, átlátszóan világosbarna lötty utánozhatatlan aromáját, melyek végtelen elégedettséggel töltötték el fantázia ország lakóit. A kávé és a cigaretta volt a bizonyítékunk arra, hogy valóban megtörténnek velünk mindazok a dolgok, amiket a falu házait szegélyező Bükkalja dombjain, apró, ligetes erdeiben, kis patakja medrében eljátszottunk. -
Évekig tartottak ezek a nyári szünidőket tarkító titkos szeánszok a színben, aztán a fából készült, idejétmúltnak nyilvánított építményt lebontották, a városiak bánatára, az odavalósiak korra jellemző, heves modernizációs törekvésinek eredményeként.
- Maradt a nosztalgia, mely nem annyira a kesernyés füst, s a cukorral felturbózott koffein emlékének, mint a gyerekkor határtalanságának szól – szabadkozik az író…, ki előtt? Nyilván maga előtt, mert más nincs a szobában, ahol ír, eltekintve a számos szellemtől, akik mindig körülbuzogják, ha magára marad az írással.
- Mindenesetre, 15 évesen, a Madách Gimnázium első éves növendékeként, a tanévnyitót követő ismerkedős napokon már úgy szívtuk a cigarettát, úgy füstöltünk, mint a gyár, ahogy nagymamám mondta volt - folytatja. Először jött a Symphonia, és az is maradt az alapvetés dohányzás ügyben, bár voltak számos, divatszámba menő próbálkozások különféle belföldi és egyéb szocialista márkákkal. A Porti-ra, az albán cigire, mint mérgező, már-már drogként ható dohányipari termékre emlékszik vissza, mely időről-időre előkerült, az önsanyargatási kedv hullámain felbukkanva, és annak csillapodtával, valamint a leküzdhetetlen hányinger okán újra és újra, egy időre háttérbe szorulva. A Románc volt a kemény cigik utolsó fellegvára, számos vitát kiváltva a Symphonia pártiak részéről, akik végül arisztokratikus gőggel hárítottak el mindennemű újítási szándékot. Az Almássy téri bandázások nagyjából a nap közepére estek, délután kettő és négy közé, akkor volt a gimiben az ebédszünet, meg az egész napos iskola órarendjébe beiktatott egy-két lyukasóra.
- Ilyenkor felkászálódtunk, s miként gyerekkorunkban a falusi szín lócáján, a játszótér padjain felsorakozva szívtuk sorba, amennyi az időbe belefért, a cigarettákat. Nem emlékszem, egy kivételével, olyan alkalomra, hogy rosszul lettem volna, bár a flash-szerűen támadó émelygés, ami az önsanyargató szolgáltatás része volt, örökre, még harminc év multával is a nap első cigarettájának privilégiuma maradt. -
A kávézás későbbi szokásként szivárgott az életébe, mondja, mert a korszak szexi itala, teszi hozzá mosolyogva, a tea volt, a minél erősebb, és minél több fekete tea.
- A tea volt a lázadás itala, a teaivás szertartásosságot sejtetett és vég nélküliséget varázsolt a permanens összejövetelek köré, melyek alatt csak főztük és ittuk a hippik italát, amíg a csersav jellegzetes belső környezeti változást nem idézett elő a kollektív tudatalattiban.
„Azóta mindenről kiderült, hogy egészségtelen” – gondolja az író az ébredés utáni, negyedik, méregerős teáját szopogatva, „mert mindenről kiderült, hogy a mértéktelenség az élvezet forrása. A rászokás után rabul ejtett a folytonosság lehetősége, a folytonosságé, melyre olykor egy napot, sőt egy életet is felfűzhetett isten eltévelyedett báránya.”
József Attila a cigire esküdött, állítólag mindenről le tudott volna mondani, de a cigiről nem. (Hogy így volt-e, vagy sem…? Az író azóta sem tudja, de tény, hogy egyik zenész szerelme, nélkülözésekben gazdag napjaik valamelyikén párhuzamot vont a költő és a saját szokásai között, egy áhítatosan mély slukkal nyomatékosítva a közlést.
- Ebben az időben, nem lévén éjjel-nappali közért, éjszakánként, cigi híján a házelőtti villamosmegálló sínjei közül szedegettük a méretesebb dekkeket – mereng el az író a múlt felett. - Nem költöttünk sok mindenre, mert nem volt miből, de cigink mindig volt, s ha valamelyikünknek elfogyott volna, ami rendre megesett, bizton számíthattunk a többiek tartalékaira.
„Ez a bandázós életforma úgy húzódott keresztül az életemen, mint vörös fonál” – gondolja az író a klaviatúrát csattogtatva. Teát szopogatott: a tea maradt az anyagban a múzsája, olykor a kávé, de azt egyre ritkábban tartotta otthon. A dohányzást, 30 év füstölgés után, egy szép napon, épp félévtizede, abbahagyta az ivással együtt, nem sokat teketóriázva. Ámbár, jutott eszébe, a cigivel, azaz az abbahagyásával volt már régebben is néhány próbálkozása, sikerült is olykor egy félévre, máskor kettőre is, ha jól emlékszik, abbahagynia, de mihelyt rátört a félelem, a szorongás, a kétségbeesés, cunamiként áradó szerelmi kataklizmái közepette, két kézzel, láncban szívta a cigit, akárha a megfoghatatlan megoldás mágikus szellemét nyelné magába, az olykor már fojtogató mennyiségűvé duzzadó füsttel.
- Milyen szédítően jó volt az első reggeli slukk, amellyel az éjszaka fellélegző tüdő fájdalmas szűkölése ellenére, keményen letörtük a test könyörgését. Irgalmat nem ismerve, meg nem bocsátva senkinek, magunknak meg főleg nem, fojtottuk el a belső hangot, szervezetünk értünk folyó kilincselését. Sejtjeink, mint rabszolgák, kétszeresen letörve végezték tovább a dolgukat, és lázadásra a másnapi ébredésig nem is gondoltak. – Az író a távoli múltba réved, s látja magát az üzlethelység sötét zugában, ahol a nap fényei módjával hatoltak a kirakatüvegen át, titokzatos félhomályba burkolva a nagy franciaágyat, mely mellett csupán egy polc, s egy szekrény fért el, s ahol a fali csapon kívül egyéb komfort jelei nem mutatkoztak. Vécé az udvaron volt, egy sarokra a lakástól, fűtés nuku; azaz egy hősugárzó, jobb napokon egy villanykályha ontotta tíz centis körzetben a meleget. Kemény téli éjszakákon tetőtől talpig felöltözve bújtak a dupla paplanok közé az ágyba. De reggel, mintha minden remény szárba szökött volna: a cigaretta a fejük melletti kis széken, egy karnyújtásnyira a biztonság és a jövő reményével kecsegtetett.
- Az első slukk az ábrándok felhőjébe burkolta a mindig kései ébredést: míg kinn kattogott a hatvanegyes villamos kereke, s ezerrel pörögtek a délelőtti órák, benn béke, füst, s a rezsón fortyogó vízzel megelőlegezett neszkávé illata vont körénk védelmező aurát. - „És arra a képre emlékszel drága, mikor a…” - dúdolja magában az író, az előtte sorjázó film kockáit bámulva, melyeken Dziga Vertov-os, sőt Bunueli- vágástechnikával montírozódtak egymásra az idők, elmúlt élete eseményeiről tudósítva.
Hányszor érezte, hogy sarokba szorították, ha nem volt a zsebében annyi pénz, amennyiből egy kávéra futotta volna…! Hányszor? Sokszor. Hányszor bliccelt a villamoson? Évekig, ha belegondol, olykor szívdobogva, kezével a kabátzsebében azt a néhány forintot szorongatva, ami a napi egy-két-három kávét fedező összvagyona volt.
- A mértékkel használt drogok, az „élvezeti cikkek”, ahogy a köznyelv, a polgári fogyasztói zsargon hívja, élvezetet ígérnek a mindennapok számkivetettjeinek, hasonlóképpen a szájukban ezüstkanállal születettekhez – nyilatkozta néhány napja egy női magazinnak, dacolva a lap imidzsével. „Légy normális” hirdette a főcím szlogenje, alatta a képpel, melyen egy gyermekét magához szorító anyuka coffein mentes kávét szopogatva a tv-t bámulta.
- Isten - mondta az író egyik ismerőse a minap -, azért tűri el a földi kínokat, mert azok hangjai az embert és a mindenhatót elválasztó mérhetetlen távolságból hozsannának tetszenek. - És - fűzte hozzá az író -, a cigi füstjének s a kávé aromájának illata megerősíti a Magasságost ebben az illúziójában.

Aztán egy szép napon eljött a leszámolás órája. „Az elszámolásé, pontosabban” – gondolja az író, mert írás közben az ember az egyre pontosabb fogalmazásra törekszik, mániákusan keresve azokat a szavakat, melyek mögül nem mászik elő a hiányérzet kígyója. A maszatolás majma. A fölöslegesség férge. A kétértelműség démona. „Na persze” – teszi hozzá az író magában –„olykor a két, sőt többértelműség koboldjai vidítják fel a szívet, s vezetnek a célegyenesbe, amennyiben a történetírót és olvasót érdekli a célegyenes.”

- A cigi és a kávé egyébként a család budapesti, és falusi férfi ágának volt a mindennapokhoz elengedhetetlen kelléke, - dől hátra az író, szoknyáját a térdén először feljebb, aztán lejjebb huzigálva, a visszaemlékezést folytatva. Bár apja és anyja emlékei szerint soha nem dohányoztak, anyja visszatérő emlék-idézetei közé tartozik az az egy-két év, mikor a fővárosi tanács valamelyik osztályán dolgozva, a munkahelyi kollektív pszichózis igézetében a többiekkel együtt pöfékelt, elvei ellenére, amolyan kocadohányos tempóban, - amit egyébként az író még soha nem képzelt el életszerűen. Most, kacarászik a helyzetet némiképp túlreagálva, alkalom szüli a tolvajt alapon, teszi hozzá, cinkos kacsintásával a kelleténél több információ értékére utalva, megteszi. Elképzeli a hetvenes években még ifjú, jelenkori nálánál egy tízessel fiatalabb anyját, ahogy előkotorja a munkahelyen használatos Fecske cigarettát a dobozából és gyakorlatlan ujjakkal rágyújt, hirtelen rátörő köhögésrohamtól fuldokolva, lévén kocadohányos, aki köztudottan a füstöt le nem tüdőzheti.
– Gondolom, miután kicsit megszédült, szemét szigorúan összecsippentve „helyrerázta magát”, s az izzó parazsat óvatosan, szoknyájától a lehető legtávolabb eltartva, időnként aprókat szippantott. A hamut megpróbálta lazán lepöccinteni, ahogy a filmekben látta, de ez nem mindig sikerült neki, mert hiányzott a hamu állagát érzékelő rutinja. Aztán, stikában, a félig elégett cigit egy hamutartóban elnyomta – mutatja az író, karját egy groteszk mozdulattal az elképzelt hatalmas íróasztal legtávolabbi sarka felé nyújtva, - megkeseredett szájízzel és némi bűntudattal, kétszeres energiával vetette a kicsinyke pausa után magát a munkába. A papírok fölé hajolt, telefont emelt, és elhatározta, hogy „ezt aztán soha többé!” és olyan szigorúan szólt a telefonba, hogy a vonal másik végén nem tudták hova tenni a hangnemet. Egy-két-három-négy óra múlva felállt, nyújtózkodott, s mikor az ajtón beszólt egy kolléga, boldogan ügetett kifelé, hogy a folyosó végén, az ablaktalan, füstös kis szobában a kávé, az erős, a fekete, sőt dupla mellé kínált cigarettát gondolkodás nélkül elfogadja. -
Az író itt elhallgatott, sőt, ellágyult a kép láttán, ami eléje tárult, s suttogva, szinte megilletődötten kommentálta az eseményeket:
- Este, a lakásba lépve, apám csókja elől bűnbánó fintorral félrekapta a fejét, tenyerét kuncogva a csók elé tartotta, és felnyögött: „büdös vagyok, cigiztem, jaj, ne haragudj…” Apám pedig – hisz nagyobb dolgok is estek akkor tájt földön és égen, melyek fölött nem volt hatalma -, a fejleményeket az igényelt mértékű megbocsátás mosolyával fogadta.





Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


05.20.10 11:48 pm
-Ági
Cím: gyere isten vagy én megyek (Secko Jedno)
Fú mennyi minden, mennyi minden/ tör tééééé nik. kiscipő, kiscipő, egyre csak azt, egyre csak azt..., kiscipő. Vajon meddig ülök még itt - mikor ültem itt először? Judit még élt. Beinvitált a szentélybe, ahol a barátokkal olykor megpihentek - olykor meg hajnalig tartó viták, vagy/és tervezgetések folytak. Most valaki Csoóri verset énekel, az anyához szólót, a saját anyjának, meg az általa sok szeretettel megszólított jelen és távollevő anyáknak. Tegnap megnéztem újra a Bársonyos bőrt. Truffaut - nál a feleség megteszi azt, amit a legtöbb megcsalt szerelmes, házastárs a legrosszabb pillanataiban gondol. " meg tudnám ölni...!" A Bársonyos bőr - ben megcsalt feleség megtudja.
Holnap Kolozsvár. 8 óra vonatozás.
Holnapután megírom.

Holnap ( vagy holnap után?).
Bujdosó nem tud jönni a BARDO-ra, viszont jön Kardos Dani, aki szintén egy isten. ( isten repked a parlamentben a törvénykezés okán...hah! a legek ura!)



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


04.27.10 2:57 pm
-Ági
Cím: Tudták önök, hogy 5.000.000 szavazóképes magyar állampolgár nem szavazott a FIDESZ-re?!
hozzáad. kivon. oszt.szoroz. vagy épp ellenkezőleg, nem oszt nem szoroz. lassan kipihenem magam, mögöttem egy nehéz hét ( vagy kettő), készülődés a Föld Napjára, aztán a Könyvfesztivál, aztán sűrű családi programok, két hekto liter káve, néhány nyalat fagyi, teák, szintén hekto számra nyelve, és végül az ember arra eszmél, hogy nem álmos, nem éhes, amikor látod elszorul a szíved, etc. zumm-zumm: közeledik az eperjesi(presov) koncert, és izgulok, igen, még szerencse, hogy előtte próbálunk, attól majd megnyugszom.
ja nie somtá ktorá nieco chce...érdekes nyelv, mondhatni: nyelvtörő. Dunaszerdahelyi ismerősm, barátom, aki betanította a Nem én vagyok-at szlovákul, azt mondta, nem olyan lágy, mint az orosz, hanem olyan kemény, mint a...szerb. Nnna: a magyarnál semmi nem lehet keményebb. Aztán jön az Európakiadó előtt a BARDO. Óriási kavalkád az Ági és fiúk felállások ( bardo) idei évadjában, s mondá az Úr: JÓ! Bújdosó megy a Kistehénnel valahová, vagy a Kiserzsivel, Keszei Krisztián beszáll helyette egy koncertre ( vagyis, ha már egyszer megtanulta a Bardo dalokat, bármikor beszállhat, ha kell. Ilyen a zenészsors: katonás)
Dudás Zsombi helyett Eperjesen Boros Levente játszik ( kettőnégy), az Ági és fiúk júniusi, esztergomi koncertjén Bujdosó helyett szintén Keszei Krisztián. A májusi Bardo-ban a tuba mellett harsona is lesz ( Murad), valamint szinti ( Horváth Bálint, ex- sziámi...)Úgyhogy,eljött az az idő, hogy végre a zenére összpontosíthatok.



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


04.25.10 7:03 pm
-Ági
Cím: az én hazám gömbölyű
Ezt a kis esszét a facebookon közzé tett, FÖld Napja alkalmából épített könyvlabirintus projekt fotodokumentációját megcommentelő egyik beírás kapcsát vetettem papírraA magyar rendőr fotoalbum senkit nem érdekel, neked se bajod, hogy nem látod. Annál sokkal érdekesebbek vannak. Mondtam nem? Az OSA leselejtezett, de még újra nem hasznosított könyvei vannak ottan ( a képen), amiket annakidején a Szabad-európa-rádió projektje a csempészeken keresztül ( ld. még az SZDSZ története, a kezdetektől, a mégelőbbig, és tovább, vissza a múltba, mondjuk,1956-1968, Prága, Charta a csehekkel és a magyarokkal, lengyel ellenállás, polak wenger dwa bratanki ( szintén a volt SZDSZ-esek, meg a fiatalabbak, mint pl:én, anno, mikor prágában jártam, én is vittem valakinek valamit, egy levelet. Izgi volt. Akkor még nem igazán tudtam, hogy az ellenzék mindennapjaiba csöppentem bele. izgi volt. Abból lett kicsit a Kontroll Csoport, abból a bátorságmerítésből,1/8-ban biztos, ...hülyeség mindannyian tudtuk. Szóval a szabadeurópa rádió munkatárai viszont jobbára réggebbi emigránsok voltak, az 56-osok, meg a 45-utániak ( londoni ...ideiglenes..kormány(?) after the second world war???? Jézus, ti vágjátok a törit, skacok? Mer éne nem. na most, ha én nem , akkor lehet, hogy sokan mások sem, és megvezethetnek minket jobbról-balról. Specko, balról a balosokat már nem, már tanultunk anyu-apu és a nagyik hibáiból. de magyar narancsos újságírók is lettek a fiatalabb szabadeurópa rádiós munkatársakból. Régi szép idők. Lehettek. Én nem nagyon érzékeltem mi van, én koncerteztem, és örültem, hogy azt csinálok, amit akarok. Amiközben nem kell halálra unnom, és/vagy hazudnom magam. Szóval ők csempésztek IDE ONNAN olyan könyveket, ( nem csak nyugateurópaiakat: idehaza, vagy a keleti blokk más országaiban, főleg szovjetúnióban betiltottakat is (ld. még Párizsi Magyar Műhely). Úgyhogy a rendőrmagazinjukkal kitörölhették a seggüket. Ti meg mér' nem jötettek, aki ott volt, az vitt magával, amennyit akart, bírt,míg a Gödör dolgozói vissza nem dobozolták a maradékot. itt a vége fuss el véle. Kérdezni szabad - de kíméljenek meg a kioktatósok. Aki nem érti, miről írtam, az kérdezzek meg Cilit, ő olyan türelmes. Az erőszakosan kioktatóknak meg majd Mikibácsi verje a fejükbe az 1xegyet. Még Sisso is szóba jöhet, ő okosan egyszerű, érthető, és vicces. Én, per pillanás, fáradt vagyok. Sétálni, olvasni, ilyesmiket akarok. beszélgetni a haverokkal. és aki ezt megpróbálja megakadályozni, az fölöslegesen fárasztja magát. Ez Orbán Viktorra, és, a még NÁLA IS JOBBIKRA is vonatkozik. Az LMP tudja, mi a dörgés, az MSZP meg majd megtanulja. Végül is azok is egyre fiatalabbak lesznek, neszpá? Apu-anyu-nagypapik eccer kihalnak. Sorry. Majd megsiratjuk őket, kiki a magáét, aztán végre fellélegezhetünk, bár elég cinikusan hangzik így elsőre, de mégsem az! Végre semmilyen alapon nem tudnak majd a baloldaliakra, és a baloldali liberálisokra, és a középliberálisokra, egyszóval senkire, aki máshogy gondolkodik, mint ők, ujjal mutogatni.hihihi.Nagyjából újra együtt vagyunk! Hajrá, előre, szépnapot, csá, csumicsá, csókolom, szia csáo.



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


04.12.10 10:56 am
-Ági
Cím: nem én vagyok
jó hír: végre a kontroll csoportról tudok írni a kontroll csoportnak szánt blogban.
pécsett voltam, az ifjusági házban irodalmi esten, Tábor Ádám és Ficsku Pali, Király Levente. Meg a helyi ifjú irodalmárok.Sárkányfű és oroszlánköröm. Utána a Kaukázus énekese, a Jani, meg Babitzky Tibi furcsa pol-beat megmozdulása. Volt már ilyen, ilyesmi, Boros Lajos űzte anno, azon a nyomdokon halad a produkció - van akinek bejön. például egy kedves költő ( író) lánynak, akivel pécsett egy vacsora meghíváson találkoztam. Másnap. A Cigány költők és Írók I. Országos találkozója után. Hál' istennek, hogy ennyi nagyszerű roma költőnk, írónk, gondolkodónk van! A roma -Obama eljövetele sanszosabb, mint gondoltam. Kertész Ákos a költészet napjának előestéjén József Attilát és Áprily-t szavalt - szépen. Na, de, hogy szavamat ne feledjem, a Kontroll...az ifjúsági háznak van egy szuper kis színpada, odaképzeltem hirtelen magam, sanzonnal, zenekarral, Bardo-val. Mondok a ház ifjú szervezőjének, hogy jönnék, ha lehetne, ő meg, hogy írjak, e-mailezzek, etc. Kicsit lerázósan, dehát tudom én is , milyen a másik, a szervezői oldalon lenni, úgyhogy búcsúzkodtam. Kései bemutatkozás. A fiú, mintha kijózanodott volna egy csapásra...azaz, fokozatosan. Ugyanis, már benne voltunk féllábbal az éjszakába : buli lett - buli van! Bárdos Deák Ági?...Az a Bárdos deák Ági? Gondoltam, kiugrasztom a bokorból a nyulat. Nem a bírkózó, mosolyogtam. Ravszkodtam, mindegy, észnél voltam. Résen, hogy úgy mondjam. A fiú magába süppedt, gondolatait próbálta előhalászni, hogy szavakat találjon a benne fortyogó érzelemáradásban, hihihhaha. Néztem, vártam, hallgattam, hallgattunk. dehát, mondja a fiú egyre kisfiúsabban, Bárdos Deák Ágiból csak egy van. Hát, nem hittem el. Jólesett. de azért továbbra is résen voltam, míg a tudata tökéletesen élre állt. Európakiadó...nézett a szememközé keményen...Bingó, mondtam, jóhelyen kapisgál legalább, nem a sportszakmában. Kontroll Csoport. Na, innen egy klasszikus filmjelenet, egy hollivoodi film földi mása: néhány másodperc csönd. Néma térdrehullás, égnek vetett karokkal, térdem átkulcsolása, kitéphetetlen szorítással, vad harci sikoly, hálaének, talpraugrás, gyors ölelések egymásutánja, és boldog harcitánc, velem, nélkülem. Aztán újra a hitetlenkedés, hogy vele ez megtörténhetett. Hát, ez esett velem Pécsett, meg a romák nagyszerűségének kiáradása. Úgyhogy, írom is az e-mailt az ifjú Kontroll Csoport rajongó szervezőnek, benne a linkkel a Bardo youtube-hoz. Legyen a gépnek hallelúja!
viszont EPERJES szlovákul is eléneklem a Nem én VAgyok-ot. Ja nie som ta, ktora nieco chcie, to nie ja, to si ty...



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


03.25.10 8:00 am
-Ági
Cím: lángoktól ölelt
A Korszerű Világvége és a Kontroll Csoport főnixi fetámadása közt lejegyzett legenda töredékek, kisnagyemberekről.

I. kicsiviktorról vagy jót, vagy semmit

(...) de a jó csak' nem akart gyűlni, bárhogy igyekeztek a krónikaírók, míg a semmi nőttön nőtt, lassan elfoglalva minden elől a helyet.
- Hogy' lettél te egyszerre csak ennyire ...semmi?! - szóltak az aggódó krónikások, jobb híján a Költő egy parafrázisával élve. Télleg: hogy lett a szépreményű ifjúból a korabeli választási plakátokon Ceaucescu-freskó színekben pompázó, őszülő halántékú, a "régiszép", szocreál idők hangulatát idéző férfi-díva? Mondják, hogy, mint mindenki mást, kicsiviktort is anya ringatta, bizonyítja ezt, többek közt egy, az egyenlő esélyek jegyében fogant képsorozat, melyben valamely észak-európai anyaművésznő csecsemő leánykáját különféle diktátorok ruháiban és sminkjében fényképezte volt, örök tanuságul a kecsegtető kezdeteket illetően. Miből, kiből, ki-mindenkiből lehet ( s lett is!) a cserebogár, a diktátor, az etc. Bárkiből! - így a tanulság. Az a bizonyos bátorhangú beszéd, ami kávé jövőjét megalapozta, nem sokkal azután, de mégis: miután az előrelátó ( egyszer szintén csecsemő) Gyula bá' 1989 késő tavaszán-kora nyarán a vasfüggönyt (iron curtain) már úgyis átvágta, ugródeszka volt az ifjú ember bálnájához, azaz karrierjéhez, miként Sztálinnak a világháború, Castronak a Disznófő-öböl, Marlon Brandonak Vietnam, etc.
(...)kávéból kisnagyember lett se' perc alatt, aki még per Tamást (...) is dalra fakasztotta.
A fáma szerint kávé kisnagyemberré válása előtt tett egy ajánlatot a pesti bárdnak, hogy ugyanis ideje van a '48-as katona nóták danolásának, hogy, itt az idő! és azóta is itta'(...), s szót tett követe, s a katonadalok lemezre kerültek vala. A bárd halálakor az immár kisnagyvezír (káenvé)legjobb, leghűbb, leg-etc., katonájának nevezte a halottat, s mint ilyet, hősi halottnak nyilvánította. Így lettek a Korszerű Világvége-hangulatban az egyszerű földi halandókból komplikált élő-halottak. Bár a bárdot ágyban, párnák közt érte a vég, káenvé, megszorulván a boldogtalan békeidőkben, egotripjét, mint óóóórjás csatát vizionálta bele a bárd haláltusájába, államférfihoz méltatlan, a haza lakosait egymás ellen uszító számtalan retorikai húzásainak egyikeként, hátteret föstve a hősi halál díszletéhez. His own personal Jesus (...)

II. Kisnagyemberünk a hatalomra tör

- Mér? - kérdé az ő népe felháborodottan -, hát nem arra tör-é minden, ami él?!
- Jawohl! - legyinte az Úr rezignáltan, e legyintéssel, mint végső csapással sújtva nyűgös teremtményét, az Embert.
Itt a Világvége, fuss el te is véle!



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


03.10.10 11:39 am
-Ági
Cím: fészkesbukos kisszínesek: boldogság, gyere hazaharahharahhaha
koccojjá. koccojá lefele - mondta a pasim a süss fel napban, anno. mér? méééér? azér mer a csaját ( az én pasim, akkor ki ez a csaj, aki ráragadt?),azérmer azt a nőt ( ki ez a hülye picsa, tudom hogy ma már nem p.c, de otthon majd ezt ordítom később, sokkal később, mikor három nap, vagy egy hét múlva hazamerészkedik. mert tudja, hogy nem bírom ki, és hogy neki esem ezzel a ki volt ez a hülye picsa dumával, nem ebben a visszaemlékezős tónusban. üvöltve, mint egy állat. ), szóval, ezt itt, meg mind az összes voltakat és leendőket, A NŐKET, szét tudnám tépni . Koccoljak le? Én koccoljak le? menj a kurva anyádba, ordítom, és talán el is sírom magam. attól függően, hogy mennyit ittam. koncert után, mikor az ember már amúgy is a rajongás és a magány prédája, koncert után mondja ezt nekem. a pasim. a zenésztársam. az életem. állunk, szembe egymással, mint anna és harmadik richárd, a a friss hulla, a legyikolt király koporsólyára rátámaszkodva, mi modjuk a billiárd asztalra, mely köztünk, s köztük, védőbástyaként terpeszkedik, s azon átfeszülve ordítom az arcába. te szemét. azt igérted, hogy együtt megyünk haza. azt ígérte! hiszen megígértettem vele, kicsikartam az ígéretet a firssen takarított lakással, a fincsi kajákkal, amiket napról napra főztem ( szeretek főzni, na), a soksoksoksok tisztaszívű és rettentő tűzű vággyal telt öleléssel, kedvességgel és, igen: hízelgéssel. megírted! és aztááááán... a csaj, a másik, csak egyszerűen odalépett, az én pasimhoz, s az inggallért kezdte igazgatni az én pasim nyakán. babrált,szelíden, ártatlanul. úgy néztek egymásra, mint gyerek a pajtására. bizalommal, szeretettel, kíváncsian az ajándékra. elmerültek egymás tekintetében ( na ez volt a több a soknál), mintha ott se lettem volna. elmenekültem. a gonosz kidobókig, ( akkor még így hívtuk őket)a biztonsági őrökig jutottam, belesírtam a cinikus állatok pofájába a fájdalmamat. majdnem megvertek, de inkább megaláztak. hogy hogy csinálták, azóta sem tudom, de annyi biztos, hogy az ördög markában voltam épp elég ideig ahhoz, hogy egyszer, sokkal később az ívást abbahagyjam. érzem azóta is a hátborzongást, ha rágondolok a hazajutásomra az éjszakai busszal átszállással a Földtani intézettel szembeni kicsinyke cserei utca szobakonyhás, udvarivécés lakásba. szerelmem lakásába, ahová, álomba zuhanásig, s ébredés után napokig, akár egy hétig is szűkölve vártam vissza Őt. (Nade, hogy valami közérdekűről is beszéljek, ezek a lákások, amelyiknek az egyikébe hazaevickéltem, még játszani fognak, minthogy játszottak az életemben, régen, sokkal régebben, kicsinyke gyermekkoromban, mikor még minden( sic!) rózsaszínűben játszhatott volna egy párhuzamos életben, ahol győz, vagy nem győz, de valamennyire előbbre visz az 56-os forradalom, s egyféle bukolikus bájjal veszi körül a két, három, négy éves gyermeket, engem és unokatesóimat a megsüppedt plafon, a kinyitott sezlony a konyhában,a zárt udvar négyszögében sínylődő vágyak, s tomboló szerelmek, míg a naplamentében a férfiak kiülnek a faltövébe támasztott székeikre, hogy beszélgessenek, veszekedjenek, míg a nők odabent sírnak és örülnek, s ellátják a családot, a szegénységhez szokott gyermekeket. vagy csak néznek maguk elé, megtanulva a dolgokra meredni. Józsefattilai szegénység?munkahelyek voltak,kilakoltatások nem, a dagály utcában, 1956 után, a konszolidációt megelőzően. sokat sírtunk és vigadtunk, ha sionra gondoltunk - és itt most Jancsó miklós Fényes szelekjét látom magam előtt, drahota andreával és Kozák Andrással a főszerepben.



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


03.10.10 10:34 am
-Ági
Cím: fészekbukos kisszínesek: "mucho hímzés"
Esze Dórával évődve a poénon, ami nem az enyém, miközben rájöttem, hogy a hagyomány recycling a mémek munkárafogásának terepe! Juppíííí( jobb mint a hallelúja nekem).
Ezért jó ez a csajos beszélgetős.

"Ez egy kulturális MÉM én csak hagytam, hogy rámragadjon, s, mint szimbiótát viszont a publicart iparban dolgoztatom. valamit valamiért. életet az évekért! hahahahahaha
csók
( mennyi csók csattan és puszi pattan szét a Világ Nagy Hálón fennakadva!)




Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


03.10.10 10:15 am
-Ági
Cím: a fidesz és az mszp közti vitasorozat még el sem kezdődött, már véget is ért. a fidesz nem küldte el képviselőjét. (klubrádió) Véget ért a "Hírek", kezdődik az "Élet"! gyatyát felkötni, skacok!
polémiám Forgács Zsuzsa Bruriával a Gödör klub beli( terasz) "Nagyszerű innováció a nőknek" kiállításról. (március 8-30)....dehogynincs, a public art erről szól. használod a szociális tér adottságait. abszolút energiatakarékos, Az ariel cég a legjobb reklámfelület, és ingyen van. Most adtam nyilatkozatot élőben a klub rádiónak, s azt mondtam, hogy e kiállítás üzenete "a nagy mucho álom bukása". S aki térdre óhajt borulni a mucho álom fétisei előtt, az március 30-ig megteheti. S hogy, viszont hiányzik egy tízmétermagas, felfelé tartt, lakkozott körmű középső ujj, mely a kapjátok be' szimbóluema Jól beszéltem? Annyit mondtam el az egészből, amit a Klubrádió hallgatósága öt perc alatt meg tud érteni. Sőt! Midőn a műsorvezető, nem értvén az egészet, próbálta elbagetelizálni, mondván, hogy szerinte se( sic!) lehet mit kezdeni az egésszel, vettem a fáradságot, s a lényeget elismételtem. Utolsó szóm a "kapjátok be" volt, eképp ajánlva magunkat, a feltartott középső, lakkozott körmű ujjat verbálisan, mint átkot, felmutatva. Ez is public art. Összefüggéseket kutatni a társadalomban. Megérteni a működést, és elgondolkodni rajta, hogy egyszer élünk alapon, mit tudok kezdeni az egésszel. mindenkinek leleke rajta, mit kezd a látásával. De, Zsuzsi, az aprócska kommented ( végigolvastam aki fejtettet), elgondolkodtatott. Ha Zsuzsa, mondok, ennyi időt áldoz arra, hogy valamiben csalást felfedje, abban biztos van valami. Lehet, hogy csalás, de lehet, hogy valami ismeretlen! Te érzékeny vagy a társadalmi működés kockázatos voltára. Magam is kockázatelemző lennék, ha lehetnék Ezért szertjük egymást. Plusz én téged azért a kedvességért, amivel körülveszel. Köszi! Kedvességből van a legnagyobb hiány.



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


03.09.10 1:40 pm
-Ági
Cím: Tilos rádiót hallgatok, szuperintelligens rádió, szeretem. Szabadság.reggel ugyan beszart a halott, azaz 7-től kilencig nem volt adás, pedig mennyire vártam szuperment, az én XXI. századi hősömet. Miért pont ő? Ki tudja? Vág az esze, mint a beretva, ezért.
ülök a gépnél, és írok, mit tehetnék, a világhálóba gabalyodva. szobámban ( egy van) festők testénkennek. a facebook lett a családom, hahaha, szabadság, szeretem. ha overdozeroltunk, csak kikapcsolom magam. ma vót, vagy tegnap, ki tudja már összefolynak a napok, és télleg, hogy rohan az élet, mióta 106 éves vagyok. ja, igen tennap vót, hogy elgondoltam, megírom a libidómat, hogy elhallgatott a ...zistenadta. hallgat a libidóm. Hogy kéne megírni? " irén, alíz, berta " - ezeket a neveket látom lelki szemeim előtt lebegni - "a zuhany alól kikiálta: - hallgat a libidóm, az istenadta. - Hogy mi? - kérdi egy izmos férfihang a szobából.- Férfi???, gondolja irén, aliz, berta, gondolom én: ki fija borja? Ja, jajaja, a festő a szobába'." Tilos rádiót hallgatok, szuperintelligens rádió, szeretem. Szabadság.reggel ugyan beszart a halott, azaz 7-től kilencig nem volt adás, pedig mennyire vártam szuperment, az én XXI. századi hősömet. Miért pont ő? Ki tudja? Vág az esze, mint a beretva, ezért. Hogy jól megy sora? Á, képzeletben talán igen, de a valóságban nekem mindig csóró pasijaim voltak, de annál gazdagabbak képzeletben. Aztán, midőn elhagytak vala, vagy /és én hagyám el üköt, minn' meggazdagottak, hogy essen beléjük a jézusmária ( ez nem átok, ez áldás volna, áldástól átalakulásig, ahogy a vagányos nőji agyvelő monnattya. monnyon le monnom én erre vissza, de ücsak folytassa, hogy aszonnya:"... szóval a libidó. Aliz, berta, adél ( jé adél jött valaki helyett, ammeg szónélkül távozott?!) a sok női énem egyhangún állítja, hogy a libidójuk alkoholon szocializálódott kamaszkorban, azt úgy maratt. Úgymaradtak: aliz, adél, berta, mind, az összes lehetségesek. S most, hogy úgymarattak, hiába is hagyták az ivást, az iszákosság méretét öltő ivászatot abba ( jobb későn mint soha alapon, etc), most hallgat a libidó. vajha egy facebookos betyár, egy sármos szélhámos, egy fejcsavaró még megszólaltatja? Irén, alíz, berta a vízsugár alól ekképpen szólala. Ja és mindez csak egy képzelet teremtette helyzet. Van benne persze suspense, a jó forgatókönyv titka, etc. Ellenben irén, alíz, berta és a többiek a gépnél ragadtak, a konyhába kiszorultak, mert a kislakás sok bútort szippantott az évtizedek alatt magába, és főleg könyveket. Úgyhogy a lakás most egy labirint, miként Kafka oduja, s e labirint nem mással, mint könyvekkel van kirakva, járjon aki rakosgatta, hogy én járjak sírva rajta. S íme, amit irén, adél, berta e szép, mert télleg szép, de a szobafestők szerint igenmód hideg napon írt vala a kis világhálós egységének, kik 1.173 főt számláltak. vala. lalala:" kösz a jelölést, elfogadom: lerittyenteni a csillagokat az égről a cél. a pörgőrúgás nem valami másik keleti kultúra truvájja? kicsinyke falumba csak a bicsakot nyitogatták a korcsemába. Viszont az ostort Szigliget ichlette, ach, midőn egy őszön jártomba'keltembe ( megcsípte a dér orcám, de sebaj) a határba' sétikáltam, mentin a szőlőknek a vadonba bévezető ach! útamon, na akkor hátúlról egy akkorát rámlőttek, hogy nejsze, majdnem a földre vetém magam. S midőn instállottam remegő pillákkal, hogy ki az istennyila? magyarok nyila? lődőzget az árvára, látom ám a józsiferijancsipistabácsit, a csőszt közeledni a válláravetett parittyával. köszöntöm szépszóval: idösapámuramfijabátyám, tán kegyelmed parittyált rám. Mire az öreg, volt vagy 120 mínusz 70 éves, ősmonstruma az emberi fajnak, összecsippenté a szemit, s nagyot suhanta az ustorával. na, majdmegsiketültem, az volt az a hang. s akkor , jjjeeee, izibe meffogattam, hogy vagy leszen nekem is parittyás ustorom, vagy sefia borja ne legyen a nevemnek. S ímhol eljöve az Hús Elvevésének Napja ( kikacagja a növényevőket), s midőn iparkodék ecsémuram portájára, a HÉV megállójában a hős Batthyány terén, ejsze csak megüti fülemet az ismerős dallam: ki a fene cserdít a fővárosomra?! Hát, egy őszöreg ember, két nagyobb, meg egy kicsinyke ustort csattogtata. Tata, mondok, ide nekem azt a harcieszközt, ha addig élek is. Az olcsóbb a kicsibb vót, gyermeknek játszódni, montatata, és istállóst megvöttem, hármat cserdítettem, na az van a kezemben azon a képen. nem nagy kunszt evvel a kicsivel cserdíteni, de azért tudni kell a módját. Mindenki megtanulhassa, alkossa, gyarapíjja magát , ahol tudja.



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


02.14.10 7:35 pm
-Ági
Cím: 20 év new wave
sajna, de mennyirehogy: kimaradt életművem a 303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt megmurdálsz projektből. Mintha az elmúlt, a Kontroll óta elmúlt félévszázadom nem is lett volna. Volt a szerkesztőhöz, meg a szerzők közt szereplő kollégákhoz, zenei újságírókhoz és zenészekhez ( Bihari Balázs, Németh Robi, Szőnyei Tamás) néhány keresetlen szavam . Íme a szerkesztő, Dömötör Endre(sic!) levele:

Kedves Bárdos Deák Ági!

A 303 magyar lemez, amit… kötet szerkesztőjeként válaszolok, Bihari Balázs továbbította az Ön levelét. Természetesen szó sincs koncepciós okokról az ÁGI és a Fiúk kimaradása kapcsán (pláne nem az említett szerzők miatt), mint ahogy „szakmai figyelmetlenségről” sem. A kötetbe bekerült lemezek összeállítása több körben zajlott, egy általam készített nagylistán (mintegy 450 lemezen) túl mind a tizenöt szerző javasolt általa fontosnak tartott albumokat, ebből kellett lefaragni a végleges 303-at. Az ÁGI és a Fiúk az én mindig csak Pest című albumával merült fel egy esetleges szerepléssel (rajtam kívül egyetlen szerző javasolta, a legelső körben). A kötet szerkesztőjeként minden végső döntést én hoztam meg, így a felelősség is mindenben engem terhel. A Kontroll Csoport kapcsán pedig az Ön munkássága is kitörölhetetlen a magyar popzene legjobb fejezetéből, így ebből az óhatatlanul is szubjektív könyvből is.

Üdvözlettel: Dömötör Endre

S, íme a feldúlt énekesnő (NemCuki) válasza:

Kedves Dömötör Endre!


Önt nem terheli semmiféle felelősség, hiszen, mivel nem kísérte ( vélhetőleg ) figyelemmel azt a majd 30 évet, ami a Kontroll Csoport megszűnése óta eltelt, azért kért fel szakértőket, szakírókat, szakújságírókat, zenészeket, hogy a zenevilágban "élők, járatosak" döntsék el, mit hallgasson meg feltétlenül a magyar, mielőtt megmurdál. Lehúzza a rolót. Meghal.

Így az sem az ön figyelmét kerülte el, hogy még a Kontroll Csoport utódzenekarai közt sem szerepel az Ági és a Fiúk, pedig az utódzenekarokat a volt Kontroll Csoport tagok által alapított zenekarok tényszerű léte okán tartja számon a szakma és a közönség. Így például az ön által szerkesztett 303...-ban megtalálható, többek közt a "Keleti fény" is, amit ön vélhetőleg szintén nem ismert, s amit Farkas Zoltán alapított, a Kontroll Csoport basszusgitárosa. Lett is egy lemezük.

Az Ági és(a) fiúknak 4 lemeze lett.
Az első a Hungarotonnál jelent meg, kislemezként, 1986-ban, címe "New York". Ezen két dal található, a "Vége-tér" és a "New York, New York". Kiss Erzsi és Menyhárt Jenő vokáloznak rajta, Másik János a zenei rendező és a szintetizátoros, a zeneszerző Tóth Spenót Zoltán ( Csókolom zenekar).
A Borítót az ART Deco zenekar képzőművész tagja, az énekes Soós Gyuri készítette.
Ez, gondolom annyira érdektelen a hazai zenei saplettán, hogy nem is érdemes szólni se' róla. Csupa no-name művésszel a stáblistán, gondolom felejthető.

A következő hangfelvétel is 1986-ban készült, szintén a Törökbálinti stúdióban, ezt akkor nem adták ki, 2000-ben ennek a hanganyagnak a jóvoltából született az "Én mindig csak pest", Menyhárt Jenő, Tóth Zoltán és Dénes János az Európakiadóból, László Viktor és Kocsis Tamás, valamint Vangel Tibor a Szex-e-pil zenekarból, Újvári János valamint Farkas Zoltán a Kontroll csoportból játszanak rajta, és szerezték a zenéket.

1994-ben megjelent egy koncertfelvétel a Bahia gondozásában, "Szív, vér, agy" címen. Ezen játszik Borlai Gergő, aki ebben az időben a zenekar dobosa volt.
A lemez stúdiómunkálatait Wawra Tamás és Regenye Zoltán végezték, akkor még műszaki egyetemistaként.
Ők is említésre méltóak, etc, etc, de ezt önnek egyáltalán nem kellene tudnia.
Viszont a könyv szerzőinek, többek közt Németh Robinak, Bihari Balázsnak és Szőnyei Tamásnak igen.
Mint, ahogy azt is, hogy az Ági és fiúk "HADSEREG" című dalát, ami a Cyber Éva lemezen szerepel, mindenki hallotta, mielőtt meghalt volna, azok közül, akikért egy zenésznek, még ha nő is az illető, élni érdemes. És itt nem a műkedvelő könyvszerkesztőkre és a szeszélyes újságírókra gondolok.


De, azért kösz a választ.


Minden jót:


Á G I



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


02.05.10 12:11 pm
-Ági
Cím: nemecsek
…első osztályú vidéki srác, amilyet csak a moziba’ látsz


A Bahia kiadó előzménye a Ráday utcai egyetemi klub volt. Mi Mesterházy Ernőt tudtuk a klubvezetőnek, neki volt a mindenese Bognár Attila, aki ma az A38 társtulajdonosa.
Mindketten szerették a zenénket, hiszen maguk is a koncertjeinken nőttek fel, mint annyian. Elsők közt adtak helyet heti rendszerességgel a '80-as évek zenei undergroundjának, és elsők közt tudtak a szocializmusban úgy működtetni egy klubot, hogy az anyagilag, az államtól független lehessen. Ezzel megteremtettek egy olyan anyagi bázist, amiből a zenekarokat, elsőként szintén abban az időben, a korszakban egyedül állóan jól meg tudták fizetni.
A "Ráday"-ban léptünk fel évekig számosan, a klub vezetői lelkesen gyártották és ragasztották a plakátjainkat, s szintén csak nem egyedülállóan évekig próba helyet is biztosítottak, elsősorban az EURÓPA KIADÓ zenekarnak. Nélkülük, csak úgy, mint a Bercsényi, valamint a Lágymányosi közösség ház nélkül, nem élt volna túl sem az EURÓPA KIADÓ, sem a BALATON, sem az Ági és Fiúk, a Sziámi, az ef.Zámbó Happy Dead Band, a Milleniumi Földalatti Vasút, a Balkan FouTourist zenekar, és sorolhatnám. És, nem tudott volna "felnőni" az új hullámos, később alternatív zenei generáció, pl.: a 2. Műsor, a Szex-e-Pil, etc. Abban a korszakban a Ráday klub volt számunkra a legmenőbb, a leginkább közönség-, és zenész barátibb klub. Persze, nem volt ott sem minden, mindig kifogástalan.

A Bahia Kiadó megalakulását én a NAP-NAP fesztivál 1991-es rendszerváltós, 10 éves Kontroll Csoport koncertjének bakelit lemez kiadásától számítom. Ezután a létrejött kiadó adtak kis sorra az addig a cenzúra miatt kiadatlan hazai zenekarokat, akik a rendszerváltásig csak szamizdatban, azaz másolással terjedtek.
Gyakorlatilag a Bahia Kiadó tartotta életben, hosszú ideig, a volt zenei undergroundot, felmenedzselve egyben az alternatív szcénát, a Másfél, a Kispál és a Borz, a Kiscsillag, Quimby, a PUF, stb, zenekarokat, az, immár piaci működéshez teremtve infrastruktúrát koncertek szervezésével, a szigetes Bahia helyszín létrehozásával, a Bahia üzlethálózatban és nagykereskedésben való terjesztéssel. Mesterházy Ernő kilépésével azonban elkezdődött a kiadó hanyatlása, mely tendencia az elmúlt években bekövetkezett csődben tetőzött.


Sokat köszönhet a hazai zenei élet a Bahia Kiadónak, ezt annak ellenére mondom, hogy olykor a durva szóváltásokig is elfajultak a konfliktusok számos zenekar és a kiadó között, elsősorban a rossz kommunikáció okán.

Ezek a konfliktusok nem akadályozták meg Mesterházy Ernőt abban, hogy engem és többeket is " kisegítsen", vissza soha nem térítendő, igaz, nem túl nagy összegekkel. Volt olyan zenésztársunk, akinek például lakhatást biztosított egy jó időre. Nem kért érte ellenszolgáltatást, még csak szeretni sem kellett érte, sőt: az sem érdekelte, ha, olykor nyíltan utáltuk. Legtöbbször a háta mögött „kritizáltuk”. Szemtől szembe kellett volna, de mire ez kiderült, már nem futottunk össze sehol, azaz, gyakorlatilag soha nem találkoztunk. Elváltak a volt underground zenészeinek és Ernőnek az útjai.
Utoljára akkor kértem és kaptam Mesterházy Ernőtől segítséget, mikor Menyhárt Jenő elhagyta az országot.
A Kontroll Csoportot, valamint a kezdeti Sziámi (- Sziámit) követő időszakban egy megalázóan reménytelennek tűnő egzisztenciális helyzetbe kerültem és vegetáltam. Gyakorlatilag Ernő ő volt az egyetlen, akihez segítségért fordulni mertem, és tudtam, a családomat nem akartam azzal terhelni, hogy aggódjanak miattam. Ernő volt az egyetlen ember körülöttem, aki már akkor megengedhette magának, hogy adjon. Úgy éretem, aki meg is engedhette és szóba is állt velünk, velem. Nem sokat kértem, de tőle a túléléshez, a reményhez elegendő, vissza soha nem térítendő támogatásokat kaptam. Alapvetően egy jószívű, mondhatni első osztályú vidéki srác volt, elviselhetetlenül nagy arccal a rossz pillanataiban Egyszer sikerült megfűznöm őt egy szubkultúrát feltáró könyv megfinanszírozására, ő jóhiszeműen előleget is adott, - de a könyv sosem született meg. Úgyhogy, tartozom 30 000 HUF- fal Ernőnek, a rendszerváltás idejének árfolyamában.
Az emberek egy része hajlamos megfeledkezni a saját mulasztásairól. Sajnálom, hogy én sem voltam ez alól kivétel.











Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


01.20.10 1:27 pm
-Ági
Cím: senki többet
rien



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


01.19.10 11:23 pm
-Ági
Cím: alone, alone again
"(...) gyűlölte a valóságot, de jól tudta, hogy ez az egyetlen hely, ahol jó bifszteket ehet az ember." Woody Allen: Mellékhatások



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


01.14.10 12:06 pm
-Ági
Cím: nem bánok semmit...
Ez a nap is úgy kezdődött, mint két hónapja már az összes többi: Átmeneti Kutyussal irány a Rakákos patak-mente. Félálomben öltözés, rimánkodás a szívfacsaróan gőgicsélő állatnak, hogy várja meg, míg egy ébresztő kávét megiszom. Egy angyal ő - úgyhogy várt. Mit tehetett volna? Én tudom - ő nemtom', tudja-e -, hogy ez volt az utolsó sétánk. Szívemhez nőtt a kuty, senkinek nem kívánok egy ilyen "gazdakereső" menetet. Már majdnem elgyengültem - hogy inkább megtartom, mert már vele álmodtam, sőt, hánykolódtam, hogy mit tegyek -, de az merő emberösztön, birtoklási vágy, szeretet függőség lett volna. Az ő kontójára, a magam javára. ( Most, még itt fexik a lábamnál és horkol! Édes!) Jó ideiglenes gazdi voltam, vendég volt ő a háznál, s mint ilyen: szent...egy tiszta lélek. Nagyon jól jött Ő nekem, a vele töltött idő sok mindent elmondott rólam - magamnak, pl: hogy képes vagyok áldozatot hozni egy kiszolgáltatott lényért. Na, főzni persze nem főztem, viszont a pénzemből egyenlően osztottam - bárányos kutyakaja, miegymás -, de a lakásommal is olyan intenzíven foglalkoztam, mint már rég. Plusz: volt kiért hazasietni, másrészt haza KELLETT sietni, etc. És Angyalföldet újra bejártam, benne éltem, az utcáin jártam-keltem éjjel-nappal. Egy Marcikám-féle kuttyal bármikor végig szabázhattam a Fáy utcától a Rákos patak Dunába-folyásáig... A Rákos patak felfedezése is nagy élmény volt. Hóban, sárban, kutyaszarban , hahaha. Most fogom a kéthónap kutyaszart a bakancsomról letisztítani. A Duna-befolyásnál egyébként irtó helyes bukó-halászmadárkát láttunk ( kettőt is a sok zöldfejű vadkacs közt...kárókatona? Majd utána nézek.) Ennek a helynek lelke van, ahogy néhány éve Zoli ( Tót, Csókolom, Hajti-pajti) mondta. Ő is élt itt egy keveset,a nyolcvanas években vele költöztem a mostani lakásomba, Kőbányáról, a Harmat utcai lakótelepi lakás-csere után.
Fáj a szívem, de kő is esett le róla: kis kuty' a " családban marad", amennyiben egy kedves zenészem tesójáé lesz, aki világéletében kutyusra vágyott, de gyermekkorában sosem engedtek neki tartani. Úgyhogy valakinek az álmát még valóra is váltottam. De azért a gyomromban valami olyasmit érzek, mint amit utoljára a szerelmek, gyermekkori barátságok elszakadásai idején. Jujjjj, de szörnyű. De jó, hogy már felnőtt, és független vagyok, nem rabja a másik lény közelségének, szeretetének. Tudok úgy szeretni, hogy ne vágyjak birtokolni...kutyát, legalábbis. Emberrel még egyelőre nem kisérletezem.



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


01.08.10 11:02 pm
-Ági
Cím: Micsoda idő, micsoda ócska idő...
Vannak napok, amik csak arra jók, hogy minelőbb véget érjenek. Múljanak el! A reggeli erőfeszítések szétmállanak, a szobában elviselhetetlen a beszivárgó szivárgó szürkeség. Akkor inkább kirohanni a szélbe, esőbe, latyakba, sárba. Becsukta a könyvet. Arra a pillanatra gondolt, mikor majd minden jövő semmivé lesz, amikor csak a múlt lesz látható: a befejezett múlt. Mint egy térkép tárul elé az élete, többé már változtathatatlanul. S hiába az asztal, a szoba, a ház, a város, az ország, a földrész, a Föld, s körötte a távolra, végtelen messzire nyúló Univerzum, az a térkép sosem lesz már sem nagyobb, sem más, mint ahogy ott fekszik előtte. Minden eleme helyére került. Többé már semmi sem változik, nem mozdul. A jelen utolsó pillére, a térképre vetülő pillantása is felfoghatatlan csobbanással a múlt mélységes kútjába hull.
- Aztán nem az autók elé ugrani – nézett vissza tükörképére.
- Ugyan … - legyintett. Kabátját szorosan magára ölelve kilépett a fénytelen fénybe. Tél volt. Hideg. Esőáztatta. Az új év nyolcadik napja.



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


01.01.10 3:28 am
-Ági
Cím: kuty-kurutty
Találtam Marcikámról egy két évvel ezelőtti bejegyzést...olyan megható, hogy kiskutynak is van már múltja. 2007-ben írtam: "Az újév első napját nem is írtam meg, hogy mit csináltam. Este Quimby – ez megvolt. Megvan. De a többire most visszaemléxem. Először is a Szilveszter reggel 7-ig tartott, reggel hétig a Gödörben: nem lehetne egyszer valami tengerparti házban koncertezni, próbálni, Szilveszterezni? Mit nyafogsz, hülye Ági. Ox, akkor keményen, mintha az élet végtelen hosszú volna, és nem számítana 50 év, kidobva heverőn az ablak alatt, szétloccsanva, széttrancsírozva, szétesve millió apró darabra. Szóval egy édes kis kutyára kellett vigyáznom Szilveszterkor, vele voltam estig, de hajnalig ő egyedül hallgathatta a petárdabőgést – egy embernek sem leányálom, de hiába. Mennem kellett éjjel a Gödörbe, éneklés, jelenlét, etc. Barátok. Kiskuty reggel álomittasan fogadott, tehát mégsem kattant be a durrogtatástól, valamint nem is pisilte össze a lakást, nem szedett egy cipőt-ruhát sem darabokra. Irány a reggeli utca, a Petőfi szobornak vennék az irányt, ha kiskuty jönne. De nem akaródzik neki. Levetkőz, félóra múlva lelkiismeret furi, felöltöz, újra nekiveselkedsz. Délután háromig aludtam, és arra ébredtem, hogy vajon mi lett a derékig érő szeméttel, műanyagpohár, döglött akna, trombiták egyebek, a Váci utcában. Reggel még félálomban hallottam, ahogy megérkeznek a szorgos kukásautók, és tényleg: háromkor sehol egy szál izé, vagyis kiskuty összeszarja az újévi flasztert, viszont tele a zsebem nájlonnal e célra, mármint a szarszedegetésre. Úgyhogy szedegetek, a turisták nagy örömére. Ilyen ez a Budapest, ilyen rendesek lakják, látom a polgári engedelmesség diadalát a szemükben. OK. Ilyen vagyok, ilyen, ha kiskutyról van szó. Nem akarom, hogy utálják az emberek a puszta vanásért. Belvárosi ebélet. Futunk-rohanunk a Petőfi szoborig, ottan a zöld tenyérnyi füvön, a szálloda mellett elengedem a más kutyáját. Légy szabad, szaladj néhány kört, mondanám, de kinek. Az állat rohan, négy lába van, nekem meg kettő, eleve esélytelen vagyok, behunyom a szemem, de egy résen át látom, hogy zöld a lámpa. Átfut, gondolom, aztán hazatalál, volt már rá példa. Nade nem látom röptét a zebrán át, s a lámpa pirosra vált. Jézus segíts. Meghal nekem a más kutyája. Halál a 2007. év első napján? Vér, sikítás, autótörés, tömegbaleset? Üvöltök, mint az állat, az meg, az állat egyszer csak visszasündörög, valami betonfal mögül, hogy megvagyok-e? Kösszép! - de már tűnik is el, a lámpa újra zöld és újra piros. Üvöltve suttogom az állat nevét, és, láss csodát, vagy imám nyitott fülekre talált, vagy csak az állat háziasodik, de visszasomfordál a buta kutya. Okos, okos, mondom, simogatom, ahogy kell, próbálom megkötni, még egyszer kisiklik a kezem közül. Ez a kutya egy sikamlós szőrű fajta, olyan a teste, mintha fóka volna, esik is az eső: újévi eső, hallelúja. Végül persze happy end. A ravasz kis állat fogva van újra. Megyünk vissza a padlásszobába, újévi lencsét akarnék főzni, de ebben a lakásban én csak egy kutya szitter vagyok, úgyhogy abból dolgozom, ami van. Francia hagymalevest csinálok. Ez életem első gourmanológiai sikerélménye, már úgy értem, hogy életem első főzetei közt van a leves, aminek 25 éve még Salzburgban tudtam meg a receptjét, mikor idehaza még nem is képzelték a népek, hogy egyszer majd a magyar is vedelni fogja ezt az ételét a franciáknak hektoliter számra. A salzburgi casinó aljában lévő étteremben vártam, hogy gyermekem apja, meg a haverja megnyerjék fölöttem a rulett asztalnál az életre szóló álmokhoz való pénzmennyiséget. Mire a leves kihűl, vagy ki sem hűlt még, csak a sajt olvadozott a cipótányérban, már el is veszett minden, aminek vesznie kellett. Hiába jártuk hát napközben az autószalonokat, a gyémántkereskedéseket, a csillogó boltokat, egy vasunk sem maradt. Egy film-fesztiválkán voltunk főállásban odakint, az Ex-Kódex és a Mi jut eszedbe az énekesnőről? volt repertoáron. Salzburg sokaknak nem tetszik, mert hogy kirakatváros, turistás, a gazdagoknak van kitalálva, etc. Nekem bejött. Folyóval kettéválasztottan, az egyik oldalon egy heggyel, miként a Gellért idehaza, nekem ismerő volt. Másnap elmentünk a svájci határmentére, a nagy hegy belsejébe, egy fürdővárosba. Fura egy ilyen hegyi fürdőváros. Belecsöppentünk a helyi szocialisták kampányába, az egyik szálloda halljában volt a nyitó, vagy záró fogadás. Hogy csodálkoztam: a szocialisták mind hatalmas autókkal jöttek, és hogy olyan volt az egész, mintha a gazdagok szórnák a pénzt, akik nyilván nem lehetnek szocialisták! – gondoltam 25 évvel ezelőtt. Ennyire ilyen voltam.
A hagymaleves most 2007-ben, a Váci utcában ismét megfőtt, közben takarítgattam, mert amit az első napon csinálsz, azt csinálod majd egész évben, mondta nagymamám, meg más is, úgyhogy szeretnék idén szorgos-dolgos lenni, meg állat- és emberszerető, aki másokra gondol és nem magára, más kutyájára és nem a saját lusta génjei szavára, - aztán jött a Quimby, puszi Kistibinek. Ezt is lehet majd csinálni egész évben. Hurrá."





Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


01.01.10 3:13 am
-Ági
Cím: tavaly (előtt)i hó
Back to the future: két évvel ezelőtti január elsejém..." Végre! Végre elmúlt az előző év, mely, szegény, utolsó napjaiban már csak nem üldözötté lett. Elódalgott, elsomfordált, s végül eliszkolt, itt hagyva örökül a megoldatlanságok szövevényes meséjét. Számmisztikailag, lássuk csak, nem is állt olyan rosszul pedig! Kilenc. Hát, ez jóval több annál, amit számmisztikailag kívánni lehet! Ragyogó! S valóban, meseszerűen minden meg lett úszva, ha úgy tetszik. Ez volt hát 2007, azaz a 9-es trükkje. Trükkös év volt, én hozzá venném még 2006-ot is, mert ezek ketten sziámi-ikrek lettek az életemben, kéz a kézben jártak, egyik görcsösen kapaszkodva a másik után. A nyolcas meg a kilences. Az testvérek közt is, újra: nyolc! Így próbáltak azonosak lenni félelmetes önmagukkal. És most, íme, csaknem tiszta lapként itt áll az egyes, 1, a minden számlálható kezdetek kezdete! Persze, „csak” számmisztikailag. Kinn hóba burkolva, néma nyugalommal várnak a sorsukra a dolgok. Türelmesen? Ugrásra készen? Rezzenéstelen nyugalommal? Ki tudja? Én biztosan nem.
Telefonok, (sms-ek), elsőre anyámmal, aki szememre veti, hogy, állítólag életünkben először nem sikerült boldog újévet kívánnunk egymásnak éjfél után! Hát, igen. A Gödörben azt mondta valaki, hogy legalább két órát ne is próbálkozzak, hogy törvényszerű a vonalak foglaltsága, és az lesz, egyre inkább, az évek - a világ telefonmennyiségeinek – előrehaladtával. Lencse, virsli - a Nyilasnak ennyire van szüksége az újév első órájában. A virslire nem is, azt csak az élvezet kívánása diktálja belém.
Tulajdonképp’ azért írok, amiért kicsit gyorsan takarítottam, hogy aztán fussak a szülői, óbudai lakótelepi házba, aztán a Quimby-re (elmegyek mégis!), aztán, vagy az előtt a Libellába… ha Isten is így akarja! Szóval, azért ez a nagy ügybuzgóság, mert, apám hagyománya (kis falu a Bükkben, mondtam már?) azt diktálja, hogy résen legyek: amit az ó év első napján teszünk, azt tesszük egész évben majd! A fent soroltakat meg, (a Libellát a barátság jegyében) mindenképp akarom. Főzni is kéne egy kicsit, kinn az erkélyen kacsacombok állnak hűvös (kővé dermedt) halomba. Tepsik kimosva (az ó év utolsó két napján zsíroldóban áztak), már csak az idő végessége az aprócska akadály.
Anyámmal való telefonozásomat egy kis olvasás követte, hogy megadjuk a császárnak is, ami a császáré: az olvasónak (nekem) Kunderát. Ebben az évben Prágára, hatvannyolcra emlékezem. A fiúra, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén a kommunista magyar néphadsereg bevonulása ellen tiltakozva felgyújtotta magát. Kundera hibátlan, (megint csak, jobb híján: Istennek hála!), bármikor elvarázsol, időtlenné tágítva az olvasás (élet!) múló pillanatait. A Parfümmel tegnap leszámoltam, pedig a lányom szemetes zsákjából halásztam stikában elő. Hiába: gyermekem ízlése (vagy „csak” hirtelen indulat indukálta intuíciója?) hibátlan! Ez a könyv még történelmi zanzának is tökélytelen. Perverz. Szerintem ez a titka, ezt imádják az emberek.
Fájdalmas sebet ejtenek lelkemen a rossz könyvek, arra a néhány órára, percre, amíg megpróbálom olvasni őket. Mint több órás nagytakarítás után a mosószerek a kezemen: rövidtávú megpróbáltatások a testnek. Itt: a léleknek. A lét elviselhetetlen könnyűsége ellen ellensúlyozásnak: minden megoldás érdekel!
S hogy mennyire kell lábjegyzetelni az írónak önmagát? Hogy mennyire része a műnek a megfejtésre váró (vagy nem váró) titok? Na, tegnap éjjel e témában még egy kis eszmecserébe is belefutottam egyik esszém (bizony, azt írtam) szerkesztőjével. Hogy kell-e lábjegyzetelni az NDK-t? Hogy tudja-e a mai kor átlag gyermeke, minek a rövidítése ez a három nagybetű? Hogy olvas – e az átlag gyermek, ha egyáltalán van olyan? Hogy kinek lábjegyzetel az író? Esetleg nem magának - é…?
Na, uzsgyi: megpróbálok idén tömören, s röviden fogalmazni. Majd meglátom (meglátjuk, meglátjátok), hogy elröpül ez az év is, egy pillanat alatt! Egy. 1.
Délután három van, odakinn szorgos, elszánt kezek a tegnap óta lankadatlanul eső hó egyre vastagodó rétegeit kotorják. Megvan a folytonosság az ó és az új év közt, ha eddig nem lett volna kapaszkodó: a természet gondoskodása révén itt van még a tavalyi hó!
Egy: megérett a meggy. Jaj, már sötétedik…"




Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


01.01.10 3:03 am
-Ági
Cím: áldott új esztendő
szóval vége ennek ( annak) az évnek is, hahaha, jól szórakoztunk, kösz. nekem a kis szemforgató a kedvencem. ha az ember a lakásában egy ártatlan lény lakoz ( kutyus, kisgyermek, szent, angyal, etc), áldott az év minden napja, ámen.



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


12.20.09 4:58 pm
-Ági
Cím: kutyavilág
élünk, pedig meg is halhattunk volna...ki nem, , kérdezhetné a nyálas olvasó, eszem a zúzáját. hát, kéremszépen, felrobbant cserépkályhánk, azaz leröpült a teteje. woody egyik filmjét, a füles-t akartam épp nézni, előtte marcikámmal, az "átmeneti" kutyussal sétálgattam, aztán végre, mert már esteledett, és még nem ettem semmit, ami nem nagy kunszt, de majd éhen döglöttem, szóval nekiálltam nagy gonddal salátát készíteni. galambsaláta, paradicsom, fokhagyma, hagyma, oliva, dijoni mustár, összekever. napközben nem fűtök, minek, ha nem is vagyok otthon, úgyhogy most mégis otthonosságra vágytam, kis lazításra, ami nálam mindig egy kedvenc filmem megnézése közbeni evést jelent, fotel a cserépkályha elé, kályha bekapcs, kényelembe helyezkedtem, elindítottam a videot. Távkapcs. Csakhogy a távkapcs ( van isten!) a hangerőszabályozást nem végzi. feltápászkodás, odaséta a tv-elé, ami három nagy lépés, mikor eszelős robbanás, közvetlenül ...hol? itt? Ott?, kinn? benn? hátranézek, épp röpülnek visszafele a plafonról valami hatalmas darabok, a hűlt helyem helyére, a fotelba, meg mindenhová, néhány kisebbet én is kapok...a kályhából eszement por vagy mi dől ki, meg az a mérgező- gáz szag. marcikám földbegyökerezett, akár csak én, aztán kapcsolok, kikapcsolom a tévét, hogy az is föl ne robbanjon, aztán az ablakot feltépem, aztán odaugrok a kályhához, a gázt elzárom, aztán a gázcsapot is a kályhán, aztán felkapom a kabátom, marcikám a nyomomban... aztán a salátára nézek, de por lepi, valamint mindent az apró cserépdarabok. a kályha áll, várom, hogy összeomlik, aztán a kutyussal az utcára menekedek. Lentől is érzem az ablakon kiáradó mérgező anyagot. akkor arra gondolok, mi lesz, ha felrobban a ház is. Hívom a tudakozót, aztán a tűzoltókat, akik öt perc alatt ott vannak. Felbaktatunk, az óriás rettentőruhás emberek elrettentik marcikámat. a tűzoltók is megilletődnek viszont kutyusom mardel-kutya-ábrázatától, úgyhogy : kivittek vannak. Mondom, marcikám nem harapott még meg senkit, de odakötöm ( életében először) az konyhasztallábhoz. A tűzolók, szépszállegények, két órát téblábolnak, várják a gázműveket, és mérik a mérgezőgáz-anyagot, mely szépen oszlik a lakás hűlésével egyenesarányban. sokkos állapotban vigyorgok, a tűzoltók megértően néznek: örülök, örülnek, hogy élek.



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


12.13.09 1:05 pm
-Ági
Cím: ebben az országban, ebben az órában, ebben a percben...
: NIRVÁNIA
"Nirvánia, Nirvánia, kibaszott ország, nincs mit várnia!"
Az újmagyargárda nevű betegség ellen nincs védőoltás?! Már azoknak, akik gárdista-fertőzést kaptak...? A szervezet a maga csendőrségével ( így hívatják Vonáék az egyik további csatolmányukat, ország-világ előtt) már nem is kívánja azt a látszatot kelteni, hogy kultúrális egyseület lenne. A csendőrség, tudtommal egy fegyveres testület. Mi a faszom zajlik ebben a "kibaszott országban"?! Vona a mentelmi jogában bízik, míg közéleti aknamunkáját végzi? Nyilván a kordonbontóra fog hivatkozni, ha egyáltalán védekezni akar... és valójában vádolja - e őt még valaki uszítással? vagy végleg zöld utat kapott a 2002 óta felgyülemlett össznépi hülyeség ?
Kinek van kedve írni?! Énekelni?! Ebben az országban, ebben az órában, ebben a percben...



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


11.14.09 3:09 pm
-Ági
Cím: őrangyalom mindenhol ott van...avagy n. y. c. -ig követett? holmi metamorfózisban?
Mázlista vagy, modta Hajnóczy Árpi a J.F.K. reptéren, miután negyed hétkor szerencsésen becsekkoltam. Valóban az vagyok, immár másodszor, és immár N.Y.C. -ben, az útlevelem kapcsán felmerülő problémakörből kikeveredetten. (Mindig ott bújkálsz a részletekben, úgy-e? Neked semmi sem szent, büdös?! ). A reptérre vezető úton, a finisben szinte hihetetlen higgadsággal közöltem utitársaimmal ( lányommal és a Baltazár színház rendezőjével), hogy ott feledtem a 25 utca és a 3. avenue sarkán lévő Carltonarms hotelben a tatyóm. Mi volt benne? Csak az útlevelem, az utsó 100 dollárosom, meg még néhány apróság....szóra sem érdemes. Dermedt csend, a negyedik utastárs, a párizsi riviéra egy kis falujából a 97 . szülinapját N. Y. C. - ben velünk ünneplő Janne kiált csak fel rémülten. A többiek szóhoz sem jutnak. Elsápadnak bágyadtan hunyorgó szemem láttára. Én persze megőrzöm a hidegvérem - van tapasztalatom az ilyesmiben. Semmire sem megy az ember a hisztivel, úgyhogy most sem veszítem el a fejem. Higgadtan közlöm a többiekkel, hogy szépen visszamegyek metróval, vonattal, etc, és már fordulok is. Félnégyre érünk a J.F.K.- ra, vissza egy óra, oda még másfél, mondjuk, és még akkor is jó vagyok. Tavaly is 6-ra mentem ki, idén csak a többiekkel együtt-érzésiből kisértettem meg a sors-menetrendemet. És tessék. Hiába! Ami meg van írva azon ember nem változtathat. De, hát beszélhetek én, mintha falrahányt borsó lennék....Közben telefonok, a kedves honfitárs-emigráns-barátnőnk a Midtown üzleti negyedéből kideríti telefonon, hogy ott a tatyóm a kövér cicus által lakott hallban ( ha annak lehet nevezni a Harry Potter boszorkány-képző koleszát idéző szállodánk ominózus szobáját), a kövér cicus által megszaggatott kárminpirosból kifakult bőrkanapé körül. Hallelúja, mondok,, bár a többiek nem látszanak ettől megnyugodni. Ok. Akkor most a terv.... mi legyen? A bróker-barátnő( szívbélileg persze angyal, csak a létér' folytatott küzdelemben megy át nap mint nap a metamorphozison ami a pénz útjára vezet )épp előző nap mondta, hogy minden reggel katonás-korán kel, aztán hatig dolgozik katonásan, és a szabadságát is maga korlátozza félidőre, mert, ugye, odaát is munkanélküliség van. A Wall Street-ieknek sincs kegyelem. Ám ő, az angyal döntött, és hatra, mint az a sorskönyvben meg volt írva, belépett a J.F.K. 3 kapuján. Már kezdtem azért ideges lenni, mert fél 8-kor menne a fránya gépem, és előtte egy órával bé kell fejezni az csekkolást. A poggyász- bepakolás akkorra fejeződik be ugyanis, utána nyicsta beszállás, hiába pityeregsz . Vagyis, nem hiába: negyed hatkor beront egy nálam fél fejjel idősebb nő és a párja, hogy ők mindjárt felszállnak
( 10 perc múlva) és hogy dugóba kerültek, és hogy...de a reptéri alkalmazott szigorúan fejet ráz. A szabály az szabály. A nő felzokog. na, itt egy megható jelenet következik, de az én gyomrom első ízben megremeg. Angyalomnak még van félórája, ha ő is beragad, nekem annyi. Bármennyire is fájt még délben a szívem elhagyni N.Y.C.-t, most belém nyilall a rémület: otthon akarok lenni, és legkésőbb 9 óra múlva!!!!! Tíz perccel később, azaz háromnegyed hat után újabb jelenet: egy magyar asszony, nem sokkal idősebb nálam, dermedten követi a légitársaság emberét: épp hogy leszállt 10 óra repülés után, már fordították is vissza! A hajam égnek áll, hogy ilyen tényleg lehet. A nő rezignáltan elmondja a körül állóknak ( egy másik visszafordított nő-utas, és a rokonsága), hogy két hónappal túllépte legutóbb a vízum-idejét. És nem is érti, hogy engedték felszállni odahaza. Az amcsi légitársasági munkása karját széttárva közli, hogy hiba csúszott a gépezetbe: a számítógépes rendszerben még nem jelent meg a nő "kihágása" miatti letiltása. Leizzadok, ha arra gondolok, hogy a tíz óra repülés után vissza kellett szállnia a gépre. A nő rezignált, már beletörődött a sorsába, én meg hirtelen stresszelni kezdek. 5 perc múlva 6. Félóra múlva nem csekkolhatok be... Otthonkámra gondolok, meg a zenekarra, a gyerekemre, akik benn aggódnak miattam. Nem kellett volna félháromkor elindulnom. Nem kellett volna engednem a közakaratnak. Az én utam fél-háromkor sehova nem vezetett. Avagy, ha valahova, az idő labirintusába, ottan is egy fekete lyukba, ahol nem történik más, csak az idegek feszülnek - hiába. Hat órakor belépett az őrangyalom, boldogan nevetve, hát.... nem számoltam, hány mázsás kő esett le a szívemről. Ilyen a honfitársi szolidaritás. Azt mondja, hogy a taxiból kiszállt, okulva egy tavalyi repülőgép - lekésési akciójából, és metróval közlekedett - nem hiába. Nem lesz ebből a szigorú munkahelyen problémája, kérdem, aggódva
a Midtown-i álom állásáért. Kiderül, hogy a kollégái és a főnöke is a szolidaritását méltányolva mondhatni büszkén bocsájtották őt nemes küldetését teljsíteni. A becsekkolásnál egy feka raszta srác segít, a beszédünket hallva tudakolja, hova valósiak vagyunk. Hungary, mondjuk, mire ő: " jonápot kivanok, hoty vaty", sorolja az egyszer tanultakat. Kiderül, hogy járt már nálunk, sőt, jön is november végén, sőt, a Kempinskiben száll meg - úgyhogy meg is hívom a Gödörbe. Az angyalom persze elbüszkélkedik velem, úgy mutat be , mint kulturánk héroszát(sic!), azaz heroináját, úgyhogy máris e-maileket cserélünk, etc. Ma tudtam meg, hogy már át is másolta neki Angel Kati a Kontroll és Ági és fiúk lemezeket. A fiú boldog és azt kérdi, ha jön, hogy fogom megtalálni őt az emberek között. Kétméteres, seggig érő afrikai feketeségét...? Ezt persze csak gondolom magamban, de neki mégsem mondhatom, hogy nagyjából, és jó esetben másodmagával ( ha lesz!) fekete fiú a Gödörben. Búcsú az angyaltól, a váró-terminálban a megkönnyebbült zenésztársak. Mázlista vagy, mondja Árpi, és én készségesen elismerem.
( folyt. köv. melyből megtudhatják, hogy még annál is mázlistább vagyok, azaz: hogyan lett meg a telefonom, elvesztése után 1 órával a Centrál Parkba )



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


11.14.09 9:34 am
-Ági
Cím: new york times cikk
György Kemény címzett: saját magam
részletek megjelenítése nov. 10. (5 napja)


Cikk Tools Sponsored By
Larry ROHTER
Megjelent: november 8, 2009

Gitár, billentyűs hangszerek és dob nem ledönt a berlini fal. Hanem a
fiatalok számára, akik segítettek csökkentse a kommunista rendszerek
egész Kelet-Európa az 1989 őszén, pop zene mélységesen felforgató erő,
inspiráció és nélkülözhetetlen eszköze a tiltakozás a kihívást, és
aláaknázza a totalitárius állam szigorúbb, mint bármelyik szülő.
Ugrás a következő bekezdésben

Most középkorú, néhány zenész, aki játszott a száműzetés alatt az
utolsó szürke éves kommunista uralom gyűlt össze New York-ban a
hétvégén a fesztivál Rebel Waltz: Underground Music From Behind The
Iron Curtain. Performing Le Poisson Rouge-ban a West Village-én
pénteken és szombaton, zenekarok a Cseh Köztársaság, Magyarország,
Lengyelország, Románia és Szlovákia a 20. évfordulójára emlékezett a
fal azon bukik kaszkádok a hang a nagy hagyományokkal rendelkezik a
brit és az amerikai pop első motiválja őket.

Stílusában, a csoportok, amelyek közül néhány fog játszani később ezen
a héten a Chicago, Cleveland, Toronto és Washington volt az egész
térképet. Dezerter, egy lengyel, egy klasszikus punk zenekar, játék
rövid, hangos, punchy dalt kevés szünetekkel egymás között. Kontroll
Csoport, magyarországi, erőteljesen art-rock leanings, hosszú és
bonyolult suitelike darab, néha atonális intézkedéseket felvázoló twin
szaxofon. Bez Ladu egy skladu kiderült, hogy egy szlovák változata egy
brit kéttónusú zenekar, a zenészek is fárasztó a sovány kapcsolatok és
napszemüveget is, hogy az egységes e mozgalom.

Az esemény szervezője a kormány kulturális intézetek az öt ország
képviselteti magát, valamint a New York Public Library. Mi egyesítette
a csoportokat akkor és most, a beszélgetések során nyilvánvalóvá vált,
és egy kerekasztal-beszélgetés szombat délután a New School volt, a
közös álláspontot az anti-autoriter. Látták magukat a felkelők egyik
oka, punkok, akiknek lyrics korlát a status quo ellen, amelyeket
gyakran magas költségeket, beleértve a megfigyelést és a veszélye,
hogy a jelölt szociális élősködők, mert a zenét nem lehet jogilag
rögzített, vagy sugárzott játszott.

"Volt egy kulturális ellenzék mozgalom egész Kelet-Európa, a föld
alatti hálózatot, mondta Müller Péter Sziámi, egyike a három vezető
énekesekből, Kontroll Csoport, amely 1980-ban alakult. "Mindannyian
volna, hogy összehozza azokat, akik egymáshoz tartoznak, és hogy
bocsássa szabadon a lelket." A jutalom, mondta a szaxofonos, Hajnóczy
Árpád, volt, hogy a hivatalos jelölt az "ultra-jobboldali csoport" és
a "mindig van egy fehér Lada-on a sarkon, és nézte, és követ minket. "

Abban az időben a zenekar alig volt tudatában, mi történik Nyugaton,
még kevésbé ismeri egymást. -Val való hozzáférésük nyugati popzenét
korlátozott, vagy néha teljesen tilos, feltörekvő zenészek csak egy
pattanásos ismerete stílusok és trendek és arra kényszerült, hogy
dolgozzon ihletet nagyrészt mi történt velük elérni formájában karcos,
az illegális szamizdat kazettákat.

Michal Kaščák, az énekes és a billentyűs Bez Ladu egy skladu
elismerte, hogy ő nem hallotta a Sex Pistols, amíg a 1990-es években.
De azt eleven emlékei az 1980-as meghallgatni a negyedik vagy ötödik
generációs kazettás illegális volt, hogy két dal minden a Talking
Heads és a B-52's, vált a kedvenc zenekar. "Azon a kazettán is"
kihúzzák "és a" Psycho Killer "a Talking Heads és a" Planet Claire "és
a" Rock Lobster "a B-52's," jutott eszébe "Amikor a család elment
nyaralni Jugoszláviába, ami több volt toleráns ezekben a dolgokban, én
meg is tudunk vásárolni egy egész album minden csoport, amit
csempészett át a határon, a padló alatt szüleim autóval, az ő
segítségükkel.

De néha még a potenciális szövetségesei elleni harc totalitárius nem
tudja, mit tesz az ifjú zenészek, akik hallgatva a Szabad Európa Rádió
és az Amerika Hangja annyira hallani megragadja a legújabb pop
hangzik, hogy kap egy cenzúrázatlan változata news. Tagjai Dezerter
visszahívás meghívásának eleget titokban, mintegy 1983 vezetőivel
Szolidaritás és a római katolikus egyház, ami miatt az ellenzék a
kommunista hatalom Lengyelországban.

"Nem tudták megérteni, mi történik" a fiatalok körében ", ami
megmutatta számunkra, hogy a gondolkodásmódunk más volt, az övék, hogy
szerettünk volna valami mást," mondta krzysiek Grabowski, Dezerter a
dobos és zeneszerző, aki a 20 idő. "Mi volt jó munkát végez a
számukra, a munka a rendszer ellen, de a közúti közlekedés más volt."

Amikor a változás végül jött későn, 1989-ben ez gyors volt és tele van
meglepetésekkel. "A tanfolyam egy napot, december 22, 1989, mentünk
attól, hogy föld alatt a nagy többség, mondta Adrian Plesca, énekese,
az új hullám román együttes Timpuri Noi, utalva a napon, amikor
Nicolae Ceausescu diktatúrája összeomlott . "Ugyanaz a srác továbbra
is felelős az állam kulturális készülék, Mr. Plesca mondta, hogy úgy
tudja bizonyítani a demokratikus Bona Fides az új politikai
kontextusban", azt kérdezték: "Ki van még errefelé, aki
antikommunista?, ", ami kiderült, hogy nekünk."

De azok az eufórikus új szer, ami azt jelenti, amit Timpuri Noi román,
végül elenyészett. Az egyik legnagyobb Timpuri Noi 1989 utáni
slágerek, "Victory" tartalmazza ezeket a lyrics: "Azt kérdezem
magamtól, ha látok semmilyen változást / kérdezem, van-e változás / az
emberek." Dezerter továbbra is végez 1987 dalt svindli ", ami dúl,
hogy" Egy új szélhámosság kész / Ismét akarnak bejutni a fejed. "

Oly módon, néhány zenész azt mondta, a helyzet jött a teljes kört.
Ahogy a 1980-as években, azok többé nem kaphatnának a zenét játszott a
levegőben, nem azért, mert az állami cenzorok, hanem azért, mert ezek
az országok most már így teljes mértékben integrálódik a globális pop
gép állomások szívesebben játszanak azonos Britney Spears és Beyoncé
dalok és az MTV videókat, mint bárki más.

Mégis, a zenészek és a rajongóik továbbra is hisznek az átalakító erő
a zene. A New School esemény közönség országokból jövő még elnyomó
szabály, mint Irán és Kuba arra kérte a kelet-európaiak, hogy mit
tanultak az 1980-as, és milyen stratégiát fognak ajánlani.

"Én továbbra is azt mondják, hogy 1989-ben egy csoda," Mr. Kaščák
mondta. "Teljes mértékben elvárható, hogy élni az egész életemet a
kommunizmus alatt, nem tud utazni, vagy játszani, mint egy profi. Nem
érdekel a rádiót. Úgy érzem, most ingyen. Ha kellett volna mondanod,
hogy 20 évvel ezelőtt, 2009-ben szeretnék játszani New Yorkban, azt
mondtam neked, hogy szükség van egy pszichiáter. "



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


10.29.09 9:49 pm
-Ági
Cím: CIA FBI
Yes, we can...vagy majdnem can't. Reggel rohanás az amerikai követségre. De nem: előtte még rohanás a Gödörbe, ahol van nyomtató, kitölteni, kinyomtatni a vízumkérő lapot a munkavállalási engedélyhez. De nem: előtte még hajnali kettőkor ébredés, hogy nem tudjak visszaaludni. Tanulság: amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Addig-addig halogattam a vízumkérő kitöltést, hogy az interjú előtti éjjelen még annyi sem volt kitöltve, hogy: mukk. Nem csoda, ha az éjféli Varázshegy olvasás után (a Lady Chatterly most valahogy nem megy), hajnali negyedháromkor arra riadtam, hogy: jézusmária. Hatra kértem ébresztést, de hajnali ötig forgolódtam. Ha nem alhatok, addig-ameddig, akkor azon sztresszelek, hogy fel kell kelnem korán, úgyhogy...veszett fejsze nyele minden próbálkozás. 5-kor inkább kipattanok az ágyból, és 8-ra már a Gödörben is vagyok. Előtte még, indulás előtt lejegyzem, hogy mikortól meddig érvényes az útlevelem, hogy mikor kaptam és honnan más vízumbejegyzéseket (az elmúlt három évben Szerbiából, tekintettel az éves vajdasági látogatásainkra), aztán hosszas mérlegelés után a fiókba visszateszem az útlevelem, nehogy elveszítsem. Hát igen. Ennyit a két óra alvásról. Másrészről meg: sosem volt még efféle vízumkérelemmel dolgom. A szerbek a határon belepecsételnek, az amerikaiak tavaly, mikor odavoltam, csak egy elektronikus úton való bejelentkezést kértek, most meg ez a cécó. Csak semmi cicó, könyörögnénk, ahogy Woody Allain mondotta. Tegnap egyébként a "Fülés'-re aludtam el arra a röpke két órára. Szóval, diadalmas sebességgel kitöltöttem a vízumkérőt, és büszkén telefonáltam 9 magasságában a többieknek, hogy már a követségnél vagyok. Ők meg, hogy még kávéznak a Honvéd utcában. Akkor, mondok, megyek én is, kérjenek ki egy presszókávét nekem. Midőn a kávézó ajtaján belépek, fennhangon közlöm a többiekkel, hogy útlevelet nem hoztam, ugye nem kellett. Döbbent csend, aztán rémült sikolyok, Árpi kapcsol, hívj taxit azonnal, mondja, én meg automatikusan cselekszem. Laci hisztérikusan röhög, ez elejét veszi a többiek sápítozásának. Lehetetlennel határos, hogy negyed óra alatt angyalföldet oda-vissza megtegyem, de, ilyenkor nincs más hátra, mint előre. A taxis egy angyal, intelligens, s mint az önmagáról és családjáról szóló kis színesből megtudom, semmivel nem lehet kihozni a sodrából. Ez az én szerencsém. Húsz perc alatt tesszük meg az oda-vissza utat, a többiek sem kerültek még sorra, nem hisznek a szemüknek, hogy már ott is termettem. De ott termett váratlanul Bombera Krisztina is, s mint mondta, ő is jön majd a New York-i koncertre, nézni, hallgatni, forgatni. Klassz. De előbb holnap Sissoval a Pacsába. Klassz. Aztán szólítnak az interjúra, egy kedves férfi angolul cseveg velem, miután, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, lekap a tíz körmömről. Azaz: mind a tíz ujjamról ujjlenyomatot vesz. Hát ezt is megértük. Ha eddig idehaza nyilvántartottak, az kismiska volt ahhoz képest, hogy mostantól az FBI és a CIA, és az összes többi szervek nyilvántartottjai lettünk. Nyilván ott is (hol? Mindenhol?) Tartanak tőlünk. A kedélyes férfi megkérdi, mit csinálok a zenekarban, mondom: énekelek. De hát a szőke magas göndör is énekel, mondja, mire én: együtt énekelünk. És ki a jobb, kérdi, mire én: együtt vagyunk jók. Mire ő: Sonny és Chair (?), mire én: nem, mert mi hárman énekelünk. Mire ő: (majdhogy nem kacsintva) nevet: az izgalmas lehet. És a ki a legjobb, forszírozza még, ki tudja miért, mire én: mi együtt vagyunk jók. Ez tetszik neki, elbocsájt, mint megtudom Bombera Krisztinától, ő a konzul. Hát így esett, hogy majdnem dugába esett az utazásunk. Mindezek után rohantunk a karma-fordítóba próbálni, de már kicsit kezdünk szétesni… én a fáradtságtól.
Holnap Pecsa. Holnap. Holnap!




Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


10.27.09 3:38 pm
-Ági
Cím: a múlt hosszúra nyúlt, de szerencsére vége
Rohangálok a konyha és Cicus között ( Cisus a gépem, mondtam? Nem mondtam? Mondom! )
Kinn fől a sütverázós kaja a vokban - és erről eszembe jut egy másik sütve rázás egy másik konyhában, egy másik életben? Egy szerelem, vad szerelem...igaza van Jenőnek, utána mindig kiderül mindről, hogy olyan vad, mint másik hat. De azért szép volt az élet. (Nem mondom ezt túl gyakran? Talán a jóslattól félek, a be nem váltott igérettől? Utóljára az életben) ....
Ráztam egyet: kikkoman szójaszósszal locsolgatok baráti padlizsánt ( egy barátnőmtől kaptam tegnapelőtt), szeletelve a többi szeletelttel: paradicsommal ( elég egy emberre egy szem, én meg, sahajnaha, egyedül vagyok), két gerezd fokhagymával és egy fél avokadóval, kicsit a zsíradék helyett is, mert oliva olaj tartalékom időközben egy mokkáskanálnyira zsugorodott...most kirohanok, hogy újabbat rázzak az egészen...

Letakartam az egészet, remélem jól cselekedtem. És van még benne erős zöldpaprika. Más nincsen. Ennyi mindent találtam idehaza. Nincs valami világraszóló háztartásom. De, most, hogy lassan végre megöregszem ( ne hazudj ezzel a végrézéssel! ), o.k. : most, hogy jahajahaj, sajna megöregszem ( majd, nemsoká', eccerr, utójára az Életben ), lesz nekem is szuperszónikus háztartási és konyhaművészetem!
Kuszkuszt dobok össze, találtam egy fél dobozzal, értem a csínyját-bínnyát, nem nagy kunszt, legalább is a "gyors" verzió, változat. A lassú, "original" az húzós, egyszer Kistamás Laciéknál végigi aszisztáltam, hányszor kell leönteni, újra feltenni, szitán keresztül párolni...érdekes lehet a kuszkuszfőző népek asszonyainak élete....

Kicsit odakapott a paradicsom. Kicsavartam az olivásüvegből az utsó cseppeket. Fincsi az illata. Idő? 3 óra p.m. Mindjárt rohannom kell tova, a Kossuth rádió készít egy interjút a régiségekkel, akik még élnek. ( ezt MOST! hagyd abba, vagy elsírom magam. ). Jó, azokkal, akik az Ibolyába jártak. jajaj, a mosógépben meg sül a ruha...vagyis mosok is, egyszerre ennyit végzek, kedves hallgatóim. Olvasóim, na. Egyszóval,...hol is tartottam, ja igen, az Ibolya, a legendás, a szocializmusban is virágzó, a Tilos az Á-t és mindent megelőző találka-hely, ahol rengeteget ittunk és dohányoztunk, mindenki mindenkivel, én elsősorban a zenészekkel, Döncivel és Spenóttal ( ma Tóth Zoltán ex -Csókolom, legújabban Zselé), és leginkább arra az utolsó időszakra emlékszem, mikor az Európakiadó zenekar és Erdős Péter közt létre jött a deal, és Erdős a lemezfelvételre próbáló EK.zenekarnak kibérelt az Ibolya alatt egy pincehelységet. Ez volt. Most, mintha égett szagot éreznék, pillanat...
Nem vészes, beizzítottam a kuszkusz projektet, a mosógépet átállítottam szivattyúzásra. 16 éves Hajdú, a klasszik, ami először volt idehaza automatában. Az első ilyen gépemet gyermekem születésekor az anyósomtól kaptam, akitől annyi mindent kaptam, úgy értem, nem csak tárgyakat, de lelkieket, egy új életforma igényét, a polgári életét...( azért ezzel nem kisebbítem szerető anyám és apám nagyszerűségét, a családomat, öcsémet, az egész óriási apai és anyai ágat, de az már egy család-regény lesz, ahogy beigértem)
Ágimama, Péter anyja, lányom másik nagyanyja legendás büfésnője volt sokáig a nagy, majd később a "kis" Madách-nak ( Madách Kamara, mos Örkény színház), valamint a siófoki Maximnak, a nyári évadokban. Ott forgattuk a Mi jut eszedbe az énekesnőről, című Kontroll Csoport-os , zenés filmet, Péter vizsgafilmjét, benne Vető Jánoskával és a Kontroll Csoporttal. (Ebből feltettünk részleteket a youtube-ra is.) Na megnézem, hol tart a forrásvizem, már a kuszkuszé, hogy felforrt-e( sicc, a teremburádat, ördögatta' :twisted
Jó' van, nagy baj már nem lehet...átálltam centrifugálásra, valamint finisben vagyok a kuszkusszal, úgyhogy lassan búcsúzom: hajmosás és egyebek vár még rám ( hajszárítás közben azért belecsapok a lecsóba: megnézem a My Fair Lady-t, régóta vágyom rá, de nincs szívem "igazi" időt feccölni a nézésbe, úgyhogy marad a hajszárítás alatti "maradék idő" (Derridára majd még egyszer , máskor kitérek, s a maradék időre)..
ja, még nem mondtam? Gyermekem születése óta csak és kizárólag vaddisznósörte kefével szárítok hajat, azaz nem hajszárítóval, mert az a hajat nem csak meg, hanem egyre inkább kiszárítja. Mindegy, ez az egy mániám van. Egymilliószor húztam szerintem már életemben végig a vaddisznó sörtét a hajamon. Szegémy malackák. Állítólag muszály őket kilőni,ritkitásiból... de akkor is. Viszont, akkor már, legalább , ha úgyis meghaltak, legyen valami ( több valami) "értelme", a haláluknak, például a hajkefe ( Ágibébi, nem vagy magadnál...) rohanok a kuszkuszom hoz..
Prímán szétgurultak a szemek. Akkor lassan búcsúzom, holnap terepszemle a Pecsában, csütörtökön az utolsó Pecsa előtti próba a vágóhidi Karmafordítóban (r33).
Vető Jánoska írt, hogy idehaza van, ( dán királyfiként hajózik ide- s, oda), készül már a Gödör Terasz galériában tartandó kiállításra ( Gajzágó Donátával és Koródi Lucával közösen), a Most címet viselő, a hosszúra nyúlt múltat elnyelőre.

És este Ogi, a Spions zenészének a koncertje a Merlinben. Ogi...sok ( nem ovisok )

A telefonom padlóra került. Szegény. New York-ban megkeressük János kívánságára majd Vonnegut kocsmáját. János, a Kontroll Csoport szaxisa ( az egyik, a másik Árpi) szeretné megcsókolni a kocsma küszöbét. Anno, tavaly decemberben, mikor meghívott Orsós Jakab egy meeting-re n. y.c . városába, megkerestem Menyhárt Jenő kocsmáját. Hát,... le a kalappal! Mintha Miskolc külsőn lettem volna . Bár gyaníthattam volna, hogy így lesz: Jenő hangsúlyozta egy nekem adott interjújában ( magyar narancs), hogy n. y. c. leginkább Miskolchoz hasonlítható. Amennyiben Miskolc egy metafora - feltétlenül. Dolgos, derék. A kocsma az egyetlen volt, egyébként, ahol rövid ott tartózkodásom alatt matt részeg embereket láthattam, aki füstöltek, mint a kémény, ahogy a pesti mondja, vagy mondta egyszer, a xx. században. Mikor mindenki dohányzott még mindenhol, idehaza.
Na, menek, oszt teregetek, mielőtt befalom a reggeli-ebéd-vacsorémat



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


10.26.09 3:39 pm
-Ági
Cím: emlékezés a méhenbelüli időkre hommage a '56
micsoda idő, micsoda ócska idő...- bár én ezt a ködös, esős, igazi őszi időt rettenetesen kedvelem.Mióta az eszemet tudom. Sőt: talán még azelőttről, talán még a méhen-belüli időkből. 53 évvel ezelőtt egy ilyen őszi napon, 23 éves anyám fázósan összehúzta magán ballonkabátját, a gallérját is feltűrte - van róla fénykép. Már a 9. hónap vége félé járt(unk) - ő járt, nyilván szapora léptekkel, mint azóta mindig, ha félt, hogy valahonnan elkésik...
'56 október 26-án honnan is késhetett volna el? Talán attól tartott, hogy az események forgatagában majd váratlanul érkezem, esetleg rosszkor. November 4-re voltunk "kiírva". nem érkeztem meg a várt időben, ez egyféle összeesküvés, szerződésféle, na, az lehetett anyám és köztem. November 4-én, a "másik Üllői úti laktanyában", ahogy a hős Maléterétől a miénket megkülönböztetem visszaemlékezéseimben, nagy volt a felfordulás. Az oroszok bejövetelét a laktanya elfoglalása követte, azaz, a mi laktanyánk megadta magát. Talán ezért is van, büntetésből, hogy szülő"házam"-at azóta ledózerolták. Mindenki láthatja a romokat a Népliget-i metróállomásnál, a buszpályaudvar mellett. Mikor anyámat a többi katonatiszt* feleséggel együtt leterelték az óvóhelyre, egy kiskatona ( magyar volt az istenadta) felszólította az asszonyokat, hogy beszéljék rá férjeiket a megadásra. Különben szétlövik a laktanyát. Anyámnak a fájásai, ha egyáltalán felfigyelt rájuk a gépfegyver és ágyúropogásban, abbamaradtak. A laktanya megadta magát. 23 nap múlva, november 27-én a fájások megindultak: anyámmal több mint három hétig tartottuk magunkat. Akkor a laktanya orosz parancsnoka felajánlott egy harckocsit, hogy azzal vinnének be minket a Szentistván kórházba, szülni és megszületni. Anyám ellenállt - s, így aztán nem orosz felségterületen születtem meg. Valami polgári autóval,az egyik tiszt pobjedájával hajtottunk be a kórházba. A többi már móka, kacagás.
Catherine Deneuve egyik filmjét nézem, számos férjet elfogyaszt benne, olyan nagyszerű férfiakat, mint Depardieu és Trintignant, valamint Serge Gainsbourg, a sanzonénekes legenda. (én Viszockij-t jobban szeretem). Egy nő, aki elég szép ahhoz ( érdekes, izgalmas, okos,etc.) hogy mindenkinek kelljen. Ezért aztán folyamatosan szenved a kapcsolatai szorításában, a kötöttségekben, a megszokásokban, a rutinokban - és szenvednek miatta a férfiak. És, ami ismerős, a legdurvább dologtól szenved, amitől ember szenvedhet az érzelmeinek hullámverésében: a szerelem elmúlásástól.

Kinn köd van, az előbb egy cinke, próba képp az erkély-rácsra szállt, itt benn , ha nem is meleg, de jól felöltözve príma idő és biztonság. A fasorom az ablakommal szemben lassan levedli őszi színpompáját, és ott állnak majd a fáim ( enyém, tied, kié?) meztelen ágaikat kitárva ágyam, agyam felé. Szeretem őket csupaszon is, bennem megbízhatnak. A télben az a jó, hogy az ember átéli az önnön bizalmát, a hűségét, a hitét. Bízunk benne, sőt hűségesek vagyunk a bizalmunkhoz,ez a hitünk, hogy újra jön a télre tavasz. Az öregek fennséges nyugalma tölti el a(z ifjú) szíveinket.

Olvasni is elkezdtem a Varázshegy mellett gy másik könyvet: kedvenc íróm, Malamud kedvenc regényhősének kedvenc írójától, D.H. Lawrence- től a Lady Chatterly szeretőjé-t. Cest la vie. Legalább is ma így gondolom. Míg Deneuve bicskája beletörik Gainsbourg alkoholtól lucskos egojának vulkánkitörésébe, az apámnak főzött zöldbableves maradékát szürcsölöm. Apám elképzelte gyerekkori, faluja-beli kedvenc habart bablevesét, adott hozzá birsalmát is, én megfőztem, aztán nem volt időm átvinni neki. Nekik. Úgyhogy a kukta-fazéknyi bablevest egy hét alatt eleszegettem. Fincsi volt, majd ha megöregszem, indítok egy szakács-blogot. De most még, úgy érzem, túl fiatal vagyok.
Interjú garmada árad a Kontroll-ról médiaszerte, tegnap a Sirályban valaki megkérdi, hogy látom-e, nahát, mekkora sztár lettem?! Egy hétig, mondok, a koncertekig, utána majd, megláthatjátok, ismét feledésbe merülünk. Az is egy hely, nem rosszabb az összes többinél.



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


10.26.09 1:10 am
-Ági
Cím: hej, Debrecen, ha rád emlékezem...
Debrecen King-Kong jó volt. Kicsinyke Dzsénnek érezetem magam a zenekarom markában. Rámzuhant a macho-végek szirén-énekes perspektívája,mely kényszerképzetnek nincs más ellenszere, mint: a szépség! Szépség: a zenében, a dalban, a tácban, a fényekben és a mozdulatokban, a tekintetekben, melyek úgy pásztáznak, mint világító torony kereső-fénye a sűrü, sötét, mindenre rátelepülő csillagtalan éjszakában. Csak lányosan, mondok magamban, csak igazán és csakugyan!



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


10.23.09 1:34 pm
-Ági
Cím: nem volt elég, anty-baby
Isten éltessen édes, egyetlen gyermekem!
A sors ...mirónijája? Iróniája! Legalább is az volt, annak tűnt 1983-ban, azon a szép őszi napon való világrajöveteled! Október 23.-a akkor vasárnapra esett, egy napsütéses, ragyogó vasárnapra. A város halott volt, senki nem ünnepelt rajtunk, meg a többi, ezen a napon született gyermek hozzátartozóin kívül. Persze, az ablakok mögött, csendben, visszahúzódva folytak az emlékezés könnyei, és esténként a mécsesek kigyúltak a párkányokon.
Én '56-ban születtem - ez is a sorrs fintora bizonyos szempontból, a család sorsa szempontjából, vagy onnan nézve: kommunista és "ellenforradalmár" rokonság, etc, majd egyszer megírom - a gyermekem '83. október 23-án. Valahogy mégis összeállt az Ünnep, amit senki nem vehetett el tőlünk. Nagy szám volt, mikor a város minden pontjáról, Budáról, Pest belvárosából, innen-onnan elindultak a Zsigulival összeszedett kisgyermekek - éveken keresztül a szocializmus évei alatt október 23-án -, fellufizott, ünnepi hangulatban fickándozó porontyok és szüleik kőbányai lakásunk félé, gyermekünk szülinapjára.

Holnapután Debrecen. Utána egy lélegzetvételnyi szünet. Elkészült a szuperszónikus vetítésre szánt (háttér)film, Laci brillírozott az ötletek rendszerré, filmmé építésben -és, hát Laci zseniális vágója, Feri, aki nélkül, ahogy mondani szokták...
Debrecen tehát elsőkézből megkapja, amit mindenki megérdemel, de csak a civis város koncertközönsége, a Pecsá-é, és a new yorkiak részesülnek benne.

Duna TV, Magyar Nemzet, HVG, Népszabadság, Népszava, MTI, Független hírügynökség, Narancs... jézusmária már a csapból Kontroll folyik
Zenekarunk első, és sikeresnek mondható sajtókampányát Naszály Gyurinak köszönhetjük, meg, mindannyiunk meglepetésére a média munkások őszinte kíváncsiságának, lelekesedésének a téma ( kontroll Csoport története) ügyben. A magyar Nemzetes újságíró rögtön elmondja, hogy ő ott volt, 16-évesen a búcsúkoncerten, '83-ban az Ikaruszban. Íme, a kör bezárult. Hál' Isten!
New York egyenlőre egy távoli bolygó. Munkavállalási vízumunkat végre csütörtökön intézzük. Be kell sétálnunk reggel nyolckor az USA nagykövetségre. Nem tudom, van - e kockázat, vagy csak merő formalitás az egész. Mindenesetre a megválaszolandó kérdések egyike - amit a jó munkavállaló sem titkolhat el! - hogy részt vettünk-é terrorista, fegyveres akcióban, mint aktivisták, avagy mint áldozatok, avagy, mint...egyik sem. Még szerencse, hogy ez lehetőség is nyitva van.
Mindenesetre ez is a sors fintora ( októberben kies hazánkban alacsonyan szállnak a sorsfintorok ): Kistamás Lacinak az volt, anno, 2006-ban az egyetlen feltétele egy lehetséges new york-i koncerttel kapcsolatban, hogy addigra töröltessék el a vízumkényszer. És lőn! Erre meg, nem kiderül, hogy mi már többek vagyunk a szimpla túristánál? Dolgozók ugyanis, akik munkavállalási vízum nélkül nem léphetnek be a Nagy Alma Földére. Ez van. Bizony, a Nagy Alma (Big Apple) egyre kisebb, már annyit kiharaptak a bevándorlottak. De: respect az amcsi (zenész)szakszervezeteknek, hogy ilyen keményen jelen vannak.
Még szerencse, hogy elhatároztuk a két hazai koncertet, így aztán nem lehetett Lacinknak visszaút

Hajjaj, jóravaló szomszédom ( székely ember, amerikában tanulta ki a napelem gyártást-állítást-kereskedést) fúrja a falat. Azt a betyár, innen-onnan nemjóját, hogy az anyád ne sirasson, üvöltöm: miért kell ezt csinálni épp ezen a napon???? Persze, nem igazán ordítok, vagyis nem haragból, és tudom, hogy azért ma fúr az istenadta, mert ma van egy kis nyugalma-ideje. Én meg úgyis bömböltetem a Kicsinek látszol innen-t . Memorizálok. Mert nem volt elég a három év intenzív próba '80-'83 idején, aztán '91-ben, a Nap-Nap fesztivál "Utoljára az életben" koncertünket megelőzően. És nem volt elég 2006-ban az Ági 50. Nem volt elég a 8 hosszúpróba a Karmafordítóban a Vágóhídon se. Nem mindig jönnek be a szövegek. A trió nehezebb ügy, mint egyedül villogni, ahogy tehettem 2006-ban. De ez az igazi, ez a kalandos, ez a kockázatos. Ez az egyetlen Kontroll Csoport! A székely fiú becsenget, röhögcsélünk, tiplik vannak a markában, 5 centisek. A fal : 6. Kérdi, hogy nem jött-e még át valami... a falon. Jézus, mondok, ha átgyün, én is átmegyek. Őrület, hogy mi az istennyilának építették az ilyen vékony falakat. Még egy fingás is áthallatszik, má' párdon mííí. Hát, így éldegélünk itt angelslanden, 2009-ben, békés egymás mellett élésben. Szegény ember vízzel főz - még szerencse, hogy a szomszédék áldott jó lelkek. Most nem fúr a fiú, most a Félelem házát hallgatja
Megyek egy PAuer Gyula megmozdulásra, ünnepi énekelés Darvas Ferivel egy új helyen, vagyis egy régi szellemében újjáépített klubban a Petőfi Sandor utcában. Mondjuk van még időm hatig, úgyhogy hadd említsem meg az olvasónak, hogy reggel ÉS-t olvastam, aztán Fellíni Satiricon-ját néztem, tegnap este meg a Kék Angyalra aludtam el. Marlene Dietrich-re - mondanám, ha szépíteni akarnám a történteket, de az az igazság, hogy Marlene után az Elfújta a szélre bambultam magam álomba. A Bereményi-Cseh Tamás által megénekelt hős - na nézd, nem is tudtam!- Lee Van Cliff, a déliek hőse volt Észak-Dél harcában...hát, ilyesmikre jók a Hollywoody filmek.



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


10.21.09 11:09 am
-Ági
Cím: hej, Debrecen, ha rád emlékezem...
A nőket megerőszakoló elkövető, átlag 10 mp alatt választja ki az áldozatát. Nem számít neki a külső, miniszoknya, életkor, etc ( usa felmérés a büntetés végrehajtókban), hanem az, hogy a kiszemelt áldozat hogy mozog a térben. Hát, én elég változatosan mozgok . Na de komolyan, aki magabiztosságot sugall a mozgásban, az kilőve . Aki belebújik a mobiljába, az i-podjába, úgy hárít, az potenciális áldozattá válik. Aki úgy tesz, mintha a zaklatással kezdődő akciót nem venné észre, detto.
A balhésnak tetszők ( visszaszól élből, bőszen ordítva : elmész te a k...a...ba), azok a nyerők.
Kiképző tanfolyam létezik kis hazánkban az utcai védekezéshez, egy, a két világháború közt regnáló angol rendőrtiszt módszere alapján, aki megszervezte a II. világháborúban az egyik náci ellenes , igen hatékony elitalakulatot. A Tilost hallgatom.
Próbálunk ezerrel a vágóhidi Karmafordító-ban ( r33), ma van a Debrecen előtti utsó próba. Yeeee.
Hej Debrecen, hej '48 ( 1800), '45(1900), ideiglenes kormány, hej, hej, hej, és Petőfi a sérelmeivel, a diákos daccal, Tankcsapda és pulykakakas - és a MODEM. Lovarda, október 24.



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


10.05.09 11:01 am
-Ági
Cím: szülni, vagy hol szülni, ezitta...
írsz,írsz, írsz. Mindenkinek megvan a maga keresztje. Ez az a "dolog" ( kereszt), amit nem lehet ledobni. Ha ledobod, akkor feladtad. Akkor meg minek éltél? Reggeli morfondírozások? Tilos rádiót hallgattam, az otthonszülésről. Palya Beja népdalban énekelte meg a követelést, abban a katonadal stílusban, amely műfaj nagyon is férfias, ahogyan férfias a bátorság is, amivel a nők előjöttek a követeléssel, a szüléspozíció és/vagy -hely megválasztásának igényével. le a kalappal! ( az is egy férfigesztus ).Ide nekünk a kalapot is!

Másrészről meg, úgy veszem ki a történetből, hogy ez a fajta tudatosság, ami kell az ügy bonyolításához ( ügy , a szó legnemesb értelmében ), valójában egyenlőre még a környezetvédők és a (női jogi) mozgalmárok elszántságát, tudását és tudatosságát igényli!
Nem baj, csak addig is mi lesz a proletárok, a szegények ( nem csak pénzkérdés a szegénység, kultúravesztés kérdése is) leendő gyermekeivel? Én a svéd modellt támogatom, a kórházban, bábával szülést.
Én is így szültem, pislogtam is a finisben, hogy hol a doki, és jól jöttek volna a tapasztalt asszonyok a családból, akik fogják a kezem. A bábaasszonynak futkosnia kellett a többi szülő nő és köztem, és csak arra futotta az idejéből, hogy egy citromkarikával megsimogassa félóránként a számat.
Orvost csak az utsó negyedórában láttam, és tetszett nagyon, ahogy ropogtatja a hatalmas mancsait. (Konrád, vizilabdacsap.kap, vagy edző volt már akkor? Másnap ment a csapata versenyre , másik országba, le kellett "zavarni" a szülést, aminek így visszamenőleg cseppet sem örülök, főleg, hogy meg kellett indítani, a természetes folyamatot felgyorsítandó...Horror, de hát - ez van. A bábaképzést kellene megduplázni, négyszerezni, a svéd - magyar statisztikák alapján. A szegények tömegeinek nincs ideje az otthonszülést bebiztosító gyakorlatokra, lelkiekre és testiekre, a harmónia, ami az otthonszülés alapja, a családok egy (nagy ) részénél ritka, mint a fehér olló, etc. ).

Visszatérve a Palya Beja dalhoz: mitől katonadalszerű? " dóktor ura szülőszékbe te ssen bele menni..." a sorozásokon való virtuális alkudozás jutott eszembe. "letöltöttem három évet hat napot, kapitány úr szalutálni nem fogok, szalutáljon az a bundás regruta, kinek hátra harminchat kis hónapja". Így valahogy.
De azért szép a lázadó nő, még , ha a férfiak eszközeit kell latba vetnie is a lázadáshoz. A férfi status quo ellen - hogyne, mivel mással, mint az ő szóhasználatukkal, erődemonstrációs technikájukkal...( Népviseletben kell-e szüli? ez sem volt teljesen helytelen kérdés a részemről. Mert, bár valóban a népi tudás része
( volt ) a szülés is - megjegyzem, a halál is, ugyancsak - de immár a túlnépesedés urbánus problémája a legégetőbb. A nagyvárosokban vész el az ember lány, a családja, az anyja, a nőrokonai, etc. Ezt a női szálat kéne ugyanolyan vehemenciával feléleszteni, az viszont egyenlő lenne a családokért folytatott sziszifuszi csatával. Dehát, miért ne? Vesztenivalónk egy szál se. Vissza a nagycsaládokat: vissza a lányokat és asszonyokat, a húgokat és nővéreket, a nagynéniket, a sógornőket, a az anyósokat és az anyákat a szülőágyak mellé!

Ez a mi dolgunk és nem is kevés!

Hajrá! Istennekifakereszt.

Kontroll? Próbálunk, persze, hétvégén, és megint nem marad idő majd másra, pl. Virginia Woolf Flush-ára, a kiskutyára, kinek szemével látjuk, orrával szagoljuk, az ösztöneivel érzékeljük az angol költőnő Elizabeth Barret és szerelmese, Browning, szintén költő szomorú vidám történetét. Egyszer már olvastam Kertész Erzsébet csíkos sorozatában egy verzióját ennek a szerelemnek, a bátran lázadó nő harcainak történetét tinédzser koromban. Sírtam. és nevettem. Győzött a szerelem és költészet, s talán még a betegség felett is győzelmet aratott a lélek. A test fölött, a test problámái fölött. Öngyógyítás - és itt vissza is kanyarodtam az otthonszüléshez. A szüléshez lekierőre és a többi nő tapasztalatára van szükség - summa summarum.
Most majd kiderül, ha lesz időm olvasni, hogy is volt valójában Elizabeth-tel és a leendő férjével, Browning-gal.. Hogy látta a kutya? Kutyáknál nincs mellébeszélés.
Viszont a filmnézés élet-elemem lett: tegnapelőtt a Dolce Vita, tegnap a Róma. Ma jön a Satiricon. Végére járok Fellíninek.


Szombaton Pécsett Ági és fiúk koncert volt ( és Balaton ), klassz volt, bár lassan inkább egy zenész performerszínháznak, mintsem zenekarnak érzem a fiúkat. És magamat. Nem rossz, ha már az ember a rock színpadon a helyét a fiataloknak átakarja adni
( akarja nem akarja, nincs mese! ), akkor legalább egy méltó véget, egy új életet ( zenés performer színészség) hadd válasszon az ember lánya. Méltósággal kivonulni - nem csak a színpadról, az életből is.

csókolom



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


09.28.09 10:47 am
-Ági
: jó lesz nekünk (kolompér: a krumpli neve apám falujában)

A New York-i cucc megvan! Már csak a Pecsa és a Debrecen ( fordított sorrendben ) miatt próbálunk majd. Csak. New York-ban ui. 45 perc-1 óra a játékidő! Tegnap előtt, szombaton 8 órát próbáltam, 4-et a Kontroll-al, 4-et az Ági és fiúkkal. Megyünk Pécsre október 3-án. Szombat éjjel azt hittem, hogy vasárnap nem lesz kedvem máshoz, csak az ágyban olvasgatáshoz, esetleg kis takarítás (sic!), utána családozás ( szüleim), etc. Etc - szintén kihúzva. Végül aztán győzött a józan ész ( menekülési ösztön? - mindenesetre előrefelé menekülés!) és elmentem mégis egy újabb világ ( ország) körüli útra. Elindultam szép hazámban. A velencei tóig jutottam. Nem volt hideg a víz, bár, az ott lézengők ( relaxálók) szerint 19-20 fokosra hűlt. Nem tudom, mindenesetre annyira tűzött a nap, hogy jól esett benne úszni. Egyszer Pákozd alatt - ott lángosozásba torkollott a nap-és vízfürdő -, aztán fel Agárdra, azaz Gárdonyba, ide-oda, és ott újra be a vízbe. Ez a másik oldal, azért, profibb, a látvány mindenképp grandiózusabb úszás közben: odaát Pákozd-Sukoró, idebenn ( bennem) a Berményi -Cseh Tamás dal: jó reggelt Balog Ádám, a kő kemény lesz a vaj puha...ahogy tempózás közben a szuszra futja .

Kis kirándulás...a pákozdi csata emlékművéhez: innen futott Bécs felé Jellasics, a gyáva. , akinek egyébként, mint bátor katonának szobra van Horvátországban. Sajna, nem jártam ott. Apám mindenesetre óva intett (sic!),hogy ha odakeveredek, ne ezt a strófát daloljam A volt monarchia-beliek vajon értenék-e egyáltalán? Nem valószínű, ha már Szabadkán is csak sz öregek a padon beszélnek magyarul.
Dehát, az öregek is számítanak. Na, ennyit a történelemről kutyafuttában, ezen ( azon)a szép őszi napon ( tegnap).

Ma má máma van má!(ezt azért a Csukás írta, zene- és sztori lenyúlás ide-oda )

Tegnap megnéztem a Kaktusz virágát, a remake-t, Ingrid Bergmannal. Miatta néztem meg. Mikor az első kockákon Goldie Hawn mindent bezár, többek közt azokat a híresen más, felülről lehúzós ablakokat, amiket az emberlánya ( én) csak a filmeken lát - eszembe jutott az én New York -om. Ahogy én megérkeztem bele a bőröndömet egy rendes, hajadni disszidens ( most olvasom az És - ben Kennedinél, hogy így hívja azokat, akiket én eddig emigránsoknak hívtam, de valóban: a rendszerváltás előtt disszidens volt a nevük), szóval egy jóravaló fiú, a Kampec Dolores zeneker egyik volt dobosa ( Kontroll utód zenekarról van szó, így kerül a csizma, azaz az én első new york-i utam ( kétszeresen is, Ld: kontroll csoport jövőbeni new york-i útja) az asztalra, szóval ez a fiú kijött értem a...majdnek állomást mondtam, a JFK-ra, és bevitt metrón a városba...a VÁROSBA. És aztán húzta a bőröndöt, ami elég nagy volt, tekintetel a 9 napra, amit életemben először ott töltöttem, abban a városban. Szerelem, vad szerelem? Nem vad, szelíd inkább, de szerelem első látásra lett belőle. Mármint, hogy beleszerettem egy városba. Abba a városba. New York-ba. De, állítólag mindenki így van vele. ( mellesleg nagyjából minden városba beleszeretek, legutóbb például Gyulába , idehaza, úgyhogy: ilyen vagyok, olyen, ha tetszik, vagy ha nem, ilyen vagyok ilyen, nem változtatsz ezen...ahogy a dal, a Hol vannak a régi álmaim mondja, Kistamás Laci átiratában Piaf.
Szóval, baktattunk 2008-ban a harmadik utcában, az East willageban, és felmentünk egy olyan lépcsőházba, amit szintén csak a moziban láttam addig, és bementeünk egy olyan lakásba, aminek az ablaka olyan ismerős volt már. Tél volt, december, karácsony előtt sokkal ( december 1). de nekem ünnep, vagyis karácsony, mert ez a New York nekem olyan volt, mint egy karácsonyi ajándék, mint mikor gyerekkoromban megkaptam azt a piros szörmemacit, amit előtte csak a kirakatban, vagy még ott sem láttam, de rögtön a szívemhez nőtt. New York nekem egy piros, karácsonyi szőrmemaci, amit, ahogy a szívemhez szorítottam, máris a magaménak tudtam. Az időcsúszástól ( 10 óra repülés időzónákon át) miatt jól elaludtam, viszont jól fel is ébredtem egy telejesen agyament (Harry, sic!) órában, de nem ám csak arra, hogy, hip-hop, idő van, hanem, egy gépfegyver-, vagy betontörő-ropogás hangjára, ami a hely és óra okán valahogy indokolatlannak tűnt - de mégsem egészen. Már a gépfegyverropogás, az belefért volna, gondoltam. Odamentem a filmből ismerős ablakhoz és óvatosan nekiláttam, hogy felehúzzam, azaz kinyissam, ami nem ment rögtön, pedig már mennyiszer láttam... És akkor kiderült, mert kihajoltam, vagy csak kinéztem, mert talán akkor, hajnali háromkor, mégsem sikerült elsőre kinyitnom, hogy a Harley -sok brummogtatják az ablakom alatt a gépeiket. Ugyanis, mint azt már a kitörölt blogok egyikében megírtam, az én utcámban volt a Harley-sok motoros klubja. Hát igen! Elégedetten visszazuhantam a furcsa álmomban, aminek eleinte elejét vette a szomszédból beszűrődő buli hangja. Ha azt mondom, hogy papírból voltak a falak, ahogy szintén a filmekből láttam, hallottam, akkor az igazat mondom, csakis az igazat. Választhattam az eltolható, üvegválaszfallal: vagy a szomszédok, vagy az utca,s mint kiderült, a Harley-sok zaja - és én a hálófülke leválasztással az utca és a Harley-sok mellett döntöttem. Másnap 10-kor ébredetem, mondhatni kialudva, viszont az ágyban maradtam, a karnyújtásnyira lévő másik oldali háztömb ablakait, s a bennük lakókat bámulva. Aztán oda ültem a már sikeresen lehúzott ablakba, s mivel kintről betűzött a decemberben annyira szokatlanul melegen tűző nap, miként a filmekben, a körmömet kezdtem lakkozni, hogy odázzam még a várossal való találkozást...vagy csak féltem lemenni az utcára, mint egy gyerek, mikor idegen helyen magára marad... Végül összeszedtem magam, leereszkedtem az ételszagú, nappal is zajos lépcsőház második, vagy harmadik emeletéről, és kiléptem a Harmadik utcába. Elsétáltam a bezárt Harley-s klub előtt, ki a Második avenue sarkán lévő kévézóig, ahol tébláboltam kicsit, mielőtt beléptem. Tudtam, hogy ez lesz néhány napig az én kávéházam. Kávézóm. És az emberek, akik oda járnak, mindennap, ugyanabban az órában, az én ismerőseim, az egyetlen odavalósi ismerőseim a városban. A kutyáikról nem is beszélve . Hát ilyen volt. The city that never sleeps. Akkor azt gondoltam, az lehetne a new york-i esemény, a leendő koncerthétvége címe: " the past that never sleeps". Orsósnak tetszett, de aztán, nem tudom, mi lesz belőle. Ha semmi, akkor is biztos, hogy mindezt már egyszer álmodtam. Sőt



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


09.25.09 3:41 am
-Ági
Cím: kicsinek látszol innen
a 19295. nap az életemből. Látható, kicsit zaklatottan kezdődik, azaz sehogy sem akar végetérni az előző. Félnégy, hajnali, és még mindig csak írok és olvasok, és teázok és zuhanyzok, és stresszelek a koncert miatt, amelyik lassan közeledik ugyan, de feltartóztathatatlanul. 11-kor próba, próbáltam valamivel relax állapotba hozni magam, délután kirohantam Szentendrére, fürdőruhát rántottam magamra és órákon át tébláboltam a vízpaton az öregek közt. Ezekszerint én még fiatal vagyok. Az egyikük átúszta a Dunát, én meg csak vágyakoztam, de nem menetem bele. Bújkál bennem valami, vagy csak a koncert előtti feszültségtől ráz a hideg...? Nem vittem törülközőt. Kiderült, hogy ismét van egy kisgyerek, aki kívülről fújja a Kontroll dalokat, igaz egy zenész gyerek, az apikája Artner Iván. Így könnyű. Iván játszott a Nap- Nap fesztiválon a basszusgitáron. A spirál forog tovább. Laci Kontroll karaoke-t akar a Pecsába, talán a gyerekek fognak énekelni - miért is ne? Délután gyerek karaoke, este koncert. Majd fogadunk bébiszittereket, akiket nem érdekelnek a régi idők zenéi. Malamudot olvasok, a működő család alapja,írja A lakók-ban, mint minden másé,ami emberek közt működik, a bizalom és a nagylelkűség. Az isteni kegyelemben pedig azt javasolja a Pusztulás Napja utáni Második Vízözön utáni időkben, hogy csak akkor együnk, ha tényleg éhesek vagyunk, és csak annyit amennyitől már nem leszünk éhesek. Kefír, kenyér, tonhalkonzerv. Kasvirágkivonat, citrom, méz.



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


09.23.09 2:49 pm
-Ági
Cím: nekem akkor vagy a legjobb, hamár mindenkinek rossz vagy
A ' 70 -es évek végén már a margón voltunk, a társadalom jobbik része meg csak nézett ránk, mintha kísérteteket látna. Rosszak vagytok, mondták, és tényleg: lelkesen rosszalkodtunk. Mi voltunk a diktatúra rosszabik énje, miközben a többiek majd beleszakadtak a legvidámabb barakk szolgáltatásainak élvezésébe.
Ezt az életérzést próbáltuk megcsípni az " Annál jobb itt, minél rosszabb" szövegében, vagy az "Olé olá" idevágó strófájában. Ja meg minden egye Konroll Csoport-os foglalkozásban és dalban.

" Csináld, csináld, csináld, csináld, csináld úgy, hogy rossz legyen - nekik!"

A Tilosban a nagyszerű és szépséges József Attila verseket szavalja Berek Kati. " Az én vezérem belsőmből vezérel".
Sebőék megzenésítésében szólnak a dalok, és erről eszembe jut - nem mintha valaha elfeledhetném - a gyermekkori indulás. A "Játszani is engedd!" című lemez, 1970-ből. (Párhuzamosan még számosan futottak, a Vízöntő-től kezdve sorolhatnám).

Most, hogy Sebőéket hallgatom, hirtelen rájövök, mennyire hasonló élmény ( zeneileg, hangulatilag), mint a Velvet Underground. Biztos már mások is megjegyezték, de engem, most nagyon földhöz vág. A Flóra vers. "Ő a mezőn a harmatosság,. kétes létben a bizonyosság,. lábai kígyóim tapossák, ... Ő az okmány, kivel a kellem. a porráomlás ellen, a szellem ...".
Hátborzongató volt, és én épp gimnazista voltam, 72-ben, mikor eljöttek Sebőék, a kislányszerű Sebestyén Mártával a Madách Imre gimibe, és a "Díszteremben" egy dalestet adtak. Ezután jött minden, a 25. színház, Cseh Tamás - hogy ismét a Kontroll Csoport genaeológiához visszakanyarodjak. Azaz az eredethez, ahhoz, hogy milyen tanulási, tapasztalási folyamatokon át jutottam el a nyivánosság előtti bátorsághoz, énekléshez. "Persze", Csabával, Hajnóczyval egy osztályba is jártam. Csaba a rossz kisfiúk egyike volt, hosszú, loboncos haj, ami azért akkoriban nem hozott többlet pontokat a tanári kar szemében. Már sok helyütt elmondtam, mostanság a korabeli diktatúrát és a mai állapotokat önkényesen összemosóknak okulásul, azaz a mai hamis próféták ellenében azt a sztorit, amiben az egyik osztálytársunknak ( az azóta szem elől vesztett "Coli" -nak) hosszú haját osztályfőnökünk, miként egy cirkuszi mutatványos,se szó se beszéd, az egyi ofő órán levágta. És nem volt apelláta. Azt hiszem, ekkor kezdődött az ellenálló énem kibábozódása. Mikor a kedves Colit az osztályfőnök a padból kiszólította, s a katedra előtti székre ültette, aztán egy hatalmas ollót előkapva, üdvözült szadista pofával belenyisszantott a hajába. Coli egyébként Che Guevara fan volt, visszamenőleg nézve már látszik, hogy neki is megvolt a szexepilje - dehát fiatalon az ember osztogatásnak látta a fosztogatást is, ha egy karizmatikus haverja is úgy látta, láttatta. Che is egy szadista állat volt, mint utóbb kiderült, és, szintén karizmata. Azóta olvastam a levelezését - hát, kész voltam a sok karizmataságtól, a forradalom exportálásától, a prágai állszakállas, szőkeparókás szállodai rejtőzködéstől, az afrikai akciózásakor hallatott sirámaitól, mikor csapatai egy szép napon ( kis gerilla csapatot tessék képzeni)az ellenséghez átálltak. A legdurvább, mikor azt írja, hogy kimegy cukornádat vágni ( szolgálati kocsi vitte az ültetvényekre), mert ő ilyen eccerű ember, sőt még annál is eccerűbb, akinek nincs szüksége pénzre ( szolgálati villában lakott, személyzettel,ahová élelmiszer beszállítók hozták neki naponta friss tojást, tejet, szivart, etc). Ugyanis a diktátor ( Castro) jobb keze volt, csak túlontúl rákapott a hatalom erotikus zónáinak matatására.
15 éves Coli osztálytársam hajának levágásakor valami megvilágosodott bennem : van valami, amitől még apám és anyám sem tud megvédeni, a hatalom hatalmától, a hatalom megalázó mindenhatóságától, attól a kiszolgáltatottságtól és megalázottságtól, hogy némán végig kelljen néznem a mások megalázását. Fellázadtunk: ofőnket sikerült tanulói-szülői, aza polgári engedetlenséggel eltávolíttatni az osztályból.
De, Colival valami történt, mintha csak a napilapok hülye giccs-glosszáiban lett volna a története megírva: egyszer csak nem jött többé. Kimaradt "önként" az iskolából.
Che vékonyka naplóját még évekig őrizgettem, valahogy nem esett le a tantusz, ahogy abban a korban mondani szoktuk pestiesen. Érdekes fejtörő lett volna, ha idejekorán elgondolkodom rajta: Che a kommunizmusnak kedves volt - az osztályfőnököm szintén kedves volt a kommunizmusnak, Che Colinak fontos volt - nekem szintén, az osztályfőnök Colinak, Che-nek, nekem szintén rossz volt... (Sosem volt türelmem a matekhoz, későbbiekben sem a logikai stúdiumokhoz.) Ebből is látható, hogy nem volt könnyű az ember kölykének eligazodnia a szocializmusban.
A cigi olcsó volt, úgyhogy 14 évesen már mindenki bagózótt, a klotyón a suliban, a szünetben az Almási Téren, a pinceklubban, ahol egyébként meg Dévényi Ádámot először láttam, hallottam.
Visszatérve a Kontroll Csoport kezdeteire: Csaba gitározott, egyszál-gitárral énekelt saját dalokat is már 15 évesen. Aztán 16-17 évesen, nyáriszünetben elindult autóstoppal Angliába. Mindenkinek leesett az álla, mikor visszajött, és az agymenéseket ( punk zene) beimportálta.
Ekkor már az angol órán Zsuzsa néni bevágatott velünk egy tucat Bob Dylant " where have you been my blue eyed son, where have you been my darling young one " az angol nyelvtanra különös tekintettel, valamint a Rolling Stonestől az azóta is feledhetetlen
" i see a red door ... " kezdetűt, a számolhatatlan korabeli brit pop-rockkal egyetemben. ( Ja meg a high land-ről és a low land-ről szóló skót dalokat)
Akkoriban , by the way, táncházba jártunk, nem csak magyarra egyébként, én görög táncházba is jártam. A suliban az ének tanárom, Laci bácsi mindenkit, aki nem volt süket, kötelező jelleggel énekkarra járatott - négy éven át! Én mezzo voltam, és nagyon bírtam az együtt több-szólamúzást. Ez azért rendes kiképzés volt a Kontroll előtt, sőt, a közeljövőben ( ami innen a távoli múlt) a tanítóképző kórusába is jártam. Nade a távoli múltban ( innen is onnan is az egyre távolibban) a Soporon úti általános iskolában is karénekes voltam. Na, arról majd egyszer külön mesélek, mennyi mozgalmi dalt tudok és annak is leginkább az alt szólamát. A legjobban "Az amúri partizánok dalát" szerettem, meg az ifjúgárditák dalát: " elől járunk a harcban, és bátran támadunk, vagyunk az ifjú gárda, kegyelmet nem adunk, az osztályháborúra a gárda készen áll, nem rettent minket vissza, statárium halál..." - úgyhogy, látható, hogy a gárda lét már 1917-19 óta meg van alapozva. " Hatott rám sok ideológija" - ahogy a jó Fe. Lugossy Laca mondta.
Gimiben 100 népdalt kellett bevágnunk, úgyhogy még ma is ugyanabban a sorrendben jut eszembe: "Hull a szilva a fáról,... Osztopáni malomárok hajaha..."
Gimi után én nem, de Csaba tovább tanult, Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szakán. Egy ídőre elszakadtunk egymástól, nekem jöttek a melók, hogy aztán, egy-két hónap múltával mindet oda is hagyja: Lapkiadó Vállalt, újságkihordás, filmgyári gyártás előkészítés, és aztán jött Kistamás Laci és a Mosolygó művházban Óbudán az amatőr színjátszó mozgalom. Ekkor újra találkoztam Csabával, azaz ő vitt el a Mosolygóba. Ottan megint csak egy fordulatot vett az életem: az amatőr színház radikálisaival ismerkedtem meg hamarost, a kommunában élő Orfeo színházasokkal, miközben Csaba megpróbálta belémplántálni az összhangzattan alapjait. Közben jöttek a sorsfordító zenék tanulmányozásával járó élmények, Alban Berg, Stockhausen, Ligeti, Eötvös, Kurtág, középkori angol zenék, az első fenn maradt dal a görögöktől, a "ranja fiiga taxa faa mariiina gamina fa" a három éves kis Mozart-tól. Jól beindult a zenei képzésem. Végül a " Kősziklán felfutó csokros liliom szál..." kezdetű népdallal felvettek a Tanítóképző Főiskolára, ének- népművelés szakra, ahol a hároméves képzést félév alatt lezavartam. Úgyszintén Kistamás Laci, akivel együtt léptünk be és ki az intézményből. Itt egyébként bombasztikus magyar tanárnőm volt (Ági néni), aki az akkor menő nyelvfilozófiai trendekbe is bevezetett, a strukturalizmus és egyebek lazították, nyitogatták szorongó kis lelkemet, elsősorban az elbűvölő című és gondolatmenetű " A mese Morfológiája" című Propp opus.
Ám, mint derült égből a villámcsapás, megismerkedtem, immár mint képesítés nélküli
( napközis) tan'tónéni, Csányi Attilával, rajta keresztül az akkorra már hazánkat elhagyott stjóby( ma: St.Auby) tamás írásaival
http://www.artpool.hu/boglar/1973/730624e_sze.html

Utána Hámos Gusztin keresztül a magyar művészeti undergroundban dolgozók további szorgos hadával sikerült találkoznom, ( Erdély Miklóssal -Maurer Dórával, Indigó csoportal és visszamenőleg a Bogláriak munkáival, Mauvalamint a Baader - Meinhoff csoport, azaz a RAF történetével.)
Akkor még nekem ez is olyan faszán kerektelen volt, mára is csak '68-évfordulója óta kerekebb,mint valaha.
Vajda Mihály - a Gödörben, 2008-ban, a "Mi közöm nekem '68-hoz" akciósorozatainak egyikében - a szememet azért sikeresen felnyitotta.
A '68-as nemzedék ( Németországban) volt A Háború Utáni Nagy Német Kuss első provokálója. Az ő "lázadásuk" adott lökést az össztársadalmi múltfeldolgozási folyamatoknak, amik elvezettek, többek közt, a Berlini fal lerombolásához. ( a "többek közt" nagyon fontos!) Elsőül Böll legitimálta számomra (meg a Gusztihoz fűző szerelem) a RAF-ot, lásd a "Katarina Blumm elveszett tisztessége" című Böll opust.
Hámos Guszti, St.Auby a nyolcvanas évek Kontroll Csoportját már nem élte meg - nem haltak meg, hálisten, de elhagyták az országot. Viszont az ő szellemük is ott (itt) kísértett minden iparkodásunkban. St.Auby, megint csak hálistennek, visszajött, Hámos Guszti Berlinben él és dolgozik azóta is, most épp a Balaton projekten, amiről hamarosan , remélem, hallani fogunk. A német-német-Balaton jelenséget dokumentáló Forgách Péter film kapcsán. Jön, jön, jön!



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


09.20.09 2:57 pm
-Ági
Cím: nem én vagyok
....sírni. Mikor a Morrison filmben a gyerekzsúron, Morrison részeg tekintete előtt megjelenik saját maga, a kis Jimmy, besétál a többi gyerk közé, szelíden, szégyenlősen, bizakodó mosollyal az arcán. Ünnepélyesen. Ahogy a Gyermek belép az Életbe.

A Kontroll próba szünetében kiugrottam a MUPA-ba, azaz a Lugwig múzeumba és megnéztem a válság képeit. A mindenkori, általánosan a szegényekre nehezedő válság képeit. A mindenkori szegények élete. Mindenkor voltak szegények. És mindenkor lesznek is.
Aztán Capa kiállítása, Cápáé, aki újra Cápa, mert ez volt a gyúny-neve, itt adták neki a haverok, a hajdanvolt Pest-Budán. A mostani Budapesten.
Hemingway szakállasan, Humprey Bogart öregen...És Ingrid Bergman a Diadal ív árnyékának forgatásának szünetében. Egy karosszékben , fejét hátrahajtva a támlán. A profilja. A haja. Nyakának íve. A fiatalsága, mely egyszer véget ért, s elvitte őt Ingmar Bergman filmjébe, ahol a kegyetlen, önző anyát volt szerencséje alakítani. Őszi szonáta.

Aztán: Miska főz, tüzet rak a kertben, aztán, miután órákon át előkészíti a halat - becsomagolja ezüstpapírba, ráteríti a szőlőleveleket, sóz, borsoz, zöldségeket hámoznak a lányok, krumplit csomagolnak szintén ezüstbe a fiúk - elkészül a lakoma: pisztráng szőlőlevélben, parázson sütve.
Sose gondoltam volna, bár mindig reméltem, hogy egyszer majd egy villa kertjében eszünk a tűz mellett a próba végeztével, közben kiszaladok a folyópartra és megnézek egy kiállítást... és most ez történik velem, velünk. A próbahelynek van ablaka, az ablakot ki lehet tárni, a napfény dől be rajta, míg énekelek és a pultnál - mert az is van a próbahelyen - barátok és ismerősök könyökölnek,átlagéletkor 25, épp mint mikor elkezdtem a Kontroll-t, és hallgatják a zenénket. 5-10 ember jön - megy, leülnek, mi meg, mintha nem telt volna el a fél életünk, újra együtt állunk, egymás mellett és azt csinálunk, amit akarunk! Olyan élet adatott, amit jó volt végig élni.



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


09.19.09 2:26 am
-Ági
Cím: bal-jobb, bal-jobb/az andalúziai kutya ugat
Itt van az ősz, itt van újra, szép, mint mindig énnekem...Lassan haladunk. Viszont jól érezzük magunkat. Nem zörög a haraszt. Nem kerget a Tatár. Lassú víz partot mos. 27 év után olyanok vagyunk, mintha egy hónap szünetet tartottunk volna. A Halál is ilyen lesz: mintha az Élettel csupán egy pillanat szünetet tartottunk volna.

Olvasással ütöm el az időt, ami két próba közt akad. Sok mindent olvasok egyszerre, mert valahogy türelmetlen vagyok.
Stasiuk: Kilenc.
Malamud: A lakók.
Déry : Felelet.

Ilyen vagyok, ilyen/ ha tetszik, vagy, ha nem/ ilyen vagyok ilyen/ nem változtatsz ezen.

Kivettem a Doors filmet, Oliver Stone. Kevés. Tegnap a Brian életét. Szép. Szomorú. De nekem most a fél fogamra ( lelki fog) sem elég.
Nem sírtam. Minek? Az emberi hülyeség miatt? De nem is nevettem. Már nem tudok...az emberi hülyeség miatt.

Olvasom a híreket, benne magunkat. Az MTI szerint 2006-ban Én, Újvári János és Farkas Zoli 50 évesek voltunk. Lehet találgatni, melyikünk a ...kakukkfióka? Így kell mondani? Tojás. Lehet találgatni.

Ki nyer ma?

Aki kérdezr. Máriás

- Mikor és hogyan pattant ki a fejedből az a fantasztikus ötlet, hogy a régi világ összeomlása, összeomlasztása, a rendszerváltás, az oroszok hazamentele után húsz évvel mindez egy nagyszabású kelet-európai underground fesztivállal legyen megünnepelve, ráadásul New York-ban?

Aki válaszol:

Ági - Nem olyan fantasztikus, inkább nagyon is racionális, előrelátó gondolat volt 2006-ban, hogy egyszer eljő 2009, s vele ’89 - azaz a kelet-európai rendszerváltások évfordulója. Talán az volt a fantasztikus, hogy itthon nem jellemzően ennyire előre terveztünk, valamint, hogy egy olyan intézetvezető került New York-ba, Orsós Jakab László személyében, aki ismerte a hajdani ellenzéki szubkultúrát, sőt: tisztelte és értékelte is, mint hagyományt. S hab a tortán: még a kulturális világörökség részévé is kívánta tenni, a saját lehetőségeivel élve! Természetesen a munkatársairól és az Extremely Hungary 2009 kuratóriumáról is elmondható ugyanez, akik végül beválogatták az ötletet a magyar évad programjainak sorába.
Be kell vallanom, hogy az amerikaiaknak előbb eszükbe jutott a kelet-európai rendszerváltásokkal való foglalatoskodás, mint nekem(siccc!). Ők ugyanis nem voltak ez ügyben szkeptikusak, kiábrándultak, csalódottak: ők lelkesedtek és képesek voltak a helyükön értékelni a történteket. Én pedig ismét jókor voltam jó helyen, ahogy a ’80-as években, úgy 2006-ban is, mikor a N.Y- i Library For Performing Arts munkatársai megkerestek Budapesten, a Gödör Klubban.
Az Artpool vezetői – akikkel előzőleg a korabeli ellenkultúra működését dokumentáló intézmény fenn maradásáért egy 2 napos demonstrációt szerveztünk a Gödör klubban –, Galántai György és Klaniczay Júlia irányították a New York-i kutatókat hozzám. A "The New York Public Library for the Performing Arts" munkatársai kelet - Európában kutatták a rendszerváltás előtti művészeti, zenei undergroundot, mélyinterjú-szerű beszélgetéseket folytattak a hajdani résztvevőkkel, többek közt velem is. Akkor azt gondoltam, milyen vicces, hogy az amcsik ekkora érdeklődéssel és elismeréssel fordulnak a távoli földrész szubkultúrája felé – míg idehaza a hajdani zenei underground résztvevőit, többek közt a rajtuk felkapaszkodott kulturális vállalkozók nagyjából leírták, ad absurdum le-lúzerezték, etc. Az amerikaiakat nyilván nem véletlenül érdekelte az időszak kultúrájának működése, hiszen, ami nekünk lokális rendszerváltás volt, az az ő életükben a kétpólusú világ megszűnésével szintén jelentős – világméretű – változást hozott.
Nem sokkal a "The New York Public Library for the Performing Arts" munkatársaival való találkozásom után Orsós Jakab László a Sziget Fesztiválra „importált” egy amerikai Public Art-os művészcsapatot, úgyhogy akkor, ha jól emlékszem, 2007-ben nekem ez a kép úgy állt össze: ha Amerika ennyire érzékeny a kelet-európai művészeti undergroundra, akkor, a közelgő rendszerváltás évfordulóján a kulturális külképviselet nyilván előjöhet majd egy idevágó ötlettel. Orsós Jakab Lászlónak előadtam egy viziót, egy kelet-európai underground művészeti esemény vízióját, ami, neki személy szerint tetszett, viszont még bennem sem körvonalazódott kristálytisztán, mit is csinálnék, ha csinálhatnék bármit is. Annyira szokatlan volt, hogy ilyen szinten komolyan vesznek. Végül a terv leredukálódott a „kelet-európai művészeti underground” bemutatásának nagyszabású tervéről a „kelet-európai zenei underground” szintén elég nagyszabású bemutatásáig a leendő, 2009-es magyar kulturális évad égisze alatt. Ám időközben kiderült, hogy az amerikaiak kétszeresen sem véletlenül bolyongtak 2006-ban kelet –Európában, hiszen ők is elindítottak egy saját, azaz amerikai művészeti projektet, a rendszerváltás előtti kelet-európai avantgárd, underground, ellenzéki kultúrák hagyományának jegyében. A slusszpoén az egészben az, hogy belevették az ő kulturális évadjukba is az általunk szervezett eseményt, sőt: egyéves "Performing Revolution in Central and Eastern Europe" fesztiváljuk nyitóprogramjának választották "Rebel Waltz: Underground Music From Behind the Iron Curtain" címmel, 2 helyszínen is: a
(Le) Poisson Rouge és La Mama klubokban!
Így lehetséges, hogy olyan nagy amerikai művészekkel léphetünk fel ezen a fesztiválon, mint például Laurie Anderson. Gondolom, az Orsós stáb bábáskodásán túl azzal „érdemeltük” ki ezt a lehetőséget, hogy a 2006-ban tervezett projektünk sarkalatos pontja volt a korabeli, hetvenes évek végi, ’80-as évek eleji New York-i undergroundra, mint a magyarországi, kelet-európai zenei undergroundot befolyásoló művészeti mozgalomra való hivatkozás. Különös tekintettel a Velvet Undergroundra, valamint az Andy Warhol köré csoportosuló Factory művészek, zenészek ránk gyakorolt hatására. Így történhetett, hogy a "Rebel Waltz: Underground Music From Behind the Iron Curtain" 2009. november 7-én a Kontroll Csoport koncertjével, azaz a kelet-európai zenei underground hétvégéjével indul.
A szervezés során több szempont felmerült, és elsősorban a szűkös anyagiak látszottak akadálynak. A szinopszist anno átküldtem a New Yorki-i magyar intézetnek, akik továbbküldték a leendő magyar évadban együttműködő amerikai félnek, a már említett „The New York Public Library for the Performing Arts” stábjának, és valójában ekkor kapott zöld utat az ötlet a kidolgozásra. Az amerikai partner - számomra ekkor derült ki -, épp az a társaság volt, akik egy évvel azelőtt a zenei kutatást végezték – ezek szerint a saját fesztiváljukat előkészítendő. Tehát, már csak a pénz jelenthetett akadályt, az viszont majdnem betett az álmoknak. Ekkor arra gondoltunk, hogy a kinti kelet-európai intézetekkel közösen kellene a szervezést elindítani, hiszen a magyar évad egyik projektje miért ne lehetne egy közös, kelet-európai projekt is. Így aztán a költségek is barátibbak lettek, hiszen a részt venni szándékozó kinti, kelet-európai intézetek maguk finanszírozhatták a maguk zenekarainak utazási, szállásolási, etc., költségeit. Volt még egy olyan vicces ötletem is, hogy egy régi kelet-európai légitársaságot nyerjünk meg szponzornak, és az összes részvevő zenekar Berlinből, mondjuk egy Lot géppel szálljon fel… de minden álma az embernek nem válhat valóra.

Az nagyon fontos volt, hogy a kiküldött zenekarokat (zenei anyagokat) egy New York-i helyszínnek, klubnak, valamint a partner-szervező amerikai félnek, a „The New York Public Library for the Performing Arts” stábjának is el kellett fogadnia. Elsősorban azért, amit már említettem: ezek a kelet-európai zenekarok a Magyar évadot keresztező amerikai fesztivál nyitóeseményévé váltak. Valójában tehát nem „csupán” egy magyar kultúr-diplomáciai eseményen vesz részt a magyar kultúra hagyományait képviselő Kontroll Csoport, hanem egy amerikai szervezésű, 2010-re átnyúló 1 éves nemzetközi fesztiválon is!
Ez azért elég fantasztikus!

Dr. Máriás - Mennyire volt nehéz rávenni a Kontroll Csoport egykori tagjait a teljes létszámú összeállásra?

Ági - Viccelsz? Semennyire! Mivel a 2006-os ÁGI50 koncert sorozaton Kistamás Lacinak volt egy ígérete, hogyha a New York-i eseményt össze tudom hozni, akkor ő is újra fellép, így "az ígéret szép szó..." alapon nem volt senkinek ellenvetése. Először persze nem hitték el, hogy egyáltalán komolyan kell engem venni, mint szervezőt – de akkor én már a Gödörben elég hatékony kiképzésben részesültem. Olyan feladatokat kaptam az addig ott töltött 2 év alatt, azaz olyan lehetőségeket a képességeim kipróbálásában, melyekkel szert tettem a komolyabb munkavégzéshez kellő tapasztalatokra, elsősorban: a kitartásra. Ezt mindenképpen Filep Ákosnak és, az azóta elhunyt Kakuk Juditnak, a Gödör vezetőinek köszönhettem, akik bizalmat szavaztak nekem, és hagytak dolgozni kedvem, erőm, azaz tehetségem szerint. Természetesen végül mindenki örült, hogy sikerült a „vállalkozásom”: a szeretteim és a zenekar is fellélegzett, hogy képes voltam egy ilyen kaliberű eseményt összehozni. Nagyjából Orsós Jakab László volt az egyetlen, aki az elejétől fogva tudta, mit csinálok, és kitartott mellettem. Klassz érzés volt, nem csak az ügy és az önbizalmam, de az életkedvem szempontjából is.
Persze, evés közben jön meg az étvágy alapon elkezdtem egy sokkal nagyobb volumenű, egy egész Európán átívelő elő-projektben gondolkodni, aminek az a bizonyos Berlini reptérről felszálló Lot gép lett volna a tengeren túlra mutató utolsó állomása, a volt keleti-blokk országaiban szervezendő számos eseményt megkoronázva. Azt szerettem volna, ha az összes külföldi magyar intézet bekapcsolódik ebbe a projektbe 2009-ben, még Bogyai Katalint is volt szerencsém agitálni ez ügyben… de ez már túl nagy falat lett volna, mert kicsúsztunk az időből. Ám, le a kalappal az összes európai magyar intézet vezetője előtt: mindenki vette a lapot, és tetszett nekik a lelkesedésem.
Ennek köszönhetően sikerült, szintén Orsós Jakab László, valamint Krasztev Péter, a szlovákiai magyar intézet vezetőjének szervezésében egy találkozót összehoznunk, csaknem az összes európai magyar kulturális intézet vezetőjével, ahol előadhattam a tervemet, aminek kivitelezése - sajna, rögtön kiderült -, minden reménybeli részvevő anyagi lehetőségeit meghaladta volna. De legalább volt egy érdekes napunk, nekem mindenképp: a Kontroll Csoport énekesnője leült tárgyalni a kortárs kultúr-diplomácia képviselőivel. Vicces érzés volt, és elsősorban reménykeltő. Sosem tudhatjuk, mi az a gesztus, ami átbillenti a lelket a holtponton az életben maradáshoz…

Dr. Máriás - Milyen érzés sok év után ismét együtt próbálni? Mekkora öröm egymás újrafelfedezése, s előjönnek-e régi sérelmek? Milyen tempóban és hangulatban készültök a nagy koncertekre?

Ági - Nem voltak régi sérelmek. Amik voltak, azokon a Kontroll Csoport már 1981-re túljutott. A zenekar a közhiedelmek ellenére nem azért bomlott fel, mert összevesztünk, hanem, mert Kistamás Laci és Hajnóczy Csaba barátnője is énekesi ambíciókat melengetett. Nem mondom, hogy három dudásné nem fért volna meg egy csárdába, esetleg… De én akkor már a gyermekemet vártam, úgyhogy, egy darabig a gyermek apjával, Müller Péterrel mindenképp abbahagytuk volna a koncertezést. Ők meg már tűkön ültek, hogy elkezdjék az új zenekarokat, az új életeket, új családok alapítását, - nem sokat teketóriáztak. Így lett meg egy pillanat alatt a Kampec Dolores, a Balkan Futurist, s nem sokkal később a Keleti fény, Farkas Zolinak és barátnőjének a zenekara. Az is igaz, hogy a Kontroll Csoport nem csak az ügy, hanem az egymás iránti lelkesedésből is élt, amit azon a lángoló hőfokon, amin elindult a történet, egy-két éven túl már amúgy sem lehetett volna fenntartani.
Igaz, én sem gondolkodtam egy percig sem a további karrieremen, mikor végre eljött az életembe az a pasi, s mint azóta kiderült, sajnos az egyetlen, aki a gyermekünk megfoganása után a gyermekünk világra jöttére is egy boldogító IGEN-t mondott.
A próbákkal jól haladunk...azaz, szép komótosan. Élvezzük az együttlétet - a második próba után elmondhatom, csaknem ugyanolyan hévvel, mint anno. Sőt: van benne valami bizarr és egyben gyermekien felszabadító, hogy ötvenévesen azzal foglalkozhatunk, amit mindannyian szeretünk. Csak Kistamás Laci az, aki olyan érdeklődve nézi a hangszeresek időközben ördögien ügyessé vált kezét a húrokon, a billenytyűkön, mintha most lenne először zenekarban: hiszen ő az egyetlen, aki az elmúlt majd' harminc évet nem zenéléssel töltötte. Vicces.

Dr. Máriás - A Kontroll szövegei és zenéje nagyon, de nagyon egy diktatórikus, elfojtott világról szólnak. Milyen érzés most azokat játszani, s mennyire változott meg a világ, a szövegek mögötti kontextus az akkorihoz képes? S magyarul vagy angolul éneklitek-e majd a dalokat New Yorkban?

Ági - A diktatúra újabb felbukkanásának réme most aktuálisabb, mint valaha volt az életünkben. Akkor ugyanis, mikor benne voltunk, nem is láttuk, tudtuk, mennyire durva lehet. Tisztelet a kivételnek. Senki nem hitte el, hogy a második világháborús tapasztalatok után újratermelődhet egy rémálom, ...esetleg még tovább is fokozható. Azt hittük, elég, ha a kommunizmussal egyszer leszámolunk – nem gondoltuk, hogy egy százfejű, egy lényegű szörnyetegről van szó, hogy a nácizmus, a szélsőjobb valóban egylényegű a kommunizmusban megjelenő hatalom mániákus szélsőségeivel – nem a baloldaliságra gondolok, természetesen. Levágtuk az egyik fejét – természetesen nem mi, a Kontroll Csoport, mi csak a kések élesítésében vettünk részt, erre kinőtt helyette másik kettő. Itthon már megvannak egy lehetséges diktatúra önjelölt vezérei, jobb és szélsőjobb oldalon – egy kutya. Készen állnak véghezvinni újabb disznóságokat – régi receptek szerint: van hozzá karizmatikus politikus, bűnbak gyártó karrierista, sajnálatosan, nők is vannak köztük, de hát Néró és Caligula mellett ott voltak mindig a rettenetes anyák, szeretők, és feleségek, akik hatalomfüggő betegekként a vérengző férfiakkal rivalizáltak. S megvan a felhergelt, és valóban kiszolgáltatott, kilátástalan élethelyzetekkel küzdő tömeg, akinek lenyomták a torkán a szélsőjobbos ideológiákat.
Úgyhogy, időszerűbbek a Kontroll Csoport dalai, mint valaha voltak. Azzal a szomorú többlettel, hogy az ártatlanság korának immár vége: a bőrünkön tapasztaljuk a vágyott szabadságot - a demokráciát - kénytelen-kelletlen eltűrő kapitalizmust.

Visszatérve a zenére: New York-ban magyarul énekelünk természetesen, és nem használunk színházi feliratozást. Mikor kinn voltam tavaly decemberben N. Y. –ban és részt vettem az amerikai fél által szervezett egyik „meeting” -en (az amcsik ezeken az üléseken hatékonyak, mindig előbbre lépnek, meetingről meetingre, nem csak szófosással és zabalással töltik az időt) – a http://www.performingrevolution.org/ programozója megkérdezte, hogy magyarul fogunk-e énekelni. Yes, mondtam én, mire ő olvadozni kezdett, hogy milyen szép, izgalmas nyelv, amiből ő, természetesen csak az akusztikán át tudta befogadni a szenvedélyes lelki lényeget, de akkor is. Jól esett. Persze készülünk valami vizuális cuccal is, amiben bele komponáljuk a dalok tartalmát is. Egyenlőre úgy képzelem a vetített hátteret, mint Godard Bolond Pierrot- jának, vagy Az asszony az asszony című filmjének a főcímét: szavak villannak fel, melyek ikon sűrűséggel hordozzák a tartalmi információt. Mondjuk a ’80-as évek neonreklámjának betűtípusában, vizuális világában.
100 USA dollárnyi keretet kaptunk a Magyar Államtól arra, hogy papírt, ollót, színes-cerkát vásároljuk, ha térbeli díszleteket is szeretnénk magunknak. Takarékos, magyaros, kontroll-csoportos megjelenésre futja ebből a tetemes összegből, de annak idején, az Ikarusz művházban sem volt nagyobb a büdzsénk. Erről énekelte anno a mi Jenőnk (EK), hogy „a jövő itt van és sose lesz vége!” Megmutatjuk a kapitalistáknak, hogy ésszel él a magyar, nem pénzszórással. Nem véletlenül írta egy másik, a szocializmusban szocializálódott kortárs költőnk*: „Tömve vannak a boltok, mégsem lehetek boldog!”


Dr.Máriás - Lesznek ún. kísérőeseményei a Kontroll újbóli összeállásának? Régi hangfelvételek újrakiadása, esetleg új Kontroll-könyv vagy DVD, s készül-e az amerikai turnéról road movie?

Ági - Road movie mindenképp lesz, viszünk kamerát és embert hozzá. A régi hangfelvételeink újrakiadása már a gyártási előkészítés fázisában vannak: a 1gRecords kiadónál jelenik meg egy, a ’80-as évek hazai zenei undergroundját több lépésben összegző lemezsorozat. Az első körben olyan zenekarokkal, mint a Jugoszláviai Tudósok, Kontroll Csoport, Balaton, Kampec, Ápolók, Trottel…. hadd ne soroljam, mivel 25 db lemezt hoz ki a 1gRecords az első körben, a Kontroll Csoport október 30-i, Pecsa béli koncertjére.

Dr.Máriás - Régebben rendszeresen találkozhattunk az írásaiddal különböző újságokban és portálokon, leggyakrabban, legszabadabb hangvételben ás leghosszabb terjedelemben talán a Literán. Mi történt, s mikor olvashatunk újra?

Á G I- Elkezdtem dolgozni a Gödörnek, és mivel ez egy egész embert kívánó meló, gyakorlatilag elszippantotta a munka az életemből az írásra szentelhető maradék időmet.
Aki szervezett már eseményeket egy folyamatos műszakban dolgozó kulturális intézménynek, az tudja, miről beszélek.
A Litera, állítólag piaci alapokra helyezte magát, ami úgy tűnik, azt jelenti, hogy csak a neves szerzőit tudja megfizetni. Nem akarok arra gondolni, hogy, mióta új főszerkesztője van, nem vagyok kívánatos, viszont tény, hogy időben egybe esnek az események. A kezdetektől fogva dolgoztam nekik, mindig is aprópénzért – ami csak azért nem okozott problémát, mert az ember ezzel az aprópénzzel váltja meg a függetlenségét és a szabadságát. Mára már a Literánál ez az aprópénz is elfogyott, azt mondják – remélem, tényleg csak ezért nem dolgozhatok nekik.
Másrészről az írás időigényes dolog, és amíg mással kell keresnem a kenyerem, másra kell az idő. De készítek interjúkat és megjelenik elvétve itt-ott egy-egy írásom. Talán nem annyira fókuszált hely a "Csillagszálló" hajléktalanokat támogató folyóirat, de ott rendszeresen megjelengetek, és büszke vagyok rá, hogy oda írok! Az Éjszakai állatkert, nőkkel foglalkozó, nők által írt és szerkesztett antológiában is megjelentek írásaim, s legutóbb a Magvetőnél egy kis megemlékezés az underground szubkultúráról, szintén egy antológiában (Hasítás a címe). Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés nekem!
Írom a blogomat is, igaz, elég fegyelmezetlenül. Próbálok létet fenntartani, és elmondhatom, hogy néha annak a bizonyos La Fontaine-i tücsöknek a bőrében érzem magam: az időközben szorgos hangyákká, ad absurdum üzletemberekké vált hajdani közönségünk nagy ívben leszarja a rendszerváltás előtti lelki támaszainak rossz sorsát. De hát, senki sem lehet próféta a saját hazájában.

Dr.Máriás - Terveid? Álmaid? Rémálmaid?

Ági - Terveim közt az egyes számú a létfenntartás tökélyre fejlesztése: minél kevesebb energiapazarlással minél több szabadidőhöz jutni, amibe belefér az elmélkedés, a sok-sok séta, beszélgetések a barátokkal, kirándulások a természetbe, időtöltés a szeretteimmel, olvasás, zenélés. Megpróbálok azzá lenni, aki nem pazarolja az energiáját a fölösleges fogyasztáshoz kellő pénz megszerzésére, és a fölösleges fogyasztási cikkek előállításra. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem lettem a fogysztói társadalom rabszolgája!
Szeretnék írni is, úgy, hogy ne kelljen közben mással foglalkoznom. Az írónak sajna ki kell szakadnia az írás idejére az Életből - ez nagy tanulság...
Álmomban eljő a mecénás, a szponzor, egy volt Kontroll Csoport-rajongó, aki időközben olyan módra tett szert, amibe belefér, hogy engem támogasson legalább egy évi ösztöndíjjal, hogy elvonulhassak az íráshoz, zenéléshez. Például, most megyünk Pécsre az Ági és Fiúkkal, amitől igazán jól érzem magam!
Rémálmaiban hatalomra kerül a Bajszos Ármány és az Igaz’zsákos Bányászkirály, és bedózerolnak engem is, együtt a külügyminisztériummal, a helyemet meg felszántják és beszórják sóval, hogy restaurálják a rendszerváltás előtti status quo-t, amiről St.Auby Tamás anno, egy betiltott filmjében, a Kentaurban így nyilatkozott: "Itt aztán fű nem terem!"




Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


09.14.09 1:52 pm
-Ági
Cím: magyarkanizsai jazz fesztivál
Egyenlőre csak efféle hírekkel tudok szolgálni: megjelennek az összes eddigi kontroll lemezek ismét, immár egy újonnan választott kiadónál, melynek neve: 1.grecords.
A megjelenést a debreceni, október 24-i koncertre tervezi a kiadó - remélem sikerül is tervét véghez vinnie. ( Ági és Fiúk lemez is kijön, mivel ez egy underground sorozat, s természetesen a Sziámi és Kampec is, hogy csak a kontroll csoportos utódzenekarok némelyikét említsem.)
S, hogy merre járnak, hol tartanak a jelenlegi Kontroll Csoport tagjai? Újabb kisbabánk született, Farkas Zoli basszus gitárosunk a boldog apuka.
Térben merre? Jómagam tegnap jöttem meg a Vajdaságból, Magyarkanizsán jártam az idei jazz fesztiválon.

CHARLES GAYLE /USA/ -sax, piano/klavir/zongora

& MEZEI SZILÁRD kvartet /SRB/

Mezei Szilárd – viola/brácsa,leader/vođa ork./zenekarvezető

Hock Ernő – contrabass/kontrabas/nagybőgő
Malina Ervin – contrabass/kontrabas/nagybőgő
Csík István – drums/bubnjevi/dob

*U SARADNJI SA: „U.S. Embassy» - USA PAC u Beogradu

A Tiszában természetesen fürödtem, a magyarországi egyik halastóból be(le)eresztett békalencse uszadék ellenére. A helybeliek bíztattak, hogy ne is törődjek a milliárdnyi apró, zöld pettyel - hát nem is törődtem.
A víz isteni volt, s bár fürödtem a magyarkanizsai gyógyszálló vizében is előtte való nap, az élő-mozgó-folyó-vizet semmi nem tudja felülmúlni.

Palicsra is benéztünk hazafele menet: "a palicsi tóban fürödni nem ajánlatos" - hirdette a felirat. Évek óta először esett meg velünk, hogy csak nézhettük a vizet - nem mártózhattunk meg benne. Valahonnan, valamit ide is be(le)engedtek, valami veszélyeset: a helybeli pincérlány nem tudta ("istenbizony"), hogy mit és honnan. De valami komoly lehetett, mert a régi csáthgézai fürdőház fapallóján a helybeli és túrista ( legújabban a növekvő számú orosz) napozók tömegei helyett csupán sirályhadak trónoltak. Embertelen...

Utolsó állomásunk a hosszú hétvégén Szabadka: megnéztem ismét Kosztolányi volt gimnáziumát...A rövidke, átutazói státusunknak megfelelően Szabadkán gyakorlatilag "kedves túrista" -számba vettek bennünket: miután az általunk feltett "beszélhetünk-e magyarul?" udvarias kérdésre a szintén udvarias válaszok egyike a " nem beszélek magyarul" avagy, " nje razumjes (?)" volt - készségesen bár titkon fájó szívvel átváltottunk angolra az éttermek és kávéházak, valamint üzletek egy(-nagy)részében...
A legsegújabb kori történelmi ismereteim fényében fellángoló (kollektívnek nem nevezhető) bűntudatom okán már nem is csodálkoztam rajta, hogy ez a helyzet.
Azt azért sajnátam, hogy a gimi nem az Édes Anna írójának nevét viseli. Néhányszor már szemügyre vettem az emléktáblát az elmúlt tíz év folyamán, a táblát, mely a (szabadkai) Széchenyi utcai oldalon megemlékezik Kosztolányiról ( született, iskolába járt), de a főbejárati táblát most olvasgattam csak alaposabban. Ennyit az alaposságomról és a hiú reményeimről. http://enciklopedia.fazekas.hu/palyakep/magyar/Kosztolanyi.htm
....hát, persze azok után, hogy ( ezen az oldalon olvasható) a gimnáziumból kicsapták az Esti Kornél stb. íróját, nincs is mit csodálkozni - legfeljebb a tudatlanságomon .

P.S.:
Az I. és II. világháborút viselő magyar politikából (politikusokbó) biztos, hogy hiányzott a kellő intelligencia ( és itt az "intelligencia" szót a túlélési képesség, a túléléshez szükséges érdekek felismerése, etc., értelemben használom).
Ennek politikai rátermetlenségnek a levét isszuk határon innen és túl - ez az ÉN( bárdos deák ági) véleményem.
A politikusok öntelt, önző, kultúrálatlan önfejűségén mindig felhúzom magam. Hogy vannak más országoknak is a posztra nem való politikusai? Nekem hadd fájjon a magyarok istene miatt a fejem!



Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!


09.10.09 6:32 am
-Ági
Cím: Nincs mit törölni vagy szerkeszteni
hát...meglennék ezzel is! Nyugtával dícsérd a napot - azaz keltével: 05.37. reggel, a nap még nem kelt fel, de én már kitöröltem az egész eddigi blog-sorozatot! Három év munkáját. Három év emlékét. Három évet az életemből. S, most, hogy újra kezdem, még itt izzik bennem a rendszer utolsó jelentése: "Nincs mit törölni vagy szerkeszteni" - azaz: készen vagyok. Bevégeztetett!
Sok szép gondolat - és főképp a múlt egy darabkája veszett el ezen az éjjelen...hahaha, nem is igaz! Lementettem az összes beírást. Az sem volt két perc, de megérte. bele-bele olvastam, bár próbáltam tűrtőztetni magam, aztán már kényszerítettem a tudatom a tovább száguldásra: szerkeszt, jelszó, poszt törlése.Klassz. Pajor Tamással kezdtem a Gödörben, 2006-ban. Egyenként töröltem a napokat.

S, most, a Kontroll Csoporttal folytatom.
Azért töröltem, hogy tiszta legyen a lap. Annak, aki a bannerről idevándorol - állítólag máshova nem tud - annak.
Induljon el az ide látogató egy kontrollált úton. Csak semmi személyeskedést! - már ami a közéletet illeti. Csak semmi politikát...ami egy nagy baromság! A politizálás a közélettel való foglalatoskodás - vagy nem? Elég fáradt vagyok. Kicsit olvastam éjjel, Lengyel Pétert, a Macskakő-t, kicsit Stasiuk Kilenc-ébe is beleolvastam, miután tompa gyomorfájásra ébredtem. Tudtam, hogy a blog az oka. Hajnalodik, de klassz. Tényleg: a szobámból, az ablakból, sőt: egyenesen az ágyamból lehet látni a napfelkeltét. Gyönyörű. Pedig angyalföldön lakom. A pedig arra vonatkozik, hogy sajna, nem a természet lágy ölén, és mégis: napfelkete, hold, csillagok: ez énhozzám, mind béragyog Vicceltem, tudom , hogy ördögöm van!

Köztudott, s ha nem, akkor legyen az: megyünk New York-ba a Kontrollal (csoport, nem filmcím, shit!, ahogy a művelt angol mondja) novemberben, 7-én játszunk az EastVillage beli Le Poisson Rouge-ban.( mikor máskor ), de, ami húzósabb: itthon is adunk két koncertet. Itthon, édes itthon. Debrecen, október 24 (egy moly szállt be a látószögemet metszve), Pecsa, október 30. (sajna, nem a Gödör, dehát a hely kell a népnek, ha kell, sok hely kell neki, aki eljön, az ne álljék heringmód: hadd mozogjanak).

Ki képzelte, hogy elmegyünk úgy new york-ba, hogy idehaza nem játszunk? Na, ne bőgj!

Elkezdtük a próbákat, egyszer lesz egy nyilvános is...már most is az, de még nem nagy(nyilvános), csak kicsi.

A jegyeket a pecsában már árulják: olyan gyermeki, hogy már, MÁR! 37 db. fogyott. meg vagyok illetődve.

A plakátterv kész, egyébként a facebookon látható egyenlőre, mert ide nem tudok tenni képet (egyenlőre), meg a pecsa oldalon.

Arról írok majd, ami a Kontrollal kapcsolatos: jelen, múlt, jövő. Emlékek szabad asszociációs alapon. Most például, hogy enyhe gyomorfájásra ébredtem, ami nálam azért ritka, mint a fehér holló, lekopogom ( lekopogja valami farost darabon) - eszembe jutott a tej, a meleg tej, és, minő szerencse, vettem is tejet ma, pedig kb. átlag 5 évente szoktam. valamit megsejtettem? Mindenesetre, épp 30 éve volt(úristen, évforduló!), hogy Péterrel (Müller) megismerkedtem, s annyira szerelmes voltam, s olyan szerelmi bánatokba keveredtem, vergődtem bennük pontosabban, hogy aludni sem tudtam, és rémes gyomorfájással küzdöttem éjjelente. na, akkor forró, mézes tejet ittam
Ó, hol volt még akkor a Kontroll Csoport? Mi volt még? Semmi! Egy gondolat se - csak egy ösztönös rezdülés a tudat alatt (te kis álszent!)

A Csengeri utcában laktam - D.G. segített lakást találn -, 23 évesen a sokadik albérlet közül az első igazán barátságosban. Három gyerekes "hippy pár" 150 nm-es lakásában a cselédszobát béreltem, 1500 forintért. Jó volt, nagy volt, galériás, és a konyhából nyílt, úgyhogy éjjelente alvás helyett a konyhában kucorogtam, sírtam, cigiztem, és forró mézes tejet ittam. Készültek ebből a korszakból képek, még az akciószínházas korszakunkat éltük, még nem zenekaroztunk, performerkedtünk, fotóztunk, akcióztunk...a http://kontroll-csoport.hu oldal képei közül az egymással szemben ülős (Laci+én az asztalnál, én az asztal alatt, stb) itt készül és ekkor, ebben a Csengeri utcai konyhában.Na, jó leszek, kaptok, kedves olvasók, egy kicsit több információt a kelleténél. Iderakom a Hasítás antológiából az ide vágó írásomat.

A rock ’n’ roll jeanne d’arcja

„Mamma mia let me go!”

In memoriam Freddie Mercury

Az Európa Kiadó hajdani, lengyelországi turnéján a zenekar technikusa s egyben
sofôrje kétségbeesett tiltakozásának adott hangot, mikor egy pihenônél a gitáros,
GASner János arra vetemedett, hogy bicskájával a szalonnát a road vadonatúj, világoskék
Dáciájának motorházán porciózza. GAS késhegyre tűzött egy katonát, s csak
ennyit mondott, sajnálkozva:
– Úgy látom, hogy neked fogalmad sincs róla, mi a rock ’n’ roll!
Ilyen és ehhez hasonló anekdotákkal múlattuk az idôt, s építgettük az Igazi Hôs
brandet a Menyhárt Jenô1 ingázásait kísérô bulikon, legutóbb fogvacogtató hidegben,
a láncdohányosok kedvéért az erkélyen állva.
– És arra emlékszel, mikor kidobtál a Rudas László utcából, életünk elsô találkozásakor?
– csapott le stukaként Jenô hangja, a búcsú szánalmas idilljét lesorozva.
– Elmész te, ... vissza New Yorkba! – hôköltem hátra, valami bizonytalan elôérzettôl
megborzongva. – De, de! – tódította Jenô macsóhímzésbe illô slukkal mélyítve a drámai
feszültségen. – Még rendôrrel is fenyegetôztél...! – tette hozzá csibészesen hunyorítva
a közeli Bazilika keresztjén megvillanó hullócsillagfényben. Dermedten vártam a folytatást: az elmúlt évtizedek viharos tempója és történéseinek áradata kisöpörték
tudatomból a túlélés szempontjából fölöslegesnek ítélt részleteket. – És...? – sürgettem
kelletlenül, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, ha már a múltat végképp eltörölni úgyse’
lehetett. – Ennyi. Elmentünk. – fújta csúfondárosan a füstöt az ügyeletes Humphrey
Bogart az aktuális Lauren Bacall szemébe, ám interakciónknak a láncdohányosok
nem tulajdonítottak különösebb jelentôséget. Míg angyal szállt el a Kiskörút felett, Jenô
biztatólag megveregette a vállam:
– Nyugi, pandúrból lesznek a legjobb betyárok! – Az elképedéstôl szóhoz sem jutottam.
Persze, kibicnek semmi sem drága – fortyogtam magamban –, messzirôl jött
ember meg azt mond, amit akar... S míg sorjáztak fejemben a riposztok, a buja pesti
éjszakában felnyögtek a kísértetek.
Feltűnés nélkül visszavonultam a fürdôszobába, bereteszeltem az ajtót, rövid,
világoskék ballonkabátom zsebébôl óvatosan elôhalásztam a zsilettpengét.
Mit keresek én itt, vagy bárhol máshol, kérdeztem attól, aki addig voltam.
Kintrôl bátorítólag hörgött Nina Hagen, a pengeélen megvillant a néma Nap
fénye. Dermedten álltam a minden mindegy pillanata fölé hajolva: a tenyeremben
felforrósodott hajlékony fémrôl a szívverésem visszalüktetett. Haladékot
kaptam – vagy adtam magamnak –, s a pengére koncentrálva tövig vágtam
a hajamat. A két évtizedre
prolongált szerep lejátszott. Míg a habot tornyoztam
sörényem hűlt helyére, a fejemre zúduló víz alatt a Damenklo1 himnuszát
dúdoltam. Turbánt tekertem kölyökkutyaráncokba futó homlokom köré,
s tükörképem látványát elodázva, átgondoltam mindazt a rakás szart, amiben tocsogtam. Káoszomat; koldus, a semmire sem elég filléreket, a jelen idô markába
szórtam. Félig nedves, szúrós bundámon végigsimítva szemügyre vettem
végre legújabb énemet. „Hello, bébi, te nyomorult állat” 1 – üdvözöltem a jövôt
egy szelíd mordulással, mert szavakban ez a felütés még nem létezett. Mielôtt
bevágtam magam mögött az ajtót, egy utolsó, biztató pillantást vetettem a
rock ’n’ roll Jeanne d’Arcjára. Lass mich nicht sterben! – szólt keményen, katonásan
valaki (én?) egy másik idôbôl, de hangját elnyomta az indián üvöltés,
amivel a többiek közé vetettem magam. A füsttel és zsivajjal teli konyhában szó
bennszakadt, lehelet megszegett. – A kocka el van vetve! – suttogták a többiek
megbabonázottan, én meg csak álltam ott, nem tudva mit kezdeni a fejemben
motoszkáló dallal, ami tutira nem volt még megírva. Kicsi kicsiszolt kô, kérlek,
jöjj elô, jöjj elô!2
Arra riadtam, hogy rám omlott a kezdet korszaka, amivel körülbástyáztam
magam az éjszaka közepén, könyvekbôl próbálva elôvarázsolni a pre-rock ’n’ roll
hangulatát. Írók, adjatok a számba szavakat! Rémülten pattantam ki az ágyból,
hogy megragadjam nem létezô hajánál fogva a 22 éves lányt, akivé lettem ’78
nyarára, s aki legújabb albérletében, az otthon nem tartózkodó fôbérlôk legtágasabb
és legüresebb szobájában Lena Lovich dalára tombolt, ahogy sohasem
képzelte, hogy életében valaha is tombolni fog. Tomboltam hát, mindenki nagy
ámulatára és örömére, vad nyargalással kavarva magunk köré molekulák tornádóját.
A mindenki Kistamás Laci és Hajnóczy Csaba voltak, két barát, két társ a
forgószelet vetôk karából, a mindenség Csengery utcai központjából, ahol alak-talan, nagyszerű mozdulatokba sűrítettük a fokozhatatlan pillanatot a parttalan
lét mégis-mezsgyéjén. Lena Lovich Nina Hagen csaja volt, Nina Hagen meg David
Bowie-é, de az is lehet, hogy Hagen Bowie lánya volt, akit aztán maga Bowie menekített
ki az NDK-ból, a méltatlan operett-primadonnaság rabigájából! A Csengery
utcában és számos lakásában a városnak, egy Örs vezér tere közeli lakótelepen,
egy Tétényi úti villában, a Szövetség utcai szoba-konyhában rengeteg fénykép
készült a legfurább helyzetekben a lányról, aki voltam. Zuhanyzóból, ajtó nélküli
szekrénybôl, papundekli dobozhegyek közül, asztal alól nézek, számos maszkon
túlról a jövôbe, szelíden, ahogyan nézni csak áldozati bárányok és anyaszomorítók
tudnak. Azzal a „My name is Agnes. Agnus Dei”-pillantással, amit a késôbbi
rajongók elôszeretettel kevertek össze egy profi Femme Fatale ragadozó pillantásával,
pedig, pedig, pedig...
Azt a Csengery utcai lakást, azaz cselédszobát, mely a családi házból való
önkéntes száműzetésem kezdetén lett a menedékem, ahogy nemrégiben egy
SZDSZ-sirató ímélben nevezték: barátunk, Demszky Gábor szerezte nekem
1978-ban. Hogy legyen hová a fejem lehajtani. Jó kis szoba volt, galériás, késôbb
a Rudas László (ma Podmaniczky) utcában laktam egy megszólalásig hasonlóban,
amit egy másik barát szerzett többedmagunknak, hogy ne legyünk soha
egyedül, és hogy éljünk másképp, mint ahogy addig éltünk. Ebben a kezdetleges
kommunában esett meg, máig is tisztázatlan körülmények közt az ominózus,
kultuszromboló találkozásom Menyhárt Jenôvel és haverjával, Demivel, aki évekkel
késôbb a Kontroll utódzenekarok egyikének, a Balkan FuTourist zenekarnak lett
frontembere.
Bármi is történt a Rudas László utcában, balul végzôdött antrénk után még
évekig méregettük egymást bizalmatlan rosszallással, ha szakadt bulikon, lepattant,
viharvert lakások félhomályában Jenôvel összefutottunk. Az URH népszerű ségének
fénykorában a Kontroll Csoport1 tüneményes felbukkanása csak olaj volt a
tűzre, ami kettônk közt idôrôl idôre fellángolt. 1980 szilveszterén, Wahorn András2
pomázi házából a pesti éjszaka felé nyomulva, a HÉV Margit-hídi megállójában
a „majd meglátjuk, melyikünk zenekara lesz az igazi!” kiáltással kívántunk
Boldog Új Évet egymásnak.
Nem sokkal késôbb, az értelmiségi körökben elért sikerek dacára Müller
Péter Iván a betyáros küllemű Kontroll Csoportot választva hullócsillaggá tette a
magyar underground üstökösét, az Ultra Rock Hírügynökséget, az „öt perced van
még, hogy kimenj a divatból” Andy Warhol-i ars poetica mentén.
A nyolcvanas évek küszöbén, mikor családjaink helyett barátaink lettek új
családunk, apáink és anyáink olykor felkutatták ismeretlen címeinket, és váratlanul
betoppantak az idegenek állandó jövésmenésével benépesült, hatalmas,
bútorozatlanul bérelt lakásainkba. Hívatlanul, kalapban, kabátban tébláboltak
köztünk, csüggedten meredve szép, új világunkra egy régibôl, ahol
egyszer maguk is forradalmárok voltak, s hitték, hogy valóban az ô harcuk lesz
a végsô.
Ahogy hajamat kaszaboltam a posztkamaszkori fájdalomcunamik idején,
hasonló elszántsággal fordultam magam ellen a Kontroll Csoport létrejöttét megelôzô
szerelmi válság sodrában. Egy újabb fürdôszobát kulcsra zárva, egy újabb
pengét egy újabb zsebbôl elôkotorva ejtettem sebeket karomon akkori pasim,késôbbi férjem lakótelepi lakásának kádjában. Az elmúlásra nem, csak a halálra
gondoltam – szánalmas ajtónálló! –, míg Lou Reed Varsója harsogott, meg Patty
Smith és Ian Dury, és újra Bowie: No love, you’re not alone!
’80 nyarán, a Hajas Tibor1 tragikus halálát követô, Szirtes Jánossal2 és Vetô
Jánossal3 közösen végzett gyászszertartáson megszaladt kezemben a pengeél: tíz
évvel késôbb, a Nap-Nap Fesztivál Kontroll koncertje a mindenre elszántság ikonjaként
égette a kollektív emlékezetbe 8 öltésnyi stigmám4.
Totem és tabu és fétis / de én megérintem mégis... Az elsô prehistorikus mém
talán abból a harminc év elôtti kádból, s az én fejembôl indult útjára, hogy végül
Müller Péter dalaként fejtsen ki virológiai aktivitást a kultúrában.
S míg a vékony csíkokban szivárgó vér rózsaszínre festette testem körül a
lebegést, a jövô másik dalnoka az ajtót rugdosva eszelôsen rángatta a kilincset.
Kelletlenül kászálódtam ki a tökéletesség állagából: nem meghalni, újjászületni
vágytam, újra meg újra, szenvedélyesen!
’79 nyarától a nevezetes ’80-as év szilveszteréig hatalmasat változott az életem:
a minden egész helyén tátongó semmi édes anyaölként fogadott vissza magába.
Az új maszk, a punk énekesnôé még gazdátlanul hevert a Tétényi úti villa-lakás egyik sötét zugában, nem voltak szavaim, csak mozdulataim a világra. Nem
tudtam, mire várok, nem érdekelt, mi vár rám. A kérdés, mely a rock ’n’ roll örökre
megválaszolatlan kérdése maradt – „mi az, amitôl csak egy lépés választ el?”1, azóta
is itt kísért, miként, hajdani lázadók, mi is itt kísértünk, ahogy azt a rendszerváltás
elôtti Cassandrák egyike megjósolta.
A távoli jövômet meghatározó fordulat nyarán Hajnóczy Csaba2 szülei egy
hónapra vagy két hétre elutaztak, s mi, az idô szökevényei bevettük magunkat
mind a négy szobába, hogy zenéléssel, bulizással, éjt nappallá tevô beszélgetésekkel
növeljük az entrópiát. Csaba akkor jött vissza angliai stoppos útjáról, s
mi, itthon maradottak, anarchista akciók terveit szôttük lehetséges szabadságunk
mámorító ígérete köré az örökké nyüzsgô, örökké zajos, örökké füstbe veszô
konyhában. Kistamás Laci3 „önként” bevonult két évre katonának, hogy a hadseregben
is legyen titkos ügynökünk. A Sex Pistols és a Ramones üvöltése lerombolta
a deviánsok köré húzott falakat: barátunk, Demszky Gábor azon a nyáron egy
Stranglers-lemezt hozott Angliából ajándékba.
A robbanásszerű változásokat lengyelországi találkozások alapozták meg.
Gimnáziumi nyaraim egyikén egy Goldberger gyári, három műszakban átdolgozott
hónap után barátnômmel Wrocławba utaztunk, nemzetközi színházi találkozóra.
Elôtte, kis kitérô gyanánt, elsô repülésünk egy traktorként zötyögô LOT
géppel Krakkóba vezetett, egy ismeretlen család terített asztalához, egy soha véget
nem érô éjszakába, ahol a vodkatengerben szigetként tornyosuló savanyított
gombahegyek maradtak utolsó kapaszkodóink az anyagi világba.A lengyelek magyarok iránti lángolása gyorsvonatsebességgel gabalyított
egymásba sorsokat: a pacsong poszpésnyíj1 életem felejthetetlen látomása, mióta
30 éve elbúcsúztam lengyel pasimtól – aki nem is volt igazán a férfim soha –
a wrocławi pályaudvaron. A szláv tempóban csordogáló idô egy hétre végtelenné
tágult, hogy megmutatkozhasson végre az, aki lehetnék. És, bár Grzegorz
Klimczewski története a színházi fesztivállal együtt látszólag véget ért, álmunkban
örökre egymáséi vagyunk mi ketten: az ellenzéki szülôk nevelte hippi fiú és a
kádergyerekként felnôtt wengerska.
Utolsó éves gimnazistaként, mikor a vertikális irányban megújulni vágyó
KISZ kulturális alapszervének választott titkára lettem, öt tagot számláló
sejtembôl három fiúval elindultam Gdansk dűnékben gazdag tengerpartja felé.
Autóstoppal. Ismeretlen címeket lobogtatva ismeretlen városok ismeretlen ajtóin
kopogtattunk, s találtunk, lelkes ováció kíséretében szállásra, barátra, s az
ellenállás gondolatára. Andrzej Rogowski és Wojtcieh Mazurek azóta köddé váltak,
de ’79 nyarán még ellátogattak Magyarországra, hogy néhány felejthetetlen kalanddal,
s a késôbbi Kontroll Csoportot megihletô Polak Wenger Dwa Bratanki eszméjével
masírozzanak be a történelembe. Bevonulásuk a fizikai térben az Árpád
hídon kezdôdött: az augusztusi kánikulában bugyborékoló aszfalton talpunkat
kapkodva meneteltünk keresztül-kasul a városon, mocskos, mezítelen lábbal hirdetve
a hippi kultúra Lengyelország felôl érkezô, feltartóztathatatlan áradását.
Késôbb Prágába vezettek a bölcsômnél szôtt párkaszálak, ahol Viszockij dalait
hallgattuk, feloldozva magunkat apáink bűnei alól: konkrétan a 68-as árulás miatt. Bida Bokovával és Jarda Goldmannal – akiknek szüleit anarchista gyermekeik
miatt tették indexre – kivillamosoztunk Prága külvárosába, hogy egy lepattant
kocsmában átadjuk a Charta-aláírók1 egyikének az életem mitológiájában
hôsként felmagasztosult szociofotós, Hámos Guszti üzenetét.
Ezidôtájt ifj. Rajk László üres lakásában, egy óbudai, kétszobás lakótelepiben
vészeltem át a választott hajléktalanságot. Olykor négyen, öten is aludtunk
a földön, a padlószônyegen, egy félszobányi szobában, ahová Soma, a majdani
URH elsô énekese befogadott ideig-óráig, néhány éjszakára, akkori szerelmemmel,
a színművészeti fôiskola végzôs növendékével, Müller Péterrel. Péter volt
a messenger, az üzenet hordozója: összekötô az eltüntetésre szánt, emigrációba
kényszerített
szabadgondolkodók és a beavatatlanok, a frissen érkezettek között.
Míg Molnár Gergely2 dalait hallgattatta velünk, s Halász Péterék lakásszínházára
emlékezett makacs kitartással, csak az nem szeretett bele az ellenállásba, aki
nem akart!
A leendô URH tiszavirág-életű énekesével, Somával az amatôr színjátszó
mozgalomban akadtam össze az óbudai művelôdési ház Mosolygó csoportjában,
ahogy Kistamás Lacival is, s Hajnóczy Csaba, volt gimnazista osztálytársam is „oda
járt”. Itt tudatosult bennünk ösztönös lázadásunk: a lázadó eretnekséggel a téridômátrix
eme historikus terepén, Krúdy szűkebb pátriájában találkoztunk. Ekkor
sétált be az életembe a világ hívságaira magasról köpô Víg Miska3 is, derékig érô szôke hajjal és bokáig érô fekete nagykabátban, barátjával, Hámos Guszti fotográfussal.
Utóbbi derékig érô fekete hajjal, szintén bokát verdesô fekete kabátban,
fényképezôgéppel járta a várost, s a március 15-i tüntetéseken a rendôrök réme
volt. A RAF1 történetének 23 éves szállítóját – aki késôbb Berlinbe emigrált, hogy
vissza többé sose térjen – az akkori rendszer a Public Enemy No. 1 prototípusaként
rettegte. Nem volt véletlen hát, hogy puszta megjelenésével kenyértörésre vitte
a családom és köztem élezôdô viszonyt: Guszti látványa jóanyámat szorongató
elôérzettel töltötte el, ami aztán apámból váltott ki indokolatlan méretű indulatokat.
Mikor választás elé állítottak – vagy a Public Enemy, vagy a család! – jobbnak
láttam nekivágni a beígért nagy semminek, átadva magam a Take a walk on the
wilde side2 mélységi mámorának.
A kérdésre, hogy milyen volt az elmúlt harminc év, merre jártunk, ahol a
madár se jár – nem tudnék mit válaszolni. Annyi minden történt, ami másokkal
évszázadok alatt, ha történik! Az összegzés várat magára, mivel az információ
még kódolatlan. A vasfüggönyön inneni világ gyermekei lassan akklimatizálódnak
a békés hétköznapok tempójához.
Sajátos röppályánk egyenként, mindannyiunknak máshol, és mégis egymástól
függetlenül, ugyanonnan indult. Emlékeim szerint 1961-ben, mikor Godard
Az asszony, az asszony című filmjét forgatta, az óvoda volt az elsô szigorúan
ellenôrzött vonatom. A kontrolláltság élménye szorongatott eszmélésemtôl kezd-ve: idejekorán intézményesült kapcsolataim kibontakozása óta az orwelli vízió
lett hétköznapjaim valósága. A lélekrabló üzemmód, a mindenhová beszivárgó
leskelôdés perverz gyakorlata, a magánszféra felszámolása családon belül és kívül,
a totalitárius rendszer abúzussal felérô zaklatásai, a kisdobosok és az úttörôk
tizenkét pontja, a megfelelések kényszerzubbonyában feszengô sportszerűtlenség
jellemmé kovácsolásának nagyüzeme volt szocializációnk Omegája és Alfája.
Életemben kétszer voltam Berlinben. Elôször Kelet-Németországban, 1977-
ben, egy órára, újfent Hámos Guszti üzenetével a tarsolyomban.
Mintha csak ma lett volna, látom magunkat, színrôl színre, két stoppos lányt,
akik Lengyelország felé átutazóban megérkezünk az Alexanderplatz egyik nagyáruházába,
hogy piszkosan, kimerülten, hatalmas hátizsákjainkkal egy pisilésnyi
idôre letáborozzunk. Mikor bezárult köröttük a helybeli rendmániások gyűrűje,
a szocialista embertípus szemében szűkölô félelmet még nem tudtuk beazonosítani:
néhány évvel késôbb ezt az üzenetet is Orwell fejtette meg. Az acsarkodást
akkor visszakézbôl a „porosz iskola” rovására írtuk, s búcsú nélkül hagytuk faképnél
Hölderlin és Fassbinder meghasonlott népét.
Majd’ harminc év múltán, 2007 ôszén földbegyökerezett lábbal álltam ismét
az Alexen, emlékeimtôl hipnotizáltan: kezemben olvadó fagylalt. Semmi sem
változott, miközben annyi minden. Köröttem morajlott a város, s könnyeimmel
együtt feltörtek az emlékek, szivárványukon a dalokkal, melyek régen, egy megszállott
országban, néhány megszállott ember számára a menekülési útvonalat jelentették.
„B” tervet az elfogadhatatlan alternatívájaként.




Eddigi hozzászólások            Szólj hozzá!

©2006 - Kontroll Csoport