Vissza a bloghoz
Eredeti Post

-Ági
: jó lesz nekünk (kolompér: a krumpli neve apám falujában)
09.28.09 10:47 am

A New York-i cucc megvan! Már csak a Pecsa és a Debrecen ( fordított sorrendben ) miatt próbálunk majd. Csak. New York-ban ui. 45 perc-1 óra a játékidő! Tegnap előtt, szombaton 8 órát próbáltam, 4-et a Kontroll-al, 4-et az Ági és fiúkkal. Megyünk Pécsre október 3-án. Szombat éjjel azt hittem, hogy vasárnap nem lesz kedvem máshoz, csak az ágyban olvasgatáshoz, esetleg kis takarítás (sic!), utána családozás ( szüleim), etc. Etc - szintén kihúzva. Végül aztán győzött a józan ész ( menekülési ösztön? - mindenesetre előrefelé menekülés!) és elmentem mégis egy újabb világ ( ország) körüli útra. Elindultam szép hazámban. A velencei tóig jutottam. Nem volt hideg a víz, bár, az ott lézengők ( relaxálók) szerint 19-20 fokosra hűlt. Nem tudom, mindenesetre annyira tűzött a nap, hogy jól esett benne úszni. Egyszer Pákozd alatt - ott lángosozásba torkollott a nap-és vízfürdő -, aztán fel Agárdra, azaz Gárdonyba, ide-oda, és ott újra be a vízbe. Ez a másik oldal, azért, profibb, a látvány mindenképp grandiózusabb úszás közben: odaát Pákozd-Sukoró, idebenn ( bennem) a Berményi -Cseh Tamás dal: jó reggelt Balog Ádám, a kő kemény lesz a vaj puha...ahogy tempózás közben a szuszra futja .

Kis kirándulás...a pákozdi csata emlékművéhez: innen futott Bécs felé Jellasics, a gyáva. , akinek egyébként, mint bátor katonának szobra van Horvátországban. Sajna, nem jártam ott. Apám mindenesetre óva intett (sic!),hogy ha odakeveredek, ne ezt a strófát daloljam A volt monarchia-beliek vajon értenék-e egyáltalán? Nem valószínű, ha már Szabadkán is csak sz öregek a padon beszélnek magyarul.
Dehát, az öregek is számítanak. Na, ennyit a történelemről kutyafuttában, ezen ( azon)a szép őszi napon ( tegnap).

Ma má máma van má!(ezt azért a Csukás írta, zene- és sztori lenyúlás ide-oda )

Tegnap megnéztem a Kaktusz virágát, a remake-t, Ingrid Bergmannal. Miatta néztem meg. Mikor az első kockákon Goldie Hawn mindent bezár, többek közt azokat a híresen más, felülről lehúzós ablakokat, amiket az emberlánya ( én) csak a filmeken lát - eszembe jutott az én New York -om. Ahogy én megérkeztem bele a bőröndömet egy rendes, hajadni disszidens ( most olvasom az És - ben Kennedinél, hogy így hívja azokat, akiket én eddig emigránsoknak hívtam, de valóban: a rendszerváltás előtt disszidens volt a nevük), szóval egy jóravaló fiú, a Kampec Dolores zeneker egyik volt dobosa ( Kontroll utód zenekarról van szó, így kerül a csizma, azaz az én első new york-i utam ( kétszeresen is, Ld: kontroll csoport jövőbeni new york-i útja) az asztalra, szóval ez a fiú kijött értem a...majdnek állomást mondtam, a JFK-ra, és bevitt metrón a városba...a VÁROSBA. És aztán húzta a bőröndöt, ami elég nagy volt, tekintetel a 9 napra, amit életemben először ott töltöttem, abban a városban. Szerelem, vad szerelem? Nem vad, szelíd inkább, de szerelem első látásra lett belőle. Mármint, hogy beleszerettem egy városba. Abba a városba. New York-ba. De, állítólag mindenki így van vele. ( mellesleg nagyjából minden városba beleszeretek, legutóbb például Gyulába , idehaza, úgyhogy: ilyen vagyok, olyen, ha tetszik, vagy ha nem, ilyen vagyok ilyen, nem változtatsz ezen...ahogy a dal, a Hol vannak a régi álmaim mondja, Kistamás Laci átiratában Piaf.
Szóval, baktattunk 2008-ban a harmadik utcában, az East willageban, és felmentünk egy olyan lépcsőházba, amit szintén csak a moziban láttam addig, és bementeünk egy olyan lakásba, aminek az ablaka olyan ismerős volt már. Tél volt, december, karácsony előtt sokkal ( december 1). de nekem ünnep, vagyis karácsony, mert ez a New York nekem olyan volt, mint egy karácsonyi ajándék, mint mikor gyerekkoromban megkaptam azt a piros szörmemacit, amit előtte csak a kirakatban, vagy még ott sem láttam, de rögtön a szívemhez nőtt. New York nekem egy piros, karácsonyi szőrmemaci, amit, ahogy a szívemhez szorítottam, máris a magaménak tudtam. Az időcsúszástól ( 10 óra repülés időzónákon át) miatt jól elaludtam, viszont jól fel is ébredtem egy telejesen agyament (Harry, sic!) órában, de nem ám csak arra, hogy, hip-hop, idő van, hanem, egy gépfegyver-, vagy betontörő-ropogás hangjára, ami a hely és óra okán valahogy indokolatlannak tűnt - de mégsem egészen. Már a gépfegyverropogás, az belefért volna, gondoltam. Odamentem a filmből ismerős ablakhoz és óvatosan nekiláttam, hogy felehúzzam, azaz kinyissam, ami nem ment rögtön, pedig már mennyiszer láttam... És akkor kiderült, mert kihajoltam, vagy csak kinéztem, mert talán akkor, hajnali háromkor, mégsem sikerült elsőre kinyitnom, hogy a Harley -sok brummogtatják az ablakom alatt a gépeiket. Ugyanis, mint azt már a kitörölt blogok egyikében megírtam, az én utcámban volt a Harley-sok motoros klubja. Hát igen! Elégedetten visszazuhantam a furcsa álmomban, aminek eleinte elejét vette a szomszédból beszűrődő buli hangja. Ha azt mondom, hogy papírból voltak a falak, ahogy szintén a filmekből láttam, hallottam, akkor az igazat mondom, csakis az igazat. Választhattam az eltolható, üvegválaszfallal: vagy a szomszédok, vagy az utca,s mint kiderült, a Harley-sok zaja - és én a hálófülke leválasztással az utca és a Harley-sok mellett döntöttem. Másnap 10-kor ébredetem, mondhatni kialudva, viszont az ágyban maradtam, a karnyújtásnyira lévő másik oldali háztömb ablakait, s a bennük lakókat bámulva. Aztán oda ültem a már sikeresen lehúzott ablakba, s mivel kintről betűzött a decemberben annyira szokatlanul melegen tűző nap, miként a filmekben, a körmömet kezdtem lakkozni, hogy odázzam még a várossal való találkozást...vagy csak féltem lemenni az utcára, mint egy gyerek, mikor idegen helyen magára marad... Végül összeszedtem magam, leereszkedtem az ételszagú, nappal is zajos lépcsőház második, vagy harmadik emeletéről, és kiléptem a Harmadik utcába. Elsétáltam a bezárt Harley-s klub előtt, ki a Második avenue sarkán lévő kévézóig, ahol tébláboltam kicsit, mielőtt beléptem. Tudtam, hogy ez lesz néhány napig az én kávéházam. Kávézóm. És az emberek, akik oda járnak, mindennap, ugyanabban az órában, az én ismerőseim, az egyetlen odavalósi ismerőseim a városban. A kutyáikról nem is beszélve . Hát ilyen volt. The city that never sleeps. Akkor azt gondoltam, az lehetne a new york-i esemény, a leendő koncerthétvége címe: " the past that never sleeps". Orsósnak tetszett, de aztán, nem tudom, mi lesz belőle. Ha semmi, akkor is biztos, hogy mindezt már egyszer álmodtam. Sőt


Többi hozzászólás


Hozzáadás
Neved


Hozzászólások